Wojciech Maziarski

Nyomtatóbarát változat

Előjáték

Kezdetben minden jel arra mutatott, hogy a januárban életbe léptetett drákói szigorúságú gazdasági intézkedéseket a lengyel társadalom nyugalommal és megértéssel fogadja, még a szakszervezetek is, amelyektől pedig sokan demagóg támadásokat vártak. Kormánykörökben ezt a nyugalmat úgy értelmezték, hogy a társadalom megérti és tudatosan elfogadja a végbemenő változások logikáját, s felismerte Balcerowicz gazdasági tervének elkerülhetetlen konzekvenciáit. Most viszont minden jel arra mutat, hogy a szigorú stabilizációs program a társadalom számos rétege számára irracionálisnak tűnt, és csupán az elit iránti bizalom legitimálta. Ám ezt a bizalmat csak addig lehetett fenntartani, ameddig a társadalomra nehezedő terhek át nem lépték a kritikus határt. Nem véletlen, hogy az első fordulóban főleg azok szavaztak Mazowieckire, akik valóban megértették a kormány gazdasági vonalának logikáját (tehát elsősorban a magasabb képzettségűek és a nagyvárosokban élők), ugyanakkor Mazowiecki ellen voksoltak az alacsonyabb képzettségűek, a mezőgazdaságban dolgozók, a kisebb településeken lakók, akik nem látták át a beindított reformok tendenciáit, csupán csak bíztak benne. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Walesa táborában nem voltak felsőfokú képzettséggel rendelkezők.) Alátámasztja ezt a feltételezést az a tény is, hogy a Mazowieckit támogató csoportok jövedelmi szintje nagy vonalakban megegyezik az ellene szavazókéval. Nem a vagyoni különbség volt tehát a döntő, hanem a program (és következményeinek) megértésének foka.

Mazowieckiék tévesen feltételezték, hogy a lakosság többsége megértette mindazt, ami a tekintélyes közgazdászok többsége számára nyilvánvaló. Ezért aztán egyre inkább csak a gazdasági racionalitást tartották szem előtt, és egyre ritkábban jutott eszükbe a reformok társadalomlélektani megalapozása. A társadalmi tiltakozás elmaradását láthatóan úgy értelmezték, hogy a szigorú gazdasági intézkedések terén messzebbre merészkedhetnek, mint a hasonló gazdasági nehézségekkel küszködő más országok.

A kormány tehát nem rendelkezett megfelelő tájékoztatási politikával. Kevés információt adtak közre, ráadásul a képzetlenebbek számára érthetetlen formában tálalták. A kormányban egyedül csak Jacek Kuron állta a sarat: egyedül ő tudott kontaktust teremteni az egyszerű emberekkel, de csakhogy ő is nagyon szűk területen folytathatott párbeszédet az állampolgárokkal. Aktív tájékoztatási politikára azért is szükség lett volna, mivel a legkülönfélébb táborokat tömörítő, megmerevedő ellenzék fölöttébb gyakran menekült a demagógiához, és propagandájában a kormány lépéseit elfogultan és torzítva állította be.

Mazowiecki tábora felkészült a régi rendszer erőinek támadására, de tehetetlennek bizonyult a legváratlanabb irányból – Gdanskból – jövő támadással szemben. Egyebek közt ennek a következménye lett az, amit már 1989 őszén mindenki előre látott: a kormány, miután elvégezte a piszkos munkát, megbukott. Egy normálisan működő demokratikus rendszerben az ilyen események normálisnak tekinthetők. Nálunk azonban a kabinet kicserélésével nem oldódnak meg a problémák: Lengyelországot most az a veszély fenyegeti, hogy veszendőbe megy az utóbbi hónapok minden eredménye…

Közjáték

A kormány politikája ellen indított kampány és a korábban egységes Szolidaritás-táborban fellépő konfliktusok még inkább megingatták az emberek hitét abban, hogy van értelme elviselni a reform terheit. Mi több: csak nőtt a kormány elleni ellenszenv és a kiábrándultság. Az átlagpolgár, aki nem értette meg a kormány és a parlament határozatát, de bízott benne, hogy ez szükséges, most óhatatlanul arra a felismerésre jutott: becsapták, van egy másik, kevésbé fájdalmas, de ők eltitkolták előle.

A most vasárnap megválasztott köztársasági elnöknek az a legnagyobb tragédiája, hogy valójában nincs másfajta út.

Az elnökválasztás során voltaképpen Balcerowicz gazdasági programja vesztett, a szavazók több mint 80%-a ellene szavazott. Ez a választás ugyanis afféle népszavazás volt, a választónak arra a kérdésre kellett felelniük: „helyesled-e a jelenlegi gazdaságpolitika folytatását?” Ezt a népszavazást azonban a legkedvezőtlenebb időpontban tartották meg, amikor a leginkább érezhető a stabilizációs program minden negatív hatása, ugyanakkor az első pozitív tendenciák még csak most kezdenek kirajzolódni (a reáljövedelem növekedése, a recesszió visszaszorítása stb.). Így vagy úgy, Walesa kénytelen lesz komolyan számolni a közvélemény álláspontjával.

Az új köztársasági elnök azzal a tudattal lép majd be a Belvedere palotába, hogy korábbi mítosza – győzelme ellenére – erősen megkopott: az első fordulóban a szavazóknak csak a 40%-a voksolt rá. S ami még rosszabb, mind az ő táborában, mind a legfőbb vetélytársa táborában általánossá vált az a bizakodás, hogy „jobb lesz” – méghozzá most azonnal.

Mivel az első fordulóban a szavazók kisebb hányada állt mellé, most kerülnie kell a konfliktusokat az ellenfeleivel. És nem csak Mazowiecki vagy Tyminski híveiről van szó, de ott van még Cimoszewicz is, aki a szavazók 10 százalékának bizalmát élvezi. Ha azonban Walesa nem elégíti ki a híveit, kivívhatja az elégedetlenségüket, és ez az elégedetlenség veszedelmes lesz, mert mint tudjuk, a csalódott rajongóból lesz a legádázabb ellenség.

Végjáték

Köztársasági elnökként Walesa most már Mazowiecki embereinek támogatására sem számíthat, akik elhatározták, hogy saját pártot alapítanak és ellenzékbe vonulnak (természetesen azzal a reménnyel, hogy a következő választásokból ők kerülnek ki győztesen), így tehát egyedül kell viselnie a felelősséget Lengyelország sorsáért. Saját táborának embereire támaszkodva kell összeállítania a kormányt. Van közöttük néhány ügyes politikus, pl. Jaroslaw Kaczynski és néhány olyan csoport, amelynek van némi fogalma a közgazdaságról. Csakhogy ez a politikai bázis valószínűleg nem lesz elegendő az ország kormányzásához. Az a baj, hogy a gdanski liberálisok által hangoztatott elvek sokkal közelebb állnak Balcerowicz koncepciójához, mint a neoszocialista csoportok által megfogalmazott programhoz. Holott az utóbbiak képviselik leghívebben Walesa hívei többségének az elvárásait. Walesa tehát választhat: vagy kompetens személyek kezébe adja a gazdaságot, ami viszont azt jelenti, hogy hátat fordít saját választói többségének, vagy eleget tesz az elvárásoknak és felhagy azzal a gazdaságpolitikával, amely nyomán 45 év óta először kezdett talpra állni a gazdaság.

Vajon valóban nincs kiút ebben a helyzetből? Rövid távon valóban nincs, s ennek egyik oka Mazowiecki táborának kemény ellenállása. „Edd meg, amit főztél” – mintha ezt mondanák Mazowiecki elutasító gesztusai válaszként Walesa egyezkedő gesztusaira.

Megegyezésre természetesen szükség van, de ez csak akkor jöhet létre, ha Walesa rászánja magát, hogy megvédi az eddigi gazdasági eredményeket, és nem enged a populista nyomásnak. Walesát gyenge választási győzelme arra is ösztönözheti, hogy radikálisan megváltoztassa a kampány során kialakított eléggé különös köztársaságielnök-képet. Valószínűleg megmaradnak a személyi ellentétek, de talán véget ér a küzdelem a „csúcson”.

• Külföld