Ha az ember csak a lap végére került félmondatot olvassa el Dessewffy László ficamleltárából (a tördelés, ugye, nem szerkesztői ötlet volt?), akkor is csupán legyintene. Mert ki cáfolná, hogy az ősi kultúrát szervesen és szervetlenül is föl kell támasztani, és ez elengedhetetlen. Közhelyekért nem megyünk a szomszédba. Az egész cikkre, legyintve, még hozzátenné: marhaság. De nem ilyen egyszerű a dolog. Mert az a kérdés, hogy a vallás a kultúra része-e, nem kíván választ. A szerző kérdése csúsztatva a javából. A 10. ficam azonban elgondolkodásra késztet. Kiderül a csúsztatásról, hogy koncepció. Ámde egyetlen piarista sem gondolhatja, hogy az ilyen-olyan diszkrimináció velük együtt „a” kultúrát is kioltotta. Mert bár a Piarista utcai épület kisajátítása tényleg csúnya dolog volt, helyében mégis valami olyan jött létre, a kisajátítók szándéka ellenére, ami talán szintén kultúrának nevezhető. S a kápolnából, ahol az utolsó Ita, missa est után pár héttel már a Sződd a selymet, elvtárs hangzott, valóban egy olyan gondolkodás temploma lett, aminek már jó húsz évvel ezelőtt és azóta kezdődő európaiságunkat köszönhetjük. Akik ott tanultuk meg, hogy mit nem tanítanak pár méterrel a fejünk fölött. Hogy mi lett belőle? Mi lett amúgy másból? Valahogy nem ízléses a finom szendvics elfogyasztása után szóvá tenni a rúzsfoltos poharat. De ki beszél itt a piaristákról? Erről szól, kérem, az egész kárpótlási hercehurca. Legalább azt, ami van, azt hagyjuk élni! Ez elengedhetetlen!
- Visszabeszélő [6]