Több mint két évtizede, 1969-ben kezdték el amerikai szakértők, katonák, honvédelmi és biztonságpolitikai szakemberek annak a hadi-katonapolitikai koncepciónak a kialakítását, amely meghatározó része lett a NATO kelet-európai stratégiai terveinek. A vitákban, amelyeken szakértőként én is részt vettem, Magyarország Varsói Szerződés-beli szerepével kapcsolatban a következő két kérdés vetődött fel:
1. Mik Magyarország nemzeti honvédelmi érdekei?
2. Melyek azok a VSZ-tagságból eredő követelmények, melyek ezekkel az érdekekkel nem egyeztethetők össze?
Ma, a Varsói Szerződés csendes kimúlása idején, e két kérdés már idejét múlta, együttese túlhaladottá vált. Ma az a kérdés: milyen nemzetközi biztonsági szervezet, szerződés vagy koncepció tudja biztosítani Magyarország honvédelmi érdekeit, ha az ország egymaga erre képtelen lenne. Ez a kis eszmefuttatás erre keresi a választ.
Magyarország nemzeti honvédelmi érdekei
Magyarország szuverenitását az 1990-es években három helyzetben fenyegetheti veszély: 1. A Szovjetunió közvetlen beavatkozása esetén. 2. A Szovjetunió szétesése nyomán létrejövő vákuumban káosz alakul ki, s Magyarország belesodródik valamilyen katonai konfliktusba. 3. Valamelyik szomszédos országgal alakul ki katonai konfliktus – elsősorban Romániával és Szlovákiával alakulhat ki feszült viszony.
Egy közvetlen szovjet beavatkozás esetén (aminek persze ma kicsi a valószínűsége) vajmi kevés esély van arra, hogy eredményesen lépjen harcba az ország szuverenitásának megvédése érdekében – egyedül. Világosan látta ezt Nagy Imre és Király Béla 1956-ban, s világos ez ma is minden racionális stratégiai tervező számára.
A Szovjetunió szétesése következtében egy, a térség több országát felölelő konfliktus alakulhat ki. A Nagy-Ukrajna, a még nagyobb Ukrajna, a nagy Moldva–Román Birodalom stb. terve és lehetősége ma még nem szerepel a komoly védelmi vitákban. Magyarországnak azonban számolnia kell azzal, hogy a szovjet központi hatalom széthullása a nacionalizmusnak olyan formáit termelheti ki újra, melyek komoly veszélyt jelenthetnek.
A legnagyobb veszély az elkövetkező tíz-húsz évben reálisan - a jelenlegi körülmények között - Magyarország, valamint az ország északi és keleti szomszédai között kialakuló viszályból fakadhat. A felhergelt nacionalizmus régi eszköze a bú-felejtésnek a nemzetek között, s egy tehetetlen, elmaradott, egyre inkább elszegényedő népet nem olyan nehéz gyűlöletre és háborúra uszítani egy véreit akár csak minimálisan is védeni igyekvő Magyarország ellen.
Magyarország honvédelmi lehetőségei
Miképpen tudja megvédeni az országot ezekkel a veszélyekkel szemben a Magyar Honvédség? A Szovjetunió összevont hadseregével szemben nyilvánvalóan nem tudja és nem tudhatja. A tervezett 650 000 fős honvédségtől ezt nem is lehet elvárni. Nem tudná még négyszer ennyi katonával sem.
Egy vákuumhelyzetben kialakuló katonai konfliktus esetén az ország határait egy erős védőzáras rendszer biztosíthatja: ebben az esetben a honvédség koncentráltan védi a remélhetően kisszámú csapatokkal és előre behatárolt célokkal – pl. a záhonyi ék kiszélesítése – megindított támadás ellen az országot. Ilyen helyzetben a védelem egyenlő a határkörlet védelmével, a háttérbiztosítás feladatai pedig eléggé behatároltak. A határon túli ellentámadás nem kívánatos és nem kivitelezhető; az országnak ehhez nem is fűződik érdeke.
A legnagyobb veszélyt az országra a keleti és északi szomszédainkkal kirobbanó konfliktus jelentheti. Sem jelenlegi, sem jövőbeli honvédségünktől nem várható el, hogy egy elhúzódó háborúban eredményesen vegye fel a harcot a több mint 200 000-es román hadsereggel – még akkor is, ha komoly kétségeim vannak a román hadsereg emberanyagával, felszereltségével, tiszti és altiszti gárdájának felkészültségével kapcsolatban. Számolnunk kell azzal, hogy a román hadvezetés, ha elszánta magát a háborúra, céljait tömegekkel, s nem technikával vagy stratégiai csapásokkal kívánja elérni, azaz felkészült a tömeges emberáldozatra. Egy esetleges szlovák–román „mini Entente” még reménytelenebbé tenné a helyzetet. Egy ilyen lehetőséggel szemben Magyarország honvédelmi koncepciója csakis az északi és keleti központosított védelmi körzet lehet. Gyors, kiváló felderítéssel és koncentrált tüzérségi törzzsel rendelkező, könnyűfegyverzetű és könnyen mozgó csapattesteknek kell felvenniük a harcot, és a lehetőségekhez képest megállítani, vagy legalább időlegesen lelassítani az ellenség előrenyomulását – amíg segítség érkezhet bármilyen formában.
A jövő biztonsági rendszere
Milyen biztonsági rendszer tudná ezt a segítséget legjobban megadni? Ez az a kérdés, amellyel kezdtem e rövid eszmefuttatást, s ideje visszatérni ide. Amíg a Varsói Szerződés „működött”, a szovjet hadsereg annak az árán, hogy katonái „ideiglenesen” az ország területén tartózkodtak, betöltötte ezt a védelmi – vagy legalábbis ellenőrző – feladatot. A szovjet hadsereg felderítésének a Magyar Honvédség részére továbbadott információit a román hadsereg esetleges Magyarország elleni mozgósításról – amely megerősítette a magyar felderítés által megszerzett adatokat –, valamint a Déli Hadseregcsoport egyes erői keleti átcsoportosításának kezdeményezését, azt hiszem, úgy kell értékelnünk, mint a VSZ utolsó „szolgáltatását” Magyarországnak. Helyette most már a Magyar Honvédségnek kell ellátni ezt a feladatot – valamint egy olyan nemzetközi biztonsági rendszernek, amelyben a honvédség el tudja látni időleges védelmi szerepét.
Persze az lenne jó, ha a katonaságra egy fillért sem kellene költeni, ha az emberek békében élnének egymással. A politika (a biztonságpolitika) azonban nem látogatás a remények földjén, hanem a legrosszabb lehetőségével való számolás tudománya. Így a honvédségnek fel kell készülnie arra, hogy minimális védelmi feladatait a lehető legjobban ellássa. És ehhez a jelenlegi tervekben előírt katonaságnak meg kell adni a minimálisan szükséges hadieszközöket és a megfelelő stratégiát. A fentebb vázolt stratégia eléggé adottnak látszik: északi és keleti hadműveleti törzsek, határkörlet-védelem, gyors ellencsapások a benyomuló csapatok ellen. Ehhez kitűnő felderítésre, kitűnő kommunikációra, erős légvédelemre és kitűnő vadász-, valamint bombázógépekre; röviden: gyors, könnyűfegyverzetű, modern katonaságra.
Igen ám, csakhogy a jelenlegi Magyar Honvédség mindennek megfelel, csak ezeknek a követelményeknek nem. A VSZ keretein belül, ti. a parancsnoki, a koordinációs, a kommunikációs feladatokat, valamint a légvédelmet nagyrészt a szovjet hadvezetés és katonaság látta el. S a hadsereg felszerelése, katonai ellátottsága is mindenre alkalmas, csak arra nem, amire az új feladatok köteleznék a honvédséget. A fegyverzet nagy része – kivéve talán a tüzérséget – elavult. A VSZ kimúlása után komoly alkatrészhiánnyal is számolni kell. Jó lenne hinni, hogy a honvédség és a kormány felelős vezetői már felvették a kapcsolatokat azokkal a nyugati országokkal – értem itt elsősorban az USA-t és Németországot –, amelyek a hidegháború lezárultával fölösleggel rendelkeznek modern fegyverekből. És jó lenne hinni, hogy ugyanők máris komoly lépéseket tesznek a katonai továbbképzés külföldi biztosítása érdekében, hiszen ezentúl nem a Nagy Hazában folyik majd a felsőfokú katonai továbbképzés, hanem itthon és Nyugaton.
Tegyük fel, hogy az ország – immáron katasztrofálisan alacsony! – honvédelmi költségvetéséből mindezt biztosítani tudja. Ahhoz azonban, hogy ez a hadsereg ütőképes legyen, még valamire szükség van: egy népre, mely a hon védelmét emberi tisztessége részének, természetes kötelességének tekinti. Az elmúlt 40 évben elcséplődtek a szavak: „ezeknek?”, kérdezte egy nép. De ma már nem „ezeknek”, hanem a honnak, a családnak, az anyaföldnek a védelméért létezik a honvédség, s akármily módon is, de ezt a tényt ismét tudatosítani kell. Nem a „népi-nemzeti”, gyűlölködő, mást kizáró hazaszeretetet, hanem annak a honnak a szeretetét, ahol az emberi jogokat, a gazdasági fejlődést, a tisztességet, Petőfi és Radnóti örökségét egyaránt jelképezi az a gyönyörű piros-fehér-zöld zászló. Az átkozott és buta „honvédelmi nevelés” című tantárgy helyett az iskolák erre a hazaszeretetre, ennek a hazának a tisztességes szolgálatára kell neveljék a gyerekeket. A honvédségen belül ennek a munkának kell folytatódnia – ahogy pl. az USA katonai kiképzési rendszerének első szakaszában (basic training) a tantermi órák kb. 20%-a az amerikai társadalom alapértékeivel foglalkozik.
Védelmi rendszerek és Magyarország jövője
Mi biztosíthatja hát legjobban az ország jövőbeli biztonságát? Kétségkívül egy olyan rendszer, amelyben az ország elleni katonai agressziót nálunk nagyobb hatalmak képesek leállítani. Egy ilyen rendszer sokféle formában elképzelhető, itt csak tételesen vázolnám a főbb lehetőségeket:
1. A nagyhatalmak által garantált örök semlegesség. Nem rossz megoldás, bár mint Ausztria esetében látjuk, elég sok problémát okozhat, például az EK-ba való belépés során.
2. Semleges ország, erős hadsereggel, Svájc példájára. Jó megoldás, csak annyi pénze ennek az országnak sohasem lesz, hogy egy, a svájcihoz hasonló hadsereget fenn tudjon tartani.
3. El nem kötelezett ország, melynek minden környező országgal kölcsönös megnemtámadási és segítségnyújtási szerződése van. Ha bármilyen támadás érné az országot, a környező nemzetek azonnali támogatására számíthat. Álmodik a nyomor.
4. Csatlakozás egy európai – esetleg a Helsinkiben kezdeményezett Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (CSCE) keretében működő – biztonsági rendszerhez, melyben az Európai Közösség tagjai garantálják egymás területi szuverenitását. Konfliktus esetén automatikusan életbe lép egy segélynyújtó akcióra való felhatalmazás, a gyakorlati lépések megszavazása nem múlhat egy ország vétójogán. Itt tehát többről van szó, mint a Népszövetség esetében volt; egy konkrét és működő rendszerről, mely az európai biztonsági rendben – így a NATO jelenlegi, esetleg jövőbeli keretében – garantálja az ország szuverenitását.
Szerintem az ország jövőjét csak egy ilyen, az utolsó pontban vázolt rendszer biztosíthatja, kapcsolódva a modern Magyar Honvédség védelmi koncepciójához. A diplomáciának ebbe az irányba kellene terelnie biztonsági elképzeléseit, megtéve mindent, hogy addig is, amíg ez a rendszer ki nem alakul, csökkentse az esetleges konfliktusok esélyét. Az Országgyűlésnek és a kormánynak pedig, bármilyen nehéz anyagi helyzetben van az ország, nem szabad elhanyagolni a honvédséget, állományát, anyagi és technikai ellátását, különben immáron a nép honvédsége nem tudhatja betölteni hivatását: a magyar nép védelmét.
- Vita [8]