– A Szvobodnoje Szlovo hosszú ideig megszerezhetetlen ritkaság volt, létéről leginkább csak a hivatalos szovjet sajtó szitokszavaiból lehetett értesülni, melyek közül legfinomabb még a „szélsőséges” jelző volt…
– Ha „szélsőségesség” alatt azt értjük, hogy mi kertelés nélkül kimondjuk, amit már mindenki sejt, csak nem meri nevén nevezni, akkor vállaljuk a minősítést: valóban „szélsőségesek” vagyunk. Ám míg bennünket ezért minden oldalról támadtak, gumibottal vertek, börtönbe csuktak, addig a „kevésbé szélsőségesek” nyugodtan megszervezhették csoportjaikat: mi leromboltuk azokat a korlátokat, amelyek tegnap még akadályozták volna őket. Vagyis ők a mi radikalizmusunk árán lehetnek visszafogottak.
– Tömeglap vagy értelmiségi elitlap a Szvobodnoje Szlovo?
– Szándékaink szerint azokhoz a munkásokhoz szeretnénk szólni, akik most ocsúdnak fel, most kezdenek gondolkodni. Épp ebben különbözünk a hagyományos orosz szamizdattól, amely valóban egy szűk értelmiségi körben terjedt. Mi azt akarjuk megértetni az emberekkel, hogy nem nekik kell függeniük a kormánytól, hanem fordítva; nem „jó cár” kell, hanem valódi demokratikus rendszer. Nagyon sokan voltak, akik először Gorbacsovhoz fűztek illúziókat; amikor benne csalódtak, Jelcinben volt minden reményük, még a KGB-s Kaluginban is képesek vezérüket látni.
– Van hivatalos lapengedélyük?
– A hatalom számára mi nem létezünk: nem vagyunk jogi személy, ennek ellenére a demokratikus látszat megőrzése érdekében látványos megtorló akciókra nem szánják el magukat. Ugyanakkor igyekeznek mindenféle akadályokat gördíteni normális működésünk elé: behatolnak a szerkesztőségbe, letartóztatják a szerkesztőket, elkobozzák és elégetik az utcán árusított példányokat, sőt, még a befolyt pénzt is. A terjesztőket közrend megsértése címén megbírságolják, s ha nem tudnak fizetni, 10-15 napra leültetik.
– Az új sajtótörvény a Szabad Szót nem védi?
– Mi nem kérünk a szovjet igazságszolgáltatásból. Rendszeren kívüli ellenzék vagyunk, nem fordulunk bírósághoz. Szándékosan foglalunk el olyan pozíciót, ahol kizárólag csak magunktól függünk. Mi úgy gondoljuk, nem könyörögni kell jogainkért, hanem természetes módon élni velük. Nem vagyunk félelmet nem ismerő hősök, mindössze arról van szó, hogy kezd felébredni bennünk a szabad polgár méltósága, önérzete. Mi nem kérünk engedélyt ahhoz, hogy szabadok lehessünk… Ezen a ponton bizonyos értelemben még tovább mentünk, mint a hatvanas–hetvenes évek jogvédő mozgalmai.
– Ez egybeesik a párt taktikájával?
– Két évvel ezelőtt még úgy gondoltuk, hogy a rendszer teljes átépítése lehetséges a helyi tanácsokban való részvétel útján is, hiszen történelmileg a tanács nem a kormány eszköze, hanem a társadalom ellenőrző szerve, ahol jelentős befolyásra tehetnénk szert, ha többségbe kerülnénk. Aztán beláttuk, hogy tévedtünk: ez a rendszer annyira rátelepedett mindenre, hogy képes a demokratikus erőket is felőrölni, s csak saját igazi lényegének elleplezésére, díszítésére használni. Mert mi is történt a választások után? A tegnapi törvénytelen hatalmat a demokratát játszó Szobcsák, Popov vagy az igazi demokrata Szaharov nevével legalizálták. Ugyanazoké maradt a hatalom, ugyanazok maradtak a mechanizmusok. A beépülési taktika tehát nem nyerő: csak a rendszert erősíti. Most úgy gondoljuk, ki kell építenünk egy párhuzamos struktúrát: létre kell hozni a meglévőkkel párhuzamos jogi, gazdasági, társadalmi intézményeket, amelyek egy leendő polgári társadalom vázát alkothatnák. Ezt nevezzük polgári útnak. A donyecki–kuznyecki szénmedencében sztrájkoló bányászok a gyakorlat során, mintegy saját kudarcuk következményei alapján jutottak el ugyanahhoz a „polgári úthoz”, amit mi elméletben dolgoztunk ki. A sztrájkhullám tetőpontján a sztrájkbizottságok ténylegesen is kezükbe vették a hatalmat: a helyi tanácsok a sztrájkbizottságok beleegyezése nélkül nem hozhattak határozatot. Ám amikor közvetlen követeléseik teljesítésére szóbeli ígéretet kaptak, a sztrájkbizottságok, sajnálatos módon, széthullottak. Meg kellett volna őket erősíteni, hogy a feladatok differenciálásával létre lehessen belőlük hozni azt a bizonyos párhuzamos struktúrát.
– Mennyire lehet „befolyásolni” ezeket a „spontán” tömegmegmozdulásokat?
– Attól függ, ki próbálkozik ezzel. Ha a Polozkov-féle konzervatívok használják fel, iszonyatos robbanás lehet belőle, sőt bűnözői hullámba is átcsaphat. A demokratikus erők képesek lennének konstruktív mederbe terelni, de ezek az erők még igen gyengécskék. A harmadik erő, a rendszeren belüli reformerek csapata csak a peresztrojkában megszerzett pozíciója megőrzésére aknázná ki. Mi nem ilyen toldozott-foldozott reformperesztrojkát akarunk, hanem normális polgári demokráciát. Nem lesz könnyű. Nehéz idők várnak ránk.
- Külföld [6]