Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Ruszkabányai András megyei MDF-elnök, aki pártja Munkásérdekvédelmi Tanácsának helyi szekciója irányítójaként írta alá a közleményt, nem tudja – nem is nagyon akarja – leplezni kínos feszengését. Főként azonban azért sajnálja, hogy a hír valótlannak bizonyult – amiért szemrehányást is kap párthíveitől –, mert akciójával, úgymond, „késleltette” a vezérigazgató távozását. Másrészről, a helybélieket figyelve, a hatás egy kicsit olyan, mint amikor az öreg hölgy felbukkant Güllen városkában: ha egyszer a legnagyobb kormánypárt Váltás!-t jelent be, akkor – vélekednek sokan –, a vállalatvezető napjai tényleg meg vannak számlálva.

„Pártnyilatkozat”

A bejelentés hangja egyébként a kormányzópozícióhoz illően határozott volt. Igaz ugyan, hogy a polgári megítélés szerint visszatetsző lehet az a mód, ahogyan általános fogalmakba élő személyt helyettesítenek be; ám most a munkásság emelte fel a szavát. „A Diósgyőri Gépgyár munkástanácsa, az MDF Munkásérdekvédelmi és Ipari-Gazdasági Tanácsadó szervei – így a július 28-án megjelentetett közlemény, amely alatt Ruszkabányaién kívül Sárkány Gábor hegesztő, munkástanácselnök, valamint dr. Tóth József ipargazdasági tanácsadó neve szerepelt – kitartó erőfeszítéseket tettek azért, hogy a nagyüzemben létrejöjjön végre a rendszerváltás, megszűnjön a sztálinista vezetés uralma, a megfontolt, korrekt, tárgyszerű intézkedések helyett bemutatott hozzá nem értő handabandázás. A kormány most intézkedett, a Diósgyőri Gépgyár vezérigazgatóját leváltotta…” A szöveg sajnos nem foszlatta szét egycsapásra polgári allűrjeinket, így aziránt érdeklődtünk: hogyan lehet ilyen ellenőrizetlen hírt az újságba betenni. Ez, kérem, pártnyilatkozat – válaszolták a Déli Hírlapnál –, márpedig a pártok és a lap közötti megállapodás, jobban mondva szokás szerint minden nyilatkozatot leközölnek, mint ahogy megjelentették a Digép cáfolatát is. Hogy le merték volna-e hozni az MDF-es hírt a választások előtt is? Természetesen, a hírlap tavaly ősz óta kft.-hez tartozik, tehát független. Hasonló választ kaptunk az Északmagyarországnál: a közleményt az MDF jegyzi, így a tartalmáért is ő felel.

A felelősség kérdését persze nem szétaprózottan, hanem irányzottan teszik fel ilyen forradalmi időkben. A kohómérnök képzettségű Kovács Zoltán vezérigazgató 1972-től az MSZMP megyei bizottságán gazdaságpolitikai titkár volt, ’87-ben (Kapolyi László ipari minisztersége idején) vette át a Digép vezetését nyugdíjba menő elődjétől. A vállalat válsága épp ekkor vette kezdetét, mivel apadni kezdtek hadiipari megrendelései, amelyek a csúcs idején csaknem a termelés felére rúgtak. Az idén már a Szovjetunióba is lényegesen kevesebbet exportálhatnak. „46 éves vagyok – mondja a vezérigazgató –, családom van, amelyet továbbra is el kell tartanom. Ha távoznom kell, nem mindegy, hogyan, milyen minősítéssel megyek el.” A szakmai bírálatot még elfogadná Kovács Zoltán, és bár szerinte is jogos alap lehet a kritikához, hogy a gyár veszteséges, az is mérlegelendő, mi mindent tesz az ember a veszteség mérséklése érdekében. A Digép például a kieső piacok nyugati exporttal való helyettesítésével próbálkozik – igaz, a siker részleges –, olyan termékekkel, amelyek ha nem is érik el a nyugati gyártók műszaki színvonalát (és eképpen rosszabb áron is kelnek el), de legalább megbízhatók. A közelmúltban a gyár komoly létszámleépítésre kényszerült, ezerkétszáz embernek – főként nem-fizikai foglalkozásúaknak – mennie kellett… Most viszont, hogy ilyen módszerekkel törnek ellene, Kovács Zoltán juszt is marad, ebben pedig, ahogy a sajtó is írja, partnere a minisztérium.

De honnan származhatott akkor a téves hír? Erről tudakozódtunk Ruszkabányai munkástanács-szervezőtől, aki nyilatkozott már a Népszabadság tudósítójának, „parlamenthez közelálló forrásokat” megnevezve. A munkástanács-szervező (egyébiránt gépészmérnök, a közéleti szereplés arra készteti, hogy korábbi tervezővállalati állását feladva, magántervezőként keresse kenyerét) egy diósgyőri iskolában tartózkodott éppen; sikerült ugyanis – a helyi KDNP-s kollégák közreműködésével – megszerveznie egy kis találkozót az aznapját épp Miskolcon töltő Surján László környezetvédelmi miniszter (lásd még cikkünket a 22. oldalon) és a Borsod megyei munkástanácsok aktivistái között. A kacsa forrásához persze nem juthattunk közelebb, a találkozó mégis említésre méltó esemény volt: „általa a kereszténydemokrata miniszter (négy nappal a másik miniszter cáfolata után) feloldozást adott a munkástanács-szervező eltévelyedésére.

Kitérő: egy diósgyőri iskolában

Az osztályterembe lépve csak a KDNP-s kollégák hagyták fenn pártjelvényüket, az MDF-esek zsebrevágták, tartva magukat hangoztatott elvükhöz, hogy a munkástanácsok természetüknél fogva pártsemlegesek. A gyakorlatban a megye területén júniusban lendült fel a mozgalom: Ruszkabányai közlése szerint addig egyetlen szervezet sem tartozott az MDF Munkásérdekvédelmi Tanács helyi szekciójához, azóta viszont 23-at jegyeztek be a bíróságon, s további 3 bejegyzésre vár. A szekció jogi szolgáltatást nyújt az önszerveződőknek, amihez segédletként a Fehér füzetet (a választási kampány idején készített MDF-kiadványt) forgatja mintaként, a péti munkástanács itt közölt alapszabályát, amelyet egy évvel ezelőtt, a hőskorszakban készített Horváth Balázs ügyvéd, jelenleg belügyminiszter. De a munkástanácstagok – hangoztatja Ruszkabányai – vegyes pártállásúak és még inkább pártonkívüliek. A Digép munkástanácsának csak három tagja – köztük persze Sárkány Gábor elnök – MDF-es; az 5600 fős gyárban, június végén 17 fővel alakult, jelenleg százfős egység ténykedéséről csak annyit tudtunk meg, hogy „szerveződés alatt áll”.

De, ahogy megfigyelhettük – és ez a szerveződés időszakában úgyszólván magától értetődik –, az ideológiát is az MDF szállítja a munkástanácsoknak. A mozgalom MDF-es szárnya nem tűz ki célul oly nagy arányú munkástulajdont, mint a Munkástanácsok Országos Szövetségének kapcsolt részei (lásd A Rácz-jelenség című cikkünket). Ám a főkérdés most a rendszerváltás, amely – ahogy a fent idézett leváltási közlemény programatikus része fogalmaz – „azzal válik teljessé, ha a vezetőváltás minden szinten megtörténik”.

Hogy a munkástanácsok is megkérdőjelezik saját főnökeik hitelességét, bírálva őket az üzem rossz működéséért, és mert emiatt nekik, a dolgozóknak rosszabbodik vagy forog veszélyben a megélhetésük: annak persze egészen más a tétje. E bírálat őket teszi ellenzékké környezetükben. Munkavállalói és munkás-önszervezői helyzetük nagymértékben függ a környék foglalkoztatási viszonyaitól. Borsod megyében vagyunk; a Kontakta ózdi üzeméből például a közelmúltban ötszáz közül háromszázötven embert bocsátottak el, az ottani munkástanács négy jelenlévő képviselője közül három állásnélküli. A borsodnádasdi lemezgyárban – ahogy az onnan jöttek elmondták –nyíltan vagy burkoltan állásvesztéssel fenyegették a szerveződő munkástanács tagjait. És az MDF-es ideológia könnyen talajra talál ott, ahol a felháborodás a rossz eredmények ellenére kiosztott vezetői prémiumok miatt keveredik azzal a vonzódással, amelyet egyenlősdinek neveztek, és amelyet sehogy sem sikerült kiirtani az új mechanizmus húsz éve alatt. Rokonszenveznek az ideológia privatizálás-ellenes felhangjaival is: akikkel beszélgettünk, nem bíznak kft.-ügyvezetővé átváltozó főnökeikben, vagy úgy vélik, a nem-privatizált vállalatrész ki lesz semmizve; és vélhetően az állami tulajdonhoz való ragaszkodás fejezi ki azt az illúziót is, hogy van egy végső fórum – az állam –, akihez még apellálni lehet.

