Egy éven belül két választás volt a keleti oldalon, először március 18-án a szabad keletnémet, majd az egyesítés utáni össznémet választások. Sokan meg is csömörlöttek mindettől, ezt bizonyítja a mostani alacsonyabb részvételi arány: 1989 októberében a keletnémet lakosság 93 százaléka szavazott, most mindössze 77,8 százalék.
December 2-a kétségkívül Helmut Kohl és Hans-Dietrich Genscher győzelmét hozta: a CDU, CSU és FDP koalíciója határozza meg az elkövetkező négy év politikáját. Vesztes a legrégebbi múltra visszatekintő szociáldemokrata párt, Lafontaine vezetésével. A választások szenzációja a nyugati Zöldek kiszorulása a parlamentből, ezzel szemben a keleti környezetvédők a Bündniss ’90-nel együtt 7 képviselőt küldhetnek a most 656 tagú parlamentbe.
A keleti oldalon sokan úgy érzik, hogy a keletnémet kisebb ellenzéki csoportok ki fognak szorulni a vezetésből. Fiatal művészek egy lelkes csoportja összehívott egy szimbolikus kerekasztal-tanácskozást a Reichstag mellé. Követelésük lényege az volt, hogy az egyszer már a keletnémet ellenzék által kidolgozott alkotmánytervezetből is vegyenek át részeket az új alkotmányba. Sokan attól tartanak – főleg a keleti értelmiségi fiatalok közül –, hogy az egyesítés nyomán a nyugatnémet kulturális térhódítás nemcsak a gyűlölt keleti állami kultúra és politikai berendezkedés nyomait tünteti el, hanem a keleten létrehozott vitathatatlan értékeket is.
A tiltakozásoknak élesebb formája is tapasztalható volt: Berlin polgármesterét vendégmunkások csoportja kísérte a szavazóhelyiséghez. „Wir sind auch das Volk”, „Wahlrecht für Alle” – „Mi is a nép vagyunk”, „Választójogot mindenkinek” – hirdették plakátjaik. Pár nappal a választások előtt hevesebb utcai összecsapásokra is sor került a rendőrök és a választójog nélküli vendégmunkások között. Véleményük szerint munkájuk és befizetett adóik feljogosítják őket arra, hogy szavazhassanak is.
A közhangulat viszont most már bizakodóbb, mint pár hónappal ezelőtt. Szakértők 3-4-5 évre tervezik a keleti rész felzárkóztatását. Első hallásra ez talán megvalósíthatatlannak tűnhet, de a jelek már most is arra mutatnak, hogy be tudják tartani ezt a „határidőt”. Kérdés persze, mi lesz a sorsuk a nyugati normáknak nem megfelelő termékeket előállító üzemeknek, a keletnémet kocsiparknak és a környezetszennyező erőműveknek? Rendbe lehet-e hozni 3-4 év alatt egy lepusztult gazdaságot? Bár már megszülettek a tervek és javaslatok a nyugatnémet technika áttelepítésére, de még sok kérdés tisztázatlan. A zwickaui Trabant-gyár futószalagjairól most gördül le az utolsó széria gépkocsi: 25 ezer darab Magyarországnak és a legutolsó 10 ezer darab Lengyelországnak. A 33 éves múltra visszatekintő kisautógyártás leállításával egy fejezet lezárult a gépkocsigyártás történelmében. A 30-as évek egyik luxusautója, a Horch, a dicsőséges Trabant-előd ma is megtekinthető az ugyancsak itt gyártott Audik és DKW-k társaságában a gyár múzeumában. Itt láthatók azok a Trabant-prototípusok is, amelyek tömeggyártását annak idején gazdasági okokra hivatkozva, de valójában politikai megfontolásokból tiltottak meg. A nemrégiben elkészült moseli Trabant-gyárban csak néhány négyütemű Trabi kibocsátására futotta, azóta ott is lezajlott a típusváltás: jelenleg Pólókat szerelnek össze. A munkások között a hangulat meglehetősen feszült, ebben az évben 2000 fővel csökkentették a létszámot.
Az egyesülő Németország nyugati része hamar véget vetett a mézesheteknek, és megkezdte a hozomány számbavételét, melynek legkritikusabb része a legendás keletnémet környezetszennyezés. 1990 júliusában életbe léptek a nyugatnémet atomerőművekre érvényes új biztonsági rendszabályok. Így szükségszerűvé vált a nagyrészt szovjet reaktorokkal működő három keletnémet atomerőmű leállítása és lezárása. Az erőművek lebontásának költségeit az államháztartás fedezi, ez pl. a rheinsbergi atomerőmű esetében eléri a 3 millió DM-et. Keskeny erdei betonút vezet a kolosszushoz. Az ott dolgozott 630 emberből jelenleg csak 25-30 található az erőmű teljes területén, akik felügyelik a leállított reaktorokat.
Berlinben megszűnt a hidegháborús szorongás és a falak közé szorított lakosság félelme a szovjet blokádtól. Németország az eddig eltitkolt, 500 millió DM értékű élelmiszerkészletet nagyvonalúan felajánlotta a Szovjetuniónak, mintegy hálából az „igenért” a német egyesítésre.
(News Network)
- Külföld [6]