Skip to main content

Zsoldosok a láthatáron

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Virgil Magureanu, a románt hírszerzőszolgálat (SRI) igazgatója múlt heti parlamenti beszédében kijelentette: szervezete, az új Securitate nem foglalkozik sem lehallgatásokkal, sem személyi ellenőrzéssel, és távol áll tőle a levéltitok megsértése is. Mindezen tevékenységeket ugyanis a szervezetet létrehozó, 1990. március 26-án kibocsátott 181. számú rendelet határozottan tiltja. Mindezek után elég nehéz magyarázatot találni arra, hogy Romániában miért is érzik egyre többen, főképp a kisebbségek és az ellenzék politikai vezetői, hogy megfigyelés alatt állnak.

Lehet, hogy a hivatalos Securitatén kívül létezik egy másik, még titkosabb szervezet? Elképzelhető, de nem valószínű. Elképzelhető, mert amint azt Magureanu direktor úr a televízióban elmondta, a korábbi, még Ceausescuék által dirigált főosztályon összesen 14 259 tiszt és 984 civil alkalmazott tevékenykedett, akik közül a decemberi eseményeket követően eltávolítottak 2841-et, és 2769-et tartalékállományba helyeztek. Lehetséges tehát, hogy az ekként kiebrudaltak azóta más hatalmi tényezők befolyása alá kerülhettek; például ma már nyíltan beszélnek arról, hogy a román fasiszta szervezetek máris magánhadsereget toboroznak az ilyen vagy olyan fegyveres testületektől elbocsátott egyénekből.

Másrészt azonban mégis elképzelhetetlen a korábbi titkosszolgálat rejtett újraszervezése vagy továbbélése azon egyszerű oknál fogva, mert a jelenlegi Securitate – célkitűzéseit, egyes módszereit és politikai fontosságát tekintve – semmiben sem különbözik elődjétől.

Magureanu Securitátéja – akárcsak Ceausescué – szinte az egész világot Románia ellenségének tartja, de a legfőbb ellenség továbbra is Magyarország, s mindjárt utána az erdélyi magyarság következik. Sokan, s köztük a Romániában élő magyarok nem egy vezetője, e beszéd után úgy véli, hogy most már egyértelműen a hivatalos politika rangjára emelkedett a Vatra Romaneasca eddig bizonyos értelemben esetlegesnek számító ellenségképe.

Annál is inkább, mert a hírszerzőszolgálat vezetője által elindított újabb keletű magyar-, illetve idegenellenes hisztériával párhuzamosan a kormány mérlegelni kezdte egy újfajta zsoldoshadsereg felállításának a lehetőségét. Ez a döntés igen érdekes manővereket sejtet: a párizsi csúcson és azt megelőzően a Varsói Szerződés haderő-csökkentési megállapodásainak megkötésekor Románia igen nagyvonalú gesztusokkal igyekezett jóindulatát és „konstruktív európaiságát” bizonygatni. Egy zsoldoshadsereg felállítása ugyanis kívül esik mind a kelet-európai, mind az összeurópai haderőcsökkentési megállapodások normáin. Ez a célkitűzés tehát teljes mértékben igazodni látszik ahhoz a „következetes” bukaresti politikához, mely eddig is oly hatékonyan tette kétértelművé az együttműködést, és akadályozta valódi biztonsági garanciák kialakulását Kelet-Európában.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon