Skip to main content

A postás és a kutya esete… avagy mitől hír a hír

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A kutya megharapta a postást

Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án elfogadja a gyermek jogairól szóló egyezményt. A Magyar Köztársaság képviseletében dr. Esztergályos Ferenc ENSZ-nagykövet úr kézjegyével látja el a dokumentumot 1990. március 14-én. Majd az ENSZ-palotában, New Yorkban találkozott ez év szeptemberének végén 70 ország államfője a gyermekekért rendezett csúcstalálkozón, és aláírják a gyermekek jogairól szóló ENSZ-konvenciót. Bush elnök ott elmondott beszéde az értekezlet fontosságát jelezte, a magyar kormány azonban nem képviseltette magát a találkozón.

A postás harapta meg a kutyát

Az Országgyűlés április 8-i ülésén Mizsei és Torgyán képviselő urak heves szóváltásában gyönyörködhetett a Ház. Erről senki sem maradhatott le, a Tv-híradó fölidézte a nevezetes eseményt. E sorok írója kellemetlenül feszengett, hallgatva a bravúros szócsatát, és önálló indítványának elhalasztását fontolgatta. Talán nyugodtabb körülmények között, mondjuk a kisgazda választmányi ülés után? Vagy a kárpótlási törvénytervezet napirendről való levétele után? Infantilis várakozás, győz a gyermeki dac. Rövid monológ, semmi bekiabálás, alig telik el négy perc, és az Országgyűlés dönt a 2090. számú képviselői indítvány napirendre tűzéséről. A Ház döntése annál meglepőbb, mivel időközben a kormány is beterjesztett egy hasonló célú javaslatot.

A helyzet: a kutya ugat, a postás sántít.

Torgyán képviselő úr a fiatalok helyzetének javítására új programot hirdetett meg: akik még nem adták zaciba a jegygyűrűjüket, dobhatják a gyűjtőkalapba. Ez lenne valóban a megoldás? Vagy csak egy kis publicitás a meghirdetőnek? Közben a ma még szavukat sem hallató fiatalok, gyerekek, a körülményeknek kiszolgáltatva sodródnak. Mindenütt, ahol rendszerváltás zajlott, az öngyilkosságok száma csökkent. Nálunk nő a fiatal öngyilkosok száma. Perspektívátlanság. Az év végére 200 ezernél több munkanélkülire számíthatnak, s ez elsősorban a fiatal szakképzetleneket sújtja. A környezeti ártalmak maradandó egészségkárosító hatásait leginkább gyermekeink szenvedik meg. Eltésztásodó iskolai étkeztetés, leépülő gyermekkönyvkiadás, elavult oktatási módszerek; a gyermek álmodni se meri: jogai vannak. Jogai az életre. Jogai a jólétéhez szükséges védelemre és gondoskodásra. Jogai olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi és lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését. Legalábbis a gyermekek jogairól szóló egyezmény szerint, ami számukra jogokat biztosít; nekünk, szülőknek, tanároknak, orvosoknak, köztisztviselőknek, újságíróknak, kormánynak és törvényhozásnak kötelezettséget jelent.

Talán a Tv-híradó előtt ez is megért volna egy mesét, bocsánat: misét.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon