Skip to main content

Búcsú Mazowieckitől?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A legnyugtalanítóbb a társadalmi tekintélyek leértékelődése: Lech Walesa és Tadeusz Mazowiecki együttesen a szavazatok nem egészen 60 százalékát tudta csak megszerezni. A munkások és a fiatalok körében ez a százalékarány még kisebb volt, az 50 százalékot sem érte el. Ez azt jelenti, hogy a Szolidaritás szembekerült a többséggel. Még rosszabbul fest a helyzet, ha tekintetbe vesszük, hogy az állampolgárok egy csoportja (legalább 30 százaléka) távol maradt az urnáktól. Ijesztő módon csökken az emberek hite abban, hogy van értelme a lemondásnak, és hogy anyagi helyzetük meg fog javulni. Ennek helyébe lép a csodavárás, s ezt a csodát most Stanislaw Tyminski alakja szimbolizálja.

Ki ez az üstökös, aki oly váratlanul robbant be a lengyel politikai élet színpadára? Nem tudjuk. Milyen a múltja? Nem tudjuk. Milyennek ígérkezik a jövője? Nem tudjuk. Miképp tett szert a vagyonára, amely saját elmondása szerint imponáló, de amely a valóságban egy 19 személyt foglalkoztató kis gyárra korlátozódik (500 ezer dollár évi forgalom adózás előtt)? Nem tudjuk. Ki szervezte a választási kampányát, és ki segítette őt? Nem tudjuk, de úgy hírlik, hogy az egykori Lengyel Egyesült Munkáspárt egykori lapjának, a Trybuna Ludunak egyik egykori tudósítója. Egészen bizonyosan csak annyi tudható, hogy Stan Tyminski kijelentései és viselkedésmódja olykor a pszichikai normáktól eltérő állapotra enged következtetni. Egy skizofrén lengyel köztársasági elnök? Miért ne, ha már az egész társadalom súlyos beteg.

A szavazók közel egynegyede az Amerikából jött Stan bácsira adta a szavazatát, aki majd Mercedeseket vesz nekünk. Most ő kívül áll a „rendszeren”, nem keveredett bele a Szolidaritásban dúló kínos perpatvarokba. Mert Stan bácsi sikeres ember (elvégre megszedte magát), és Lengyelországban a sikert szomjazzák az emberek. Mert Stan bácsi azt ígéri, hogy mindenki megszedheti magát. Mert az ígéri, hogy nem lesz munkanélküliség, nem lesz ipari szerkezetváltás, nem lesz nehézség a mezőgazdasági termények értékesítésével, lesznek dotációk, de nem lesznek adók.

Hogy ezek ostobaságok? Mesék? Természetesen, de ha a valós világban az életkörülmények már elviselhetetlenek, ha azok, akikben hitt a társadalom, és akik együtt képezték a „mi csapatunkat”, azok most veszekedni kezdenek – akkor nem marad más hátra, mint a menekülés a mítoszok, a fantázia, a mese világába.

Felhők gyülekeznek Lengyelország fölött. Mazowiecki, akinek az volt a jelszava: „konokul előre”, aki a „józan Lengyelországot” akarta képviselni, akinek a választási plakátján az arcképe alatt ez a felirat szerepelt: „Mazowiecki – a nyugalom ereje” – vesztett. A második fordulóból kétségkívül Walesa kerül ki győztesen. Tyminskivel szemben ő a megtestesült felelősség és megfontoltság. Azt hangoztatja, hogy a Leszek Balcerowicz miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter által kidolgozott programot folytatni kell. Csak az a bökkenő, hogy a Szolidaritás-elnök támogatóinak többsége ugyancsak csodákat vár. Elhitték, hogy legalább öt alternatív programváltozat van a fiókjában. Igaz, most már azt mondja: nincs semmiféle programja („az én programom ti vagytok”), hogy Balcerowicznak a helyén kell maradnia, sőt neki kell átvennie a miniszterelnöki posztot. Csakhogy az átlag választópolgár azt hallja, amit hallani akar, és épp ezért elhiszi, hogy hamarosan „jobb lesz”.

Felhők gyülekeznek Lengyelország fölött. Walesával szemben állnak azok, akik távol maradtak az urnáktól. Szemben állnak vele Tyminski hívei, akik bizonyos hatalommal rendelkező, heterogén politikai csoportot alkotnak. Walesa elnök hamarosan szembekerül saját híveivel is, akik elhitték, hogy az ő elnökké választása egy csapásra megold minden nehézséget. Szemben állnak vele Mazowieczki hívei: Lengyelország szellemi, politikai, tudományos és gazdasági elitje. Szemben állnak majd vele a posztkommunista Wlodzimierz Cimoszewicz választói (a szavazók 10 százaléka). Ne feledjük, a tavaszi helyhatósági választásokhoz képest a baloldal szavazatainak száma több mint a tízszeresére nőtt, holott ennek a tábornak a jelöltjei akkor a mandátumok egy százalékát sem kapták meg. Ezen nincs mit csodálkozni. Cimoszewicz remekül mutatkozott be: nyugat-európai stílusú, komoly, felelősségteljes szociáldemokrataként. Ugyanakkor egyedül ő merészelt nyíltan fellépni a készülő abortuszt tiltó törvény ellen, valamint a hittanóráknak az iskolai oktatási programba vétele ellen. Ezzel sok szavazatot nyert a nők és a fiatalok körében.

Nem kell hozzá jósnak lenni, hogy előre lássuk: Walesa elnök hamarosan olyan nehézségekkel kerül szembe, amelyek leküzdésére nem lesz elegendő az egyébként gyors ütemben halványuló karizmája. Az a fő baj, hogy Walesa bukása az utolsó olyan autoritás bukását jelenti, aki azért valamiféle stabilitást biztosított Lengyelországnak.

Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben Mazowiecki miniszterelnök táborának nincs nagy választási lehetősége. Egységes, pártjellegű struktúrába kell szerveződnie, hogy a jövőben az ország sorsáért felelősséget vállalni tudó, ütőképes erővé válhasson. Mazowiecki határozottan erre gondolhatott, amikor a választások napján sugárzott televíziós élőadásból tudomást szerezve a vereségéről, felhívta a választási stábjait, hogy ne oszlassák fel magukat. A politikai színtér eme oldalán bizonyos átcsoportosítások is történhetnek; mindeddig jelen volt itt az egykori Demokratikus Jobboldali Fórum és a Polgári Mozgalom Demokratikus Akció (ROAD). Mazowieczki támogatóinak tábora azonban az állampolgárok szélesebb köreit jelenti, közöttük vannak azok is, akik e két csoport egyikével sem azonosulnak. Így vagy úgy, Mazowiecki táborának hatalomátvétele egyelőre a távolabbi jövő kérdése. Az aktuális kérdés most az: vajon Lengyelország javáért nem kellene-e most összeszorítanunk a fogunkat, leküzdenünk a vonakodásunkat és a megaláztatást, és Walesát támogatni?

Egyelőre ugyanis nincs más alternatíva, amely megóvná az országot attól, hogy káoszba és kétségbeesés szülte lázadásba tántorodjon. Egy ilyen kompromisszum annál is inkább lehetséges, mivel a választási eredmények a vezető táborban sem vívtak ki lelkesedést. Csalódottan vették tudomásul, hogy a Szolidaritás elnöke nem kapta meg az abszolút többséget az első fordulóban, s ami még rosszabb: a második fordulóban nem egy komoly politikus lesz a vetélytársa, hanem egy tengerentúlról jött groteszk megszállott. Walesa egészen biztosan tisztában van vele, hogy ha győzött is, pozíciója nem szilárd. Ez a helyzet valószínűleg arra készteti majd, hogy fontolóra vegye a megegyezés lehetőségét azokkal, akiket eltaszított, mert úgy vélte: veszélyeztették köztársasági elnöki ambícióját.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon