(Várhegyi Gábor)

Nyomtatóbarát változat

Mintegy huszonöt évvel ezelőtt, egy szép nyári éjszakán három rokonszenves dán fiatal társaságában egy budapesti bárba keveredtem. Minden nagyon kellemesen alakult addig, amíg a bárénekes rá nem zendített a „János bácsi a csatában” kezdetű közkedvelt dalocska dzsesszesített változatára. Döbbent vendégeim kérésére szorgalmasan fordítottam a szöveget angolra: „János bácsi testét kukacok eszik… Jaj de büdös ez a Já-ános…” stb. Vendégeim arcán a döbbenet lassacskán az iszonyat és az undor keverékévé változott, és a dolog csak rosszabbodott, amikor kifejtettem: ez bizony, itt nálunk egy közkedvelt gyermekdalocska, amelyet mi főleg kirándulásokon és nyári táborozásokon szeretünk énekelni. Szégyellem bevallani, de én abban az időben még sohasem hallottam arról, hogy John Brown az életét áldozta a néger rabszolgák felszabadításáért, és még kevésbé sejtettem, hogy ez a „kedves kis gyermekdal” milyen förtelmes paródiája a John Brown-indulónak. Nekem úgy tűnik, a mai fiatalok többsége sem hallott még arról, hogy a „János bácsi” nótájával valami nem stimmel. Szívesen olvasnék valamilyen szakértőtől arról, hogyan alakulhatott ki nálunk ez a furcsa helyzet. (Azt hiszem, ha ezt megérthetnénk, talán azt is könnyebben meg tudnánk érteni, hogy miként riogathatják még ma is magas kormánypárti körökből a magyar népet az amerikai titkosszolgálatnak a magyar politikai életbe befurakodott ügynökeivel.) De még ennél is szívesebben olvasnék arról, hogy valaki az új nemzeti alaptantervben korrigálni kívánná műveltségünknek ezt a hiányosságát. Talán a nemzetiségi gyűlölettől terhes közép-kelet-európai légkörben nem lenne felesleges felidézni a feketékért életét áldozó John Brown történetét.

Tisztelettel:

Várhegyi Gábor
vegyész
Budapest

• Visszabeszélő