A kommunistákkal szembeni felháborodás dolgában tehát békés egyetértés honolt az osztályteremben. Amiként a vállalatvezetésben a munkások fölött – mesélte Surján miniszter –, azonképpen őalatta, az államapparátusban is a régi rendszer emberei ülnek; betonfal választja el őket egymástól, bár e falon szerencsére vannak lyukak. Az ő látogatása is ilyen lyuk, remélhetőleg. „Értik, ugye, mire gondolok.” És valóban: átsuhant ekkor az osztálytermen Mátyás király szelleme. Csak egy pillanatra villant fel a lehetőség, hogy esetleg, akár a letűnt rendszeren, a munkástanácsokon is átlendülhet a történelem kereke. Amikor egy felszólaló Borsodnádasdról arra kérte Surjánt, ugyan szorgalmazza már, hogy törvény garantálja a munkástanácsok vezető-kiválasztási jogát és beleszólását a jövedelemelosztásba, azt a választ kapta, hogy ne kapkodjunk, ugyanis – Surján szerint – vannak régirendszerhű, bújtatott munkástanácsok is. Koncentráljunk inkább arra, amire most adott módot a kormány: a vállalati tanácsok újraválasztására! Elfelejtette a miniszter megemlíteni, hogy a vt. felét továbbra is a vállalatvezetés jelöli, csak épp még egy kormányjelöltet is be kell venni az új rendelkezés szerint. A kormány – és ez már végképp rosszul hangzott volna az iskola falai között – a vállalati tanácsot is meghaladott intézménynek tekinti, bár olyan intézménynek, amely szintén kiválóan alkalmas eszköz a vérátömlesztésre.

Egy hipotézis

A Digépnél nincs vállalati tanács, államigazgatási irányítás alá tartozik, ezért, Pestre felérve, felhívtuk az államigazgatást, Auth Henrik ipari minisztériumi államtitkár személyében. Épp előzőleg ajánlotta a kormány az APEH-nek és a Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak, valamint a két energiaszállító trösztnek: kezdeményezzenek csődeljárást a Digép és másik hat cég ellen. Hogy mely vállalatokról döntött így a kormány, abban – magyarázta az államtitkár –, két szempont játszott közre: először is, a sorbanállás-csökkentő akcióban nem volt célszerű oly nagy halakat szerepeltetni, mint a Videoton vagy az Ikarus, az ő tartozásaik rendezésére külön eljárást dolgoznak majd ki. A másik szempont az volt, hogy mekkora az egyes vállalatoknak a nettó (hitelezéseiket meghaladó) adósságuk a vagyonukhoz képest; a Digép esetében vagyont meghaladó összegű adósságról van szó.

A Digép csődje természetesen már korábban, a kormánydöntés előtt is a levegőben lógott. Ő, az államtitkár, ezért személyesen beszélt Kovács Zoltánnal; feltette neki a kérdést: hajlandó-e ilyen körülmények között is vezetni a vállalatot. Kovács, elgondolkozva bár, de igent mondott. A „leváltási” botrány még szilárdabbá tette abbeli elhatározását, hogy marad, amiért immár mind Auth Henrik, mind Bod Péter Ákos miniszter tökéletesen megérti és – mikor Kovács Zoltán telefonon érdeklődött – biztosította is támogatásáról a vezérigazgatót.

Egy magát megnevezni nem kívánó parlamenti képviselő (MDF) Auth Henrik és Kovács Zoltán személyes beszélgetéséről tévesen úgy volt informálva, hogy Bod Péter Ákos szólította fel lemondásra a vezérigazgatót. Valószínűleg ennek a csúsztatott hírnek a birtokában formulázta meg a diadalmas jelentést Ruszkabányai. De miért volt oly türelmetlen a munkástanácsadó, hogy – amint a Népszabadság és a helyi lapok kiderítették –, sebtében a betegsége miatt távollévő dr. Tóth József nevét is odakanyarította a közlemény alá? Csak a nagy szenzáció miatt?

