Az idei esztendő az Európai Unió minden testületében az őrségváltás éve – így diktálta belső működésének menetrendje. A nyitányt az Európa Parlament képviselőinek választása jelentette. Június 9-én Dániában, Hollandiában, Írországban és Nagy-Britanniában, június 12-én a közösség többi nyolc tagállamában 269 millió szavazásra jogosult europolgár adhatta le voksát a számára szimpatikus jelöltekre.
Homályos Tony, a reménysugár
„John Major olyan régóta nem tett semmi okosat, hogy legtöbbünk megesküdne rá: soha nem tett semmi okosat” – kezdi a miniszterelnököt történetesen valamiért dicsérő cikkét Germaine Greer a hétfői Guardianban. E prológus jól jellemzi a sajtónak Majorról és kormányáról alkotott véleményét. A brit konzervatívok a közvéleménykutatási adatokban sem lelhetnek vigaszra: június elején a Munkáspárt a szavazatok 54 százalékára számíthatott volna, a liberális demokraták 21,5 százalékra, a konzervatívok pedig csak 21 százalékra.
A nemzeti szétdarabolást jelentő „német átkot” a berlini fal leomlása felszámolni látszik. Az egyesítés folyamatát élő Szövetségi Köztársaságnak másfajta átokkal kell szembenéznie: azzal, hogy nyugati szövetségesei körében megingott az alakulófélben lévő európai nagyhatalom szándékainak tisztaságába vetett hit.
Szudétanémet hazavágy
Bajorországban a Sudetendeutsche Landsmannschaft (Szudétanémet honfitársak egylete) 1949 óta minden év májusának végén megrendezi a Csehországból kitelepített németek napját.
Mit sugall ez a meghívó? Azt mindenképpen, hogy vannak még e honban letéteményesek, akik nagymesterei egy-egy ügy elintézésének, hogy fortélyos (egyben higgadt) lépéseikkel győzelemre viszik például azt a diplomáciai partit, amelyet az Európai Unióhoz történő csatlakozás igényel.
Mit sugall ezzel szemben a nemzetközi sajtó? Azt, hogy az Európai Unió a kelet-európaiakkal kivétel nélkül mostohaként bánik. Az International Herald Tribune kései híradása szerint furcsa eset történt március hó folyamán.
A dinár ereje és gyengesége
Jugoszláviában 1938 óta nem tartottak többpárti választásokat, s amikor ezekre az idén végre tagköztársaságonként haladva sor került, lebonyolításuk egybeesett Ante Markovic szövetségi kormányfő gazdasági reformjainak megkezdésével. A jugoszláv gazdaság év elején elindított átalakításának talán legfontosabb intézkedése a csillagászati névértéket elérő hazai fizetőeszköz helyzetének megszilárdítása, az erőteljes infláció megszelídítése volt.
Kétlépcsős privatizálás
A kormánytervezet értelmében a gazdasági reform sarkkövét alkotó privatizálás két szakaszban fog megvalósulni. Az első, „kisprivatizációként” emlegetett szakasz a kereskedelem és a szolgáltatások szférájára terjedne ki, mintegy 70 ezer boltot, éttermet, vendéglátó-ipari egységet érintene.
Csendes krízis Cseh- és Morvaországban
Augusztus végén néhány dél-morvaországi járás már sztrájkot helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem gyorsul fel a Morvaország tartományi önállósága felé tartó mozgás. Fenyegetésük ismeretében már-már látnokinak tűnnek a július 6-án közzétett cseh kormányprogram célkitűzései: Petr Pithart cseh miniszterelnök ugyanis két hónappal ezelőtt a piacgazdaságra áttérés mellett fontos prioritásnak nevezte a regionális kérdés rendezését.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 40 hét
9 év 13 hét
9 év 17 hét
9 év 17 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét
9 év 19 hét
9 év 21 hét
9 év 22 hét
9 év 22 hét