Holka László

Vissza a főcikkhez →

Az idei esztendő az Európai Unió minden testületében az őrségváltás éve – így diktálta belső működésének menetrendje. A nyitányt az Európa Parlament képviselőinek választása jelentette. Június 9-én Dániában, Hollandiában, Írországban és Nagy-Britanniában, június 12-én a közösség többi nyolc tagállamában 269 millió szavazásra jogosult europolgár adhatta le voksát a számára szimpatikus jelöltekre. Az unió bővülésének csalhatatlan jeleként végeredményben nem 518, hanem 567 euro-képviselői hely kelt el – a létszámgyarapodást az tette szükségessé, hogy a volt NDK lakosai is bekapcsolódtak az európai vérkeringésbe.

Ettől alighanem függetlenül a strasbourgi törvényhozás elnökévé Klaus Haensch 55 esztendős német szociáldemokrata politikust választották. Ő 1979 óta tagja a parlamentnek, s székfoglalójában leszögezte: legfőbb törekvése az lesz, hogy az unió intézményi rendjének 1996-ban tervezett felülvizsgálata során a törvényhozás teljes mértékben érvényesíthesse az 1992-es maastrichti szerződésben számára kijelölt (és a korábbiakhoz képest kibővített) jogait.

A parlament újjáalakulásával párhuzamosan július 1-jétől Németország vette át az unió soros elnöki teendőinek ellátását. „Minden kezdet nehéz” – gondolhatta Helmut Kohl kancellár, amikor John Major brit miniszterelnök korfui vétója miatt hetekig kénytelen volt azzal foglalkozni, ki legyen a tisztjétől tíz év után megváló Jacques Delors utódja az Európai Bizottság elnöki posztján. A kompromisszumos jelölt ugyancsak Jacques, de nem francia, hanem luxemburgi; vezetékneve Santer.

A legkisebb tagállam kormányfőjének jelöléséről július 21-én szavazott az Európa Parlament, amit heves vita előzött meg. A jelöltre tett javaslat oly egyértelműen kényszermegoldás volt, hogy a törvényhozás legnagyobb (198 fős) – szocialista csoportja bejelentette: „jelölése körülményei miatt” nem támogatja Santer kinevezését.

Az euroatyák végül is 260:238 arányban elfogadták a nagyhercegség politikusának kinevezését, így szinte biztos, hogy 1995. január 1-jétől ő lesz a jelenleg 17 tagú brüsszeli bizottság feje. Hivatali tevékenységének megkezdéséhez már csak az szükséges, hogy a parlament a végrehajtói hatalmi ághoz tartozó bizottság teljes névsorát jóváhagyja.

A számára sikeres szavazás után egy bő hónappal Jacques Santer munkatársai útján kiszivárogtatta: a brüsszeli hivatalnoki kartól az eddiginél nyitottabb, a korábbinál kevésbé autokratikus stílust vár; szeretné felrázni az eurokratákat; szét akarja szabdalni azt a „láthatatlan” hálózatot, amelyet elődje alakított ki, az apparátus belső köreinek juttatva minden hatalmat.

A bizottság megreformálására vonatkozó javaslataival Santer a közeljövőben felkeresi a tagállamok fővárosait. Az időbeli egybeesések nem túl biztatóak számára: a brüsszeli bizottság személyi átalakítása elodázhatatlan, ám az egymással máris versengő jelöltek közül értelmetlen bárkinek bármit is ígérni. Ausztria polgárai már megszavazták a csatlakozást az unióhoz – nem így a finnek, a norvégok és a svédek. Ők ősszel voksolnak, s ha támogatják a belépést, akkor a brüsszeli bizottság tagjainak száma 1995. január 1-jétől nem 17, hanem 21 lesz.

„Ha a tisztségeket a népszavazások előtt osztjuk el, az a vád érhet bennünket, hogy a skandinávokkal másodosztályú polgárokként bánunk” – fejtegette a csapdáról egy brüsszeli tisztviselő.

Helmut Kohl persze sikereket is elkönyvelhet. Addig bizonygatta, hogy honfitársai számaránya az Európai Unió vezető, testületeiben messze elmarad Németország közösségen belüli súlyától, míg végül németé nem lett az Európa Tanács főtitkári széke. A tanács évente kétszer ülésezik; a megbeszéléseken a tagállamok állam- és kormányfői, külügyminiszterei vesznek részt, továbbá az Európai Bizottság elnöke; feladata „impulzusokat adni az unió fejlődéséhez”, és megtárgyalni a közösség és a tagállamok gazdaságpolitikájának általános tendenciáit. A főtitkár személye (legújabban a 63 esztendős Jürgen Trumpfé) a folyamatosságot testesíti meg a magas fórum tevékenységében – a tagállamok képviselőit vállalt kötelezettségeikre emlékeztetve egyfajta egyszemélyes „intézményi memóriaként” dolgozik.

Személycserék zajlanak tehát az Európai Unió valamennyi szintjén, s az új arcok felbukkanása újszerű európai integrációt jelenthet. Még akkor is, ha sokan közülük ismeretlenek, ha sok még az ismeretlen tényező, ha még nem világos, mi a fontosabb – a közösség bővítése, vagy tevékenységének elmélyítése. Annál nagyobb az esély rá, hogy az unió „alkotmányának” 1996-ra előirányzott felülvizsgálata közelebb hozza egymáshoz az elképzeléseket és a gyakorlatot.

• Külföld