Skip to main content

Beszélő folyóirat, 2006. július–augusztus, Évfolyam 11, Szám 7

Vers
Szlukovényi Katalin: Collegium
Kistotál
Liberális leltár
Folyamatos jelen
Ádám Zoltán: Fától a csomagot
Az SZDSZ és a megszorítások
Vendégkönyv
Tardos Márton
Kis János: Barátom, Marci
Játéktér
Magyarország gazdasági helyzete nemzetközi kitekintésben
Mátay Mónika történésszel a „Törvényszéki játszmák: válás Debrecenben 1793–1848” című könyvéről Pogonyi Lajos beszélgetett
Pál Attila: Összetört szarv
Ostromlott Budapest
Lukács András: Az önpusztító város
Csáki Judit: A sok – kevés
Színházak Budapesten
Kultúra
Szijj Ferenc: Növényszöveg
Betétpróza (1)
A változó közszolgálatiság kihívásaira adott brit és magyar válasz a BBC3 és a Bartók rádió műsortervének tükrében
Fejezet, melyben egy egész horkoló osztály felkészülését követhetjük nyomon, s meggyőződhetünk, Horkoló odaadással és becsülettel gondoskodik az ifjú horkoló-utánpótlásról.

Aktuális lapszám

Beszélő

Kedves Olvasók!

Szomorú bejelentéssel tartozunk: a Beszélő 2012. decemberi nyomtatott száma lesz egyelőre az utolsó a sorban. Ezzel 31 éves korszak zárul le a lap történetében, talán nem véglegesen. Az elmúlt két év egyre növekvő bizonytalansága, a pénzhiány, a finanszírozás ellehetetlenülése, a csökkenő példányszám láttán úgy éreztük, felelőtlenség volna belevágni úgy a következő évbe, hogy még a mostaninál is kevésbé tudjuk garantálni a lap rendszeres megjelenését.

E-kikötő

1. Bevezetés1

Az 1990. évi választások működésbe hozták a harmadik köztársaság alkotmányos gépezetét. A 2010. évi választások szabad kezet adtak a gépezet szétveréséhez.

Hogyan kerülhetett sor a köztársaság lerombolására húsz évvel a létrehozása után? Önként kínálkozik, s a baloldalon sokakat vonz egy egyszerű válasz. Ami 2010 májusa után történt, csupán betetőzte a jobboldal két évtizedes törekvéseit. Amikor kormányon volt, a jobboldal mindig az ellenzék marginalizálására, amikor ellenzékbe szorult, mindig a kormány megbénítására törekedett. Önmagát mindig is az ország természetes vezetőjének, a baloldalt mindig is hatalombitorlók gyülekezetének tekintette; az 1989-es alkotmánnyal soha nem azonosult.

Blogok

Egyetemista koromban, a hatvanas évek első felében otthon laktam. Anyámmal az volt a megállapodásom, hogy a címemre érkező hivatalos leveleket kibontja, a magánleveleket beteszi a szobámba, az íróasztalomra. Ne feledjük, akkor még nem volt internet, a telefon is ritka volt, a kommunikáció személyesen vagy levélben zajlott.