Skip to main content

Parlament, 1990. június 26.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szerkesztőségünk képviselői tudósítanak


Varsói Szerződés

Győzött a kormány: Újabb SZDSZ-javaslatot fogadott el

Május elején a pártok – a Fidesz kivételével – még kígyót-békát kiáltottak az SZDSZ-re, mert hebehurgya módon javasolta, szólítsa fel a parlament a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésről. A pártokhoz hasonlóan az újságok egy része sajátos süketséggel úgy értelmezte a javaslatot, mintha a szabad demokraták az azonnali, egyoldalú kilépést követelték volna.

És most, láss csodát, a parlament 4, azaz négy ellenszavazattal fogadta el, hogy a tárgyalásokat meg kell kezdeni. Darvas Iván, aki képviselőnek éppen olyan varázslatos, mint Liliomfiként volt egykor a moziban, megkövette Orbán Viktort, amiért egy éve még ő is túlzónak ítélte a szovjet csapatok kivonásának követelését. Katona Tamás, a Külügyminisztérium politikai államtitkára (és az MDF legtöbb erudícióval szóló képviselője) a forrás megjelölése nélkül csatlakozva az SZDSZ több nyilatkozatban hangoztatott állásfoglalásához, hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés helyett a szomszédainkkal – köztük a Szovjetunióval – kötött kétoldalú barátsági szerződéseket kell korszerűsíteni. Azok a kormánypolitikusok, akik még három hete is a VSZ demokratizálásáról beszéltek, bizony hoppon maradtak.

Persze a májusi vihar és a mostani majdnem egyhangú szavazás között történt egy s más. A kormánynak meg kellett győződnie arról, amit az SZDSZ-ben valahogy már régebben tudtak, hogy az oroszok nem nyelnek le bennünket keresztbe, ha ki akarunk lépni. Meg kellett győződnie arról is, hogy a Nyugat nem fog nagyon csúnyán nézni, ha kilépésünkkel megzavarjuk az európai súlyegyenről kialakított legfrissebb elképzeléseiket. A Kohl–Antall-találkozó nyilván e tekintetben is megerősítette a korábbi pozitív jelzéseket, különben aligha került volna sor a majdnem egyhangú szavazásra.

–szeg

Interpellációk

Az ellenzék kérdez. A kormány válaszol?

Mint ismeretes, a kormányzó pártok azt akarták, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésszakán ne zavarják interpellációk a rendszerváltást megvalósítani hivatott önkormányzatokhoz szükséges törvényalkotó munkát. Az SZDSZ kivonulással fenyegetőzött, ha az ellenzéket megfosztják az interpelláció fegyverétől. Kedden interpellált az SZDSZ.

Soós Károly Attila, Hack Péter és Havas Gábor egy nagy kérdőjelet rajzoltak a Ház falára. (Az első görbület már megjelent hétfőn, a nemzetbiztonsági törvény módosítási indítványának vitájakor.) Tényleg a helyhatósági választásokon múlik a rendszerváltás? Nem mulasztja-e el a kormány a kínálkozó alkalmakat, s nem indul-e a rendszerfolytatás kevéssé ígéretes útvonalán?

Ma Soós K. A. Grósz Károlyra emlékezett: az ő szokása volt meglepetéseket okozni népének, külföldön tett bejelentésekkel. Mint most Antall József: Németországban hirdette ki, hogy kormánya csődeljárást kezdeményez 30-40 nagyvállalat ellen, s azt is, hogy az állami vagyon egy részét a helyi önkormányzatoknak adományozzuk. Mintha újra hitelképességünket bizonygatná a miniszterelnök, mint elődei. A működőtőke csábítgatását – a külföldiek befektetési feltételeinek világos meghatározását – viszont elmulasztotta.

Hack Péter, mondanivalóját a belügyminiszterhez címezve, az elmúlt évtizedek nagy bűnöseinek felelősségre vonását hiányolta. Az ország fizetési mérlegének sorozatos meghamisítása, a bős–nagymarosi beruházási döntés, a lehallgatások illegális folytatása nem politikai tévedések vagy hibák, hanem büntetőjogilag értékelhető bűntények. Miért kíméli az illetékes az elkövetőket?

Havas Gábor a politikailag súlyosan kompromittált régi rendőrfőkapitány, dr. Túrós András új szakmai főnöki kinevezése ellen tiltakozott. A rendőrállam fenntartásának szakmáját szentesíti a belügyminiszter?

Antall miniszterelnök elegánsan és gőgösen válaszolt. De azért észrevettük, hogy az adósságállomány növekedésének feltételezését elengedte a füle mellett. Horváth Balázs második válaszát már a Háznak alig több mint a fele fogadta el… A halvány, de nagy kérdőjel ott maradt a falon.

solt






























Megjelent: Beszélő hetilap, 25. szám, Évfolyam 2, Szám 27


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon