Tisztelt Szerkesztőség!
A német egyesülés ünnepségei idejére Berlinbe utaztam a barátnőmhöz, akinek az életébe óriási változást hozott a politika: csendes irodalmárból az egyik berlini kerület szociáldemokrata polgármestere lett. Így született az ötlet, hogy ha kedve van megválaszolni azt a kérdést, hogy „Mi a véleményed a német egységről mint egykori NDK-polgárnak, mint a szociáldemokrata párt tagjának és mint Berlin egy kerülete polgármesterének?”, akkor válaszát elküldöm a Beszélőnek.
Budapest, 1990. XII. 17.
Üdvözlettel:
Obenmayer Edit
Ui.: Nem tudom nem megragadni az alkalmat, hogy utólag reagáljak egy történésre.
Mikor meghallottam, hogy Demszky Gábor támogatásáért a Fidesz parlamenti bizottságbeli pozíciót kér, nagyon megrökönyödtem. Ennél már csak akkor hűltem el jobban, amikor ebbe az SZDSZ belement. (Azt gondoltam, mindez fokozhatatlan. Tévedtem: ezután következett Orbán Viktor HVG-beli akarnok nyilatkozata.)
Megkérném az SZDSZ-t, hogy szavazói voksaival megszerzett parlamenti pozícióit ne tékozolja el. Nem elég, hogy tavasszal elkövettem azt a baklövést, hogy az egyik szavazatomat a Fideszre adtam? Most a másikat – képletesen szólva – az SZDSZ nyújtja át a Fidesznek?
Ha az SZDSZ elkótyavetyéli a szavazatomat, legközelebb esetleg nem fogom értelmét látni még egyszer rá szavazni.
Gondolatok a német egységről
1. mint egykori NDK-beli polgár
1952-ben születtem. Amikor 1961-ben megépült a Fal, nem ismertem a különbséget Kelet- és Nyugat-Berlin között. A többi NDK-beli fiatalhoz hasonlóan abban a tudatban nőttem fel, hogy a jobbik Németországban élek. Egy olyan országban, ahol megszüntették a kizsákmányolást, ellentétben az NSZK-val, ahol a kapitalizmus és a militarizmus uralkodik. Ez az ellenségkép belém vésődött. És még azután is megmaradt, hogy a politikával és gazdasággal kapcsolatos személyes élményeim és tapasztalataim erős kétségeket ébresztettek bennem annak a társadalmi rendszernek a létjogosultsága felől, amelyben éltem. Az 1990. március 18-i választási eredmények sokkoló hatással voltak rám.
A lakosság fele a gyors német egység mellett döntött, egy konzervatív politika mellett, minden szociális skrupulus nélkül. A többség gyors valutauniót akart, és közben nem gondolt arra, hogy több millió munkahely létezése forog kockán. De hát létezik egyáltalán másik alternatíva, amikor a szocialista tervgazdaságot át kell alakítani szociális piacgazdasággá?
A keletnémetek által dicsért Magyarország nem példázza éppen azt, hogy ez a folyamat fájdalmas lehet növekvő inflációval és szociális problémákkal? Minden egykori keletnémet polgár számára küzdelmet jelent a német egység. Sokan számíthatnak munkahelyük elvesztésére, és nem minden új tartományban várhatók átképzésre vonatkozó intézkedések. Sokan beszélgetnek velem a gondjaikról, arról a félelmükről, hogy nem találnak munkát. Megpróbálom elfogadtatni velük, hogy az élet változásaihoz pozitívan kell hozzáállniuk. Céltalan bánkódni a múlton. Amit nem tanultak meg az NDK-ban: harcolni a megélhetésért.
Ennek megtanulása az az ár, amit a német egységért és a valutaunióért fizetünk.
2. mint az egykori keletnémet SPD tagja
A keletnémet SPD megalakításától kezdve az 1990. március 18-i parlamenti választásokig a két német állam megtartását szorgalmazta. Az NDK lakosságának valódi akaratát és reményeit csak egy SPD-politikus, Willy Brandt ismerte fel, és ezt 1989 decemberében berlini pártnapi beszédében nyíltan szóvá is tette. Nem akartunk hinni neki. Vakságunkért drágán fizettünk 1990. március 18-án, amikor mi, szociáldemokraták, a szavazatok alig 22%-át szereztük meg.
Azóta a párt egy része megpróbál a történelmi fejlődés kihívásának megfelelni, megpróbálja az egyesülési folyamatot alakítani és ezáltal a lakosság bizalmát visszaszerezni.
Egy másik rész a német egységről még mindig mint társadalmi rémképről beszél. Ez a vélekedés történelmileg nem lehet tartós. A nép békés egyesítést akar, a problémák pedig vagy megoldódnak, vagy el lesznek fojtva. A német egység kérdésében, ahogy az 1989 őszétől felvetődött, a szociáldemokrácia csütörtököt mondott.
3. mint Berlin-Hellersdorf polgármestere
1990. május 6-án volt az NDK-ban 40 év óta az első helyhatósági választás. Szociáldemokrata képviselőként beválasztottak a kerületi képviselő-testületbe, és jelöltek a polgármesteri hivatalba, amit az alakuló ülésen 77 szavazattal 43 ellenében el is nyertem. Így Kelet-Berlin további 10 és Nyugat-Berlin 12 polgármesterével azon kivételes feladat előtt állunk, hogy megszervezzük Berlin (igazgatási) egységét. Kelet- és Nyugat-Berlinnek egy egységes, működő városszervezetté való egyesítési folyamata példamutató lesz egész Németország számára. Egy biztos: ez a folyamat több évig fog tartani – ebben egyetértenek az igazgatási szervek.
A szociális egység megteremtése a legnehezebb, ami az életkörülmények és a jövedelemarányok egyenlőségét jelenti egy városon belül. Hosszú ideig tartó magas munkanélküliség a város keleti részében veszélyeztetné a szociális békét.
Marlitt Köhnke
- Visszabeszélő [7]