Skip to main content

Hírek és rémhírek között

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Közeledik december, közeledik az úgynevezett decemberi forradalom egyéves évfordulója. Fontos események, változások várhatók. De hogy mi is fog történni, mind kiszámíthatatlanabb. Az elégedetlenek száma napról napra nő. De ezeknek egy része már nem hajlandó ellenzéki tevékenységet folytatni, hiszen minden reményét elvesztette. Már nem hisznek a közeli demokratikus változások lehetőségében, és kétségbeesésükben inkább az emigrálás gondolata foglalkoztatja őket. Mások mindenre elszántan készülnek decemberre. Jelszavuk: Ultima solutie o noua revolutie – a végső megoldás egy újabb forradalom.

Az ellenzék kevésbé egységes, mint távolról tűnik. A november 15-i tüntetések sikere vitathatatlan. Országszerte több mint félmillió ember tiltakozott. Komoly figyelmeztetés volt a hatalom számára. De aki közelről, belülről követte az eseményeket, tudja, ez a siker főleg a tömegek elszántságának és fegyelmezettségének köszönhető, és nem annyira a rögtönözve szervezők érdeme.

A múlt héten új párt alakult, többé-kevésbé a régi kommunista párt utódaként, Ceausescu volt miniszterelnöke, Ilie Verdet vezetésével. Ez az esemény nagy port vert fel. Túl nagyot. Hisz ennek a pártnak a népszerűségre nincs esélye, hatalmi tényezővé sosem válhat. Önmagában tehát említésre sem lenne méltó. De eseménnyé vált azáltal, hogy különböző pártok, szervezetek napokon át arra fecsérelték idejüket, energiájukat, hogy elítéljék a kommunista párt újjászületését. És ebbe a demagóg játékba ügyesen beszállt a front. Ők is felháborodottan ítélték el e párt újjászületését, és a kommunista totalitarizmus elleni harc bajnokaiként szerepeltek. Elképzelhető, hogy maga a front (Nemzeti Megmentés Frontja) bátorította fel Verdet társaságát e párt szervezésére, hogy kifogja a szelet az ellenzék vitorlájából, és az első sorokban küzdjön a kommunista kísértet ellen. És hogy így szabaduljon meg a neokommunista címkétől.

Sok hír kering arról is, hogy december elejére valakik újabb román–magyar etnikai konfliktust próbálnak kirobbantani: ezzel is igyekeznek az ellenzék egységét tovább bomlasztani. Bár maga a front nem egységes a nacionalista irány követésében. Két héttel ezelőtt Romulus Vulpescu frontképviselő a parlamentben követelte, hogy tiltsák be a tévé magyar nyelvű adását. Eddig is sok román nacionalista szidta ezt a műsort bátor politikai tartalma miatt, de a műsor létjogosultságát eddig senki sem merte kétségbe vonni. Most ez is megtörtént. Rá egy hétre egy másik frontképviselő kemény szónoklatot tartott a parlamentben: követelte, bíróság előtt vonják felelősségre a fasiszta Romania Mare nevű lapot. Ismétlem, ez az úr is frontképviselő. A kép tehát egyre bonyolultabb.

Egy héttel ezelőtt frontbarát tüntetés volt. Nem sokan voltak, kb. 20 ezren, ezeknek is egy részét vidékről toborozták. Az akció incidensekkel végződött. A legfontosabb esemény azonban nem is ez volt, hanem Petre Roman miniszterelnök beszéde. Bírálta az illetékeseket, amiért nem vonták szigorúan felelősségre Ceausescu cinkosait. De kik ezek az „illetékesek”? Úgy tűnik, Petre Roman Iliescu elnökre próbálja áthárítani az elmaradt felelősségre vonást. Claudiu Iordache, a front alelnöke még tovább ment szónoklatában. Követelte a front és az államapparátus megtisztítását a nómenklatúra beosztottjaitól is. Ez nem meglepetés, hisz Claudiu Iordache (három hónapja a front alelnöke) kezdettől reformistább, demokratikusabb hangon szólalt meg, mint társai. De hatalma egyelőre csekély. A front sajtóját többször bírálta durva, uszító hangneme miatt – kevés sikerrel. Nem ő tartja kezében a tévét sem, hanem a hatalom egyik csoportja, mégpedig a legreakciósabb, legsovénebb, Securitáte-barát csoport. A front képviselői joggal támadták a tévét a parlamentben, amiért még a parlament munkájáról is dezinformál.

Néha úgy tűnik, minél több információ birtokába jutunk, annál áttekinthetetlenebb a romániai helyzet. Minden lehetséges. Mindenestre egyre inkább az utca hangulata, a hírek, az álhírek, a rémhírek alapján próbáljuk kitapogatni, mi történik holnap.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon