Akrobatikus manőver
A szokatlan koalíciónak, amit Bush az Egyesült Nemzetek védnöksége alatt Szaddám Huszein ellen összehozott, kezdettől volt egy gyönge pontja: az Amerika és Izrael közötti paktum – véli a La Stampa. Az Egyesült Államok egyszerre akar az ügy bírája és az Irak elleni koalíció vezetője lenni, közben az egyik fél pártját fogja a térség legrégebbi konfliktusában. A torinói újság szerint félő, hogy most kudarcba fullad ez „az akrobatikus manőver”.
Most láthatóvá válnak a Baker-terv elgáncsolásának fatális következményei. Az amerikai külügyminiszter nevét viselő terv, a Jalta utáni új kor szellemében (és különös tekintettel a térségben dúló fegyverkezési hajszára) rendezni akarta a palesztin–izraeli konfliktust. De a „területért – békét” elv alapján kidolgozott elképzelés megbukott, amikor az izraeli parlament a tervet igenlő Peresz helyett ismét a tervet ellenző Samirt választotta kormányfővé.
Alaposan megbukott. Hogy milyen alaposan, az kiderült Kuvait elözönlése után. Az amerikai–egyiptomi kezdeményezés nyomán megoszló palesztin tábor ismét egyesült, a fő erők élén álló Arafat – akit az amerikaiak rávettek Izrael létezésre való jogának elismerésére, a terrorizmusról való ünnepélyes lemondásra – lett az iraki agresszió legfőbb támogatója. Fellépése egyesítette a palesztin csoportokat, de megosztotta az arab világot. Az iraki diktátor ügyvédjévé szegődve hozzájárult, hogy az Arab Ligába tömörült kormányok két, farkasszemet néző tömböt alkossanak. Volt kiállásának még komolyabb következménye is. Iránta való rokonszenvből az arab tömegek szembefordultak az agresszió elfogadására nem hajlandó kormányokkal. A saját kormányaikkal.
Sajátos helyzet alakult ki. Arafat mozgalma átmenetileg elvesztette az anyagi alapot biztosító olajországok támogatását. Az iraki agresszió elleni koalícióhoz csatlakozó arab országok vezetése, amely ez ideig Izrael-ellenes politikát – egyes esetekben Izrael támogatása miatt Amerika-ellenes politikát – folytatott, zavarba került Amerika nyílt és Izrael hallgatólagos, de nyilvánvaló támogatása miatt. E zavar tanújele, hogy Szaddám Huszeinnek a két konfliktus – a kuvaiti és a palesztin – egyneműségét bizonygató agitációjára szemérmes, defenzív, bűntudattól roskadozó válaszokat adott.
Kapóra jött összetűzés
De most kapóra jött e kormányoknak a jeruzsálemi Templom-hegyen kirobbant összetűzés, amelynek – a 21 élet kioltásánál jóval nagyobb tűzerejét csak fokozta, hogy még csak nem is a határokon belopakodó terroristák elleni akció volt. Helybeliek, „honos” iszlám fundamentalisták és a dolog elmérgesedésében semmivel sem kevésbé vétkes zsidó fundamentalisták csaptak össze. A mohamedán, zsidó, keresztény, hindu fundamentalizmus ádáz, elvakult természetének megfelelően. Föltámadt egy napra a középkor. Sátorosünnep lévén, zsidó fanatikusok egy csoportja, hasonlóan az előző évekhez, a Templom-hegyen akart imádkozni, Salamon király templomának romjainál. Eme állítólagos romok kövei azonban egyúttal az Al Aksza mecset építőkövei. Mekka és Medina után az Al Aksza mecset az iszlám harmadik legszentebb helye. Ott akartak imádkozni, de már várták őket. A „védők”, akiket már jó előre fölkészítettek, kőzáporral fogadták őket. A köveket már előbb összegyűjtötték, és a várt, óhajtott támadás pillanatáig a mecsetben tárolták. Ekkor eldördültek a rendőrség fegyverei. Az eseményre könnyelmű, a következményekkel nem gondoló tűzparancs tett véres pontot.
Most a kitagadó kormányok „amnesztiában” részesíthetik Arafatot, s meghasonlás nélkül követelhetik, hogy a Kuvait lerohanása ellen tiltakozó nemzetközi közvélemény – a két ügyet egy kalap alá véve – tiltakozzék Ciszjordánia izraeli megszállása ellen. Washingtonnak pedig jó képet kell vágnia ehhez. Régebben, hasonló incidensek alkalmával az Egyesült Államok megvédte Izraelt a Biztonsági Tanáccsal szemben. Vétót emelt. Most azonban csatlakozott az Izraelt elítélőkhöz. A vétó az ENSZ Biztonsági Tanácsában rendkívüli módon megterhelte volna az Egyesült Államok és Szíria, Egyiptom, Szaúd-Arábia kapcsolatait. Megnehezítette volna az amerikai csapatok egyébként sem konfliktusmentes szaúd-arábiai jelenlétét. Most csak arra szorítkozhattak az amerikaiak, hogy megakadályozzák a súlyosabb következményekkel, lényegében ENSZ-felügyelet alá helyezéssel járó javaslatot, amely a BT tagjaiból álló küldöttség Izraelbe menesztését irányozta elő. Helyette elfogadtatta az enyhébbet, amely a világszervezet főtitkárát bízza meg a helyzet megvizsgálásával. A megoldás így is azt van hivatva demonstrálni, hogy az Egyesült Államok eltávolodik Izrael egyoldalú támogatásától, összes közel-keleti szövetségeseinek kedvében akar járni. Köztük azoknak, akiket a sors nagy olajlelőhelyekkel ajándékozott meg.
Európai reakciók
A jeruzsálemi összeütközés híre nem hagyta hidegen az európai államokat sem. Az affér lehetővé teszi ugyanis egy fikció eloszlatásának további halogatását. Mi e fikció? Az, hogy az Irak-ellenes szankciókat elrendelő BT tagjai, az iraki agressziót elítélő nyugat-európai országok azonosan gondolkodnak az agresszió „visszacsinálásáról”. Színigaz, hogy a szuperhatalmi ellentét, ami a regionális konfliktusokat elmérgesítette és tartóssá tette, megszűnt, s ha Szaddám Huszein erre alapozta a számításait, akkor nagyon rosszul számított, de ez még nem azonos a cselekvési szándékok egységével.
Az Egyesült Államok és Anglia kész fegyvert is rántani, ha odáig fajul a helyzet, a szovjet vezetés (kivált az ügy szempontjából el nem hanyagolható tábornokok) azonban a végsőkig húzódoznak a gazdasági bojkott háborúvá alakításától, s ebben a maguk oldalán tudhatják Franciaországot, Olaszországot, még inkább Németországot meg Japánt. Nem tiltakoznak szívből a két konfliktus összekapcsolása ellen, hisz az bonyolítja a problémát, és ezzel hozzájárulhat az Irakkal való leszámolás elodázásához.
Föllélegeznek kissé a volt szocialista országok is. Ismét érvényesülhet a régi beidegződés: az izraeli (és nem csak izraeli) cionizmus elmarasztalása a sajtóban, tévében, rádióban. Érzelmi világuk némileg hasonló az Irakot és Izraelt egyszerre elítélni akaró arab fejedelemségekéhez.
- Külföld [6]