A harmadik név

Tóth dr., az MDF Miskolci Ipargazdasági Tanácsadó Testületének pártonkívüli munkatársa vállalta utólag is, a hír kacsa mivoltának dacára is „aláírását” a nyilvánosság előtt. Tóth dr. gépészmérnök, kandidátus, 21 éven át a Digépben dolgozott fejlesztőmérnökként, utoljára mint a vezérigazgató mellé rendelt, a haditermékeket kiváltó gyártmányok kifejlesztésével megbízott szaktanácsadó. De – meséli – munkátlanul maradt, a feladatra nem jutott pénz: „én egy az MHB-vel közös fejlesztési hitelkonstrukciót szorgalmaztam, a vezérigazgatót viszont csak a rövidlejáratú hitelek érdekelték”.

Végül távozni kényszerült Tóth dr., ’88 novemberében ugyanis beadott egy folyamodványt a Központi Ellenőrző Bizottsághoz (megkerülve a megyei pártfórumot) Kovács elmozdítása érdekében. Sőt már ’78-ban is megtette ugyanezt az akkori (szintén MSZMP megyei titkári funckcióból odakerült) vezérigazgató ellen. A szakma, a gyártmányfejlesztés ügyéért szállt mindig szembe, ha kellett, a vállalatvezetéssel, olvasatlanul maradt ellenkoncepciókkal bombázva pártunkat és kormányunkat. Egy, a „nehéz emberek” közül való reprezentánst véltünk megpillantani a telefonvonalon keresztül: a pénzügyes elfogultsággal igazán nem vádolható, távlatosan gondolkodó mérnök, szemben az orruknál tovább nem látó fináncszemléletűekkel… MSZMP-tag is volt, nem hivatalos jelöltként is indult volna a Digép színeiben a ’85-ös választáson, ha nem buktatta volna ki a jelölőgyűlésen a Népfront saját vattaembereivel. Az idei csatában mint független képviselőjelölt maradt alul. Ezenkívül, ahogy az Északmagyarország munkatársai határozottan állítják (bár maga Tóth dr. cáfolja), a tavaly őszi MSZMP-kongresszusra (vagy legalább az ezt előkészítő megyei pártértekezletre) is jelöltette magát, sikertelenül.

Neheztel Tóth dr. a kormányra a csődeljárás melletti állásfoglalás miatt. E döntés számára a gyár szétdarabolásának, netán kft.-sítésének rémképét idézi fel. „A minisztérium nem akarja a vállalatot ezzel az óriási veszteséggel a hóna alá venni” – ad hangot abbéli véleményének, hogy az állam igenis nyúljon a gyár hóna alá. Észak-Magyarország egyetlen komoly magas feldolgozottságú terméket kibocsátó üzeméről van szó – érvel Tóth dr. –, bukásával dominószerűen ledöntené a többit is. Úgy véli: a minisztérium nem is mer leszámolni a múlt hibáit takargató vállalatvezetéssel, de nem is akar, hogy ne legyen, aki a bíróság kezére adott vállalatot megfelelően képviselje. Vajon vállalná-e ő, Tóth dr. a vezérigazgatóságot? – vetődött fel ekkor a kérdés önkéntelenül. A válasz hasonlatos volt ahhoz, amit Habsburg Ottó mondott volt köztársasági elnökségéről és a nemzetről a november 26-ai népszavazás előtt: ha a vállalat érdeke úgy kívánja…

„Bízzunk a meglevő hűségesen kitartó műszakiakban – írja a Tóth dr. távollétében készült leváltási nyilatkozat rendelkező része –, és bízzunk abban, hogy a vállalattól megválni kényszerült, de régi diósgyőri hagyományokat őrző, a gyárért tenni kész műszakiak is kiveszik a részüket a kibontakozásból.” Valódi szenvedélyek munkálnak a gazdaságirendszer-váltás forradalmában, és könnyen lehet, hogy valóra válik a közhelyes mondás: a forradalom felfalja gyermekeit. Ha mégse, az esetben (és ennyiben árnyalnunk kell a lapunk két héttel ezelőtti cikkének megállapítását) az újkáderek, ahelyett, hogy függenének tőle, szembe fognak kerülni az új hatalommal, és harcosan követelik tőle majd a népnemzeti segítségnyújtást.

• Beszélő