[1]Nem tudom, észrevették-e, hogy a második Gyurcsány-kormány a rendszerváltás óta az első, amelynek nincsen egyetlen egykori ellenzéki tagja sem. Olyan még nem volt, hogy legalább egy MDF-es, SZDSZ-es vagy fideszes kormánytag (vagy -fő) ne képviselte volna a hajdani ellenzéket. Hát most van – és ez önmagában nem baj. Az önbizalmukban megerősödött szocialistáknak már nincs szükségük demokratikus legitimitásuk külső igazolására, a pecsétes múltú MSZP-t hajdan szalonképessé tevő liberálisoknak pedig momentán csak szakpolitikusokra futja. 16 évvel a rendszerváltás után nem az a fő kérdés, hogy ki mit tett azelőtt, hanem hogy ki mit tesz le az asztalra most. Nos, a kormányfő a maga részéről egy közepesen fájdalmas, széles körű fanyalgással fogadott stabilizációs csomagot tett oda.
A kritikát részben magyarázza, hogy a kormány és feje az elmúlt években folyamatosan hazudott az államháztartás helyzetéről, beleértve a választási kampány időszakát, amikor – kevéssé meglepő módon – a legkevésbé sem helyezett kilátásba számottevő társadalmi áldozatokkal járó intézkedéseket. No de: tudtuk, hogy a kormány hazudik? Tudtuk, mi legalábbis néhány millióan, akik híreket fogyasztunk, biztosan. Támogattuk ennek dacára a szavazatunkkal ezt a kormányt? Támogattuk, mi legalábbis a Beszélő hasábjain erre biztattuk önöket. Akkor most mire a csalódás? Mert kiderült, amiről ők is tudták, hogy tudjuk, de egyikünk sem nagyon emlegette, nehogy elbizonytalanítsuk egymást? Ne gyerekeskedjünk.
Ráadásul Gyurcsány az elmúlt hetekben többször is kijelentette, hogy a maga részéről felelősséggel tartozik a kialakult helyzetért. A kormányprogram bevezetőjében például azt írja, hogy „függetlenül attól, hogy a fenntartható növekedés egyensúlyi pályájáról történő letérés 2000–2001-ben kezdődött, nem kétséges, hogy a nagyobb felelősség a 2002–2006 közötti kormányokat terheli”. A pesti Közgázon tartott előadásában pedig pártja és a saját maga gyávaságával magyarázta az igazságtalan gázár-kompenzációs rendszer fenntartását („mert gyávák voltunk, én is”). Az elmúlt négy év jóléti intézkedéseit megszavazó, majd adócsökkentést követelő SZDSZ – amint arra Gavra Gábor hívja fel a figyelmet [2] lapunkban – még adós a hasonló gesztusokkal.
Sokra megyünk Gyurcsány szólamaival, ha közben tönkremegy az ország – lehet erre mondani. Beszélni mindig is tudott, most jó volna, ha kicsit kormányozna is… Nos, magunk is érdeklődve figyeljük, hogy mi következik a megejtően őszinte, bár olykor kissé egzaltált miniszterelnöki megnyilvánulások után.
„Az Új Egyensúly programja” névre keresztelt csomag, ahogyan Bartha Attila írja [3] lapunkban, tovább növeli a foglalkoztatás amúgy is rendkívül magas közterheit, miközben 2008-ra halasztja a progresszív vagyonadóként felfogható ingatlanadó bevezetését. Nem javul a nyugdíjrendszer fenntarthatósága sem. Másrészt viszont a munkáltatói terhek nem, csupán a munkavállalói járulékok emelkednek, ami rövid távon – és az egészségügy biztosítási alapra helyezésével egyidejűleg – nem feltétlenül csökkenti a legális foglalkoztatást. Emelkedik a magasabb jövedelmű társadalmi csoportok közteherviselése, és jelentős államigazgatási létszámleépítésre van esély. Az intézkedések iránya tehát jó, várjuk a megvalósítást.
A korábban nem éppen hibátlan hős renoméjának helyreállításához dramaturgiailag némi katarzisra volna szükség. A kormányfői szándékok fogyatkozó társadalmi támogatásának közepette erre egyre kisebb a remény, de mi azért (még) drukkolunk neki.
- Folyamatos jelen [7]