Történelmi és morális megfontolásból vissza kell adni a piaristáknak kápolnájukat – állt abban a levélben, melyet az egyetem vezetősége „föntről” kapott, és amely megpecsételte az Egyetemi Színpad sorsát. A vezetőségnek ezután sok választása nem volt: rövid töprengés után magukévá tették a történelmi és morális megfontolásokat, és úgy döntöttek, a bölcsészkar épületében valóban elengedhetetlenül szükséges egy római katolikus kápolna létesítése. Tették ezt annál is könnyebben, hiszen az elmúlt negyven évben különleges érzékenységgel viseltettek a keresztény értékek és a morális megfontolások iránt.
Történhetett volna mindez másképpen is. Az egyetem vezetősége dönthetett