Nem azért vállaltam a pénzügyminiszterséget, hogy gyorsan megbukjak. Hosszú ideig miniszter akarok maradni, nagy terveim vannak – hangsúlyozta szinte mindegyik nyilatkozatában Kupa Mihály.
Nagyobb szükség van egy jó állam kiépítésére, mint a piaci reflexek további erősítésére – mondta Kupa tavaly nyár elején egy összejövetelen. Éppen akkoriban, amikor az első Antall-kormány szervezésének idején már szóba került Kupa miniszterjelöltként. De Antall hű követője lett a pártállami parlament éppen hogy kialakult reflexeinek. Az akkori, a mostaninál kevésbé demokratikus parlament Kupát – egyetlen hozzáértő jelöltként – kigolyózta az Állami Számvevőszék vezetői közül. Joggal, hiszen kezdeni kellett valamit azzal a lelkiismeret-furdalással, amit a képviselőknek az adótörvény elfogadása és népszerűtlensége okozott…
Antall tehát ezt a hagyományt követte, és a tavaszi nagytakarítás igézetében Kupát mint terhes ballasztot kihajította a szárnyaló hajóból…
A miniszterelnök mára beadta a derekát. De akkor, azon a nyári napon, Kupa beszéde még egy lehetséges pénzügyminiszter belépőjeként volt hallható. Egy olyan emberé, akit nagyon vonzott a bársonyszék – nem kis részben önigazolásként –, de aki kivételesen alkalmasnak is tűnt e posztra.
A jó államhoz – pontosabban annak megközelítéséhez – négy évre van szükség. A központi, az önkormányzati, a közüzemi és az alapítványi feladatok újraosztásához időre van szükség – amelyhez a forrásokat is hozzá kell rendelni. Jelenleg azonban káosz van – mondta. Az akkor formálódó önkormányzati törvényről úgy vélte, hogy tipikus esete annak, amikor csak a bevételeket kötik össze a piaci kényszerekkel, de a kiadásokat nem, s az önkormányzatokra továbbra is ránehezedik a korábbi feladatok tömege.
Az adóreform folytatásakor alapkövetelmény, hogy széles alapokra kell helyezni az adórendszert. De illúziókba ettől nem szabad ringatni magunkat. Nyugaton az adómértékek változása semmiféle élénkülést (vagy visszaesést) nem hozott – állította. Az adó elsősorban költségtényező, s nem konjunkturális eszköz. A befektetések megtérülését alapvetően befolyásolja az adómértéken kívül az amortizációs rendszer, az inflációs ráta és a társadalombiztosítási terhek. Ezeket a rendszereket is rendezni kell a fellendüléshez. S – példaként – nem a különböző adóértékek magasak, hanem például a 43 százalékos társadalombiztosítás. Amit persze nálunk sokan összevonnak a nyereségadó-terhekkel. Amiért egy nyugatnémet egyetemistát – jegyezte meg némi malíciával – kapásból rúgnának ki az egyetemről…
Az adórendszer kritikájaként elmondta – igazolódott is év végére –, hogy a VÁNYA-ból és a vagyon utáni részesedésből nem lehet számítani a „betervezett” pénzösszegekre. Az áfabevételek a gyorsuló infláció mellett is egy helyben topognak. Egyedül az szja teljesíti a várakozásokat, ez pedig már egyfajta béradóként működik.
A világpiaci változásokon túl a költségvetés legnagyobb tehertételét a nagy ellátási rendszerek – egészségügy, oktatás stb. – növekvő terhei jelentik. S ha ezeket teljeskörűen kompenzálnánk, az a költségvetés teljes szétverését jelentené.
Az 1991-es költségvetés láttán megnyugodhatunk. A költségvetést nem verték teljesen szét, legalábbis ami az ellátó rendszerek költségeinek kompenzálását illeti. Ízlelgethetjük a végeredményt. Ha Kupa prognózisa helytálló, akkor legalább négy évig. Hacsak el nem söpri a terveket valamiféle időszaki nagytakarítás, s akkor esetleg tovább.
Miután Antall József alig fél éve magabiztosan meghátrált Kupa miniszterré jelölése elől, Kupa azt jósolta, ő lesz a köztársaság harmadik pénzügyminisztere. A jóslat megalapozottnak tűnt. Most csak az a kérdés, ki előzte meg a korát. A miniszterelnök úr ismerte föl váratlanul korán korlátait, vagy csak az új pénzügyminiszter úrnak fogyott el a türelme? Vagy Kupa Mihálynak lesz négy boldog éve a tervei megvalósításához…
- Beszélő [6]