Már az iskolában…
A gazdálkodás a háztartásban kezdődik. Két azonos jövedelmű és összetételű család közül az egyik jobban, a másik rosszabbul él, csupán mert másként gazdálkodnak jövedelmeikkel. Más árukat vásárolnak ugyanarra a használati célra, az egyik pazarol, a másik okosan osztja be a pénzét, és azt veszi meg, ami legjobban megfelel szükségleteinek. Ezt ismerték fel számos országban, amikor beiktatták a „háztartástant” az iskolai tanrendbe. Vásárolni tanítják a gyerekeket, meg arra, hogyan kell előbb tájékozódniuk, mielőtt megfogalmaznák igényeiket, hogyan kell célszerűen választaniuk, mikor érdemesebb újat venni és mikor a régit javíttatni. Egyszóval: hogyan állítsák fel háztartásuk prioritásait. Oktatják a fogyasztói érdekvédelmet is, azt, hogyan kell eljárniuk a vásárlójogaik érvényesítéséhez.
Címkék, védjegyek
A fogyasztók lapjáról már megírtuk, hogy ez nyújtja – nyújthatná! – a legteljesebb körű tájékoztatást vásárlásainkhoz, érdekeink védelméhez. De nem mindenki vesz kezébe újságot, mielőtt belép a boltba, sőt van, aki csak ott döbben rá – különösen, ha széles a kínálat – hogy fogalma sincs, melyik mit tud a polcokra zsúfolt áruk közül. A választást sokszor a gyakran hallott, látott reklám befolyásolja. Ám a reklámmal is vissza lehet élni. Ismert például az a fogás, hogy a film egyetlen filmkockájára vágják be a reklámot – használjon, mondjuk X fogkefét –, ezt a néző nem is látja, viszont legközelebb a szupermarketben önkéntelenül is az X fogkefét választja. Ezt mint tisztességtelen reklámot a nyugati törvények tiltják. De a megtévesztő reklám is tilos. Ilyen volt nálunk például az a citromlevet népszerűsítő tévéreklám, melyen egy citromot nehezen facsaró kezet láthattunk, majd megtudhattuk, hogy megtakaríthatjuk ezt a munkát, ha Y citromlevet fogyasztunk, mert az palackba zárt gyümölcs. Holott a laboratóriumi vizsgálatok kiderítették, hogy a hirdetett citromlé nem tiszta citrom, hanem kétharmad részben vízzel hígított sűrítmény. A reklámot betiltották.
Mivel a reklám – még a legtisztességesebb is – a reklámozó érdekeit szolgálja, a piacgazdaságokban kiegészül olyan tájékoztatási formákkal, melyeket a vállalatoktól független intézmények szerveznek. Ezek nem is mindig függetlenek a reklámtól, a tesztvizsgálatokat végző intézetek felhatalmazhatják a gyártót, hogy hivatkozzon hirdetésében a tesztben elért minősítésre. De csak az ő termékére vonatkozó eredményt közölheti. Német hirdetésekben gyakran hivatkoznak például a „jó” minősítésre. Ez támpontot jelenthet a vevőnek éppúgy, mint a gépkocsihirdetésekben „az év autója” szöveg.
Ennél a minősítésnél egy lépéssel továbbmegy az az intézmény, amely műszakilag megvizsgálja az őt megbízó cég gyártmányát, és neve alatt tanúsítja a tapasztalt minőségi jellemzőket. A svéd VDN vizsgálati eredményei az áruhoz mellékelt, nyomtatott keretbe foglalt leírásból olvashatók. A gyártó kötelezettséget vállal arra, hogy a minőséget nem változtatja meg – vagy ha mégis, újravizsgáltatja az árut –, a VDN pedig időnként ellenőrzi a minőséget. A vevő a különféle árukon lévő címkék segítségével összehasonlíthatja az áruk minőségét. A rendszer egységes, azonos fajta árun ugyanazokat a tulajdonságokat értékelik. A svéd vásárolók tudják, hogy a VDN-címkékkel ellátott termékek megbízhatóbbak, az enélküli árukat csak olcsóbban lehet eladni. Ezért a gyártók szívesen fizetnek a VDN-nek, mely eképpen piaci vállalkozásként is működik. Nálunk a VDN mintájára szervezték a Kermi tanúsító védjegyét, amely nyilakkal jelzi az áru egyes tulajdonságaira adott osztályzatokat: kiváló, jó, közepes, még megfelelő.
Ugyancsak a vevőket tájékoztatja – ha kevesebb információval is – az a jel, embléma, amely mutatja, hogy az áru minőségét független intézmény a maga követelményei szerint kielégítőnek találta. Ilyen jelzés Angliában a Design Center, Franciaországban az NF (Norman Francaise, szabványos). Magyarországon már több évtizedes múltra tekinthet vissza a Kiváló Áruk Fóruma. Azt az árut, amire a gyártók rátehetik az ismert KÁF-háromszöget, műszaki intézetek laboratóriumaiban vizsgálták meg, és külön zsűri értékelte minőségét, formáját, csomagolását, korszerűségét. A KÁF utólag is ellenőriz, ha pedig romlást tapasztal, megtiltja a jel használatát, és erről sajtótudósítást ad ki. Ez nem éppen jó reklám.
Tévé és prospektus
A fogyasztók érdekeinek védelmében sokat tehetnek – tehetnének – a tömegtájékoztatási eszközök is. Itt is a svédek járnak az élen. A svéd fogyasztói intézetnek hetente van műsora a televízióban, tájékoztatják a vásárlókat, ez a műsor van olyan fontos, mint a híradó vagy a krimi. Nálunk is volt ilyesmi a ’60-as években: a Tévémintabolt jó pár évig nézett műsora volt a Magyar Televíziónak, amíg – mint annyi sok más – csendben ki nem múlt.
Egyes országokban – például Ausztria vagy Belgium – fontos tájékoztatási intézmények a fogyasztói irodák. Ide bárki betérhet, hogy tanácsot kérjen vásárlásaihoz vagy vitás, reklamációs ügyeihez. Ezekben az irodákban egyes készülékeket be is mutatnak, jogtanácsosi szolgálat is igényelhető.
Számos országban az önkormányzatok mellett működő helyi fogyasztói érdekvédelmi szervezetek látják el a tájékoztatást. Értékesítő és fogyasztási szövetkezetek is adnak ki vásárlói tájékoztatókat (Franciaországban például a Que choisir? Mit válasszak?), fellépnek a vásárlók tájékozottságával esetleg visszaélő praktikák ellen. A franciák törvényt harcoltak ki a háznál történő értékesítés szabályozására. Azelőtt nem volt ritka, hogy a lakáson megjelenő ügynök rásózott valami haszontalanságot a nagymamára. A törvény szerint a vételtől meghatározott ideig el lehet állni, az így kötött szerződést – vonatkozzon biztosításra vagy részletvásárlásra – fel lehet bontani. Külön passzusok szabályozzák, hogy a házhoz küldött színes prospektusok mikor tekintendők vételi ajánlatnak, az abban feltüntetett eladási feltételek, a fénykép és az ár meddig és hogyan kötelezi az ajánlattevőt. Nálunk bezzeg nemrég egy színes prospektusban hirdetett kávéőrlőt majd’ hárornszoros áron adtak el. Véletlenül ugyanis – magyarázták – felcserélték a fényképet. De mutassunk rá végezetül: nálunk a fogyasztói érdekvédelem intézményi alapjai sincsenek meg. Nemcsak központilag irányított, államilag szervezett felügyelőségekre van – volna – szükség, hanem az önkormányzatok mellett működő fogyasztói érdekvédelmi szervezetekre is. Ezekre az alulról létrejövő szervezetekre támaszkodva jelenhetne meg aztán a fogyasztók önálló érdekképviselete és független sajtója.
(Ezzel a fogyasztói érdekvédelem területeit áttekintő – február 9-i számunkban megkezdett – sorozatunk végéhez érkeztünk. Ami nem jelenti azt, hogy lezártnak tekintjük a témát.)
Hivatkozott cikkek
- gazdaság [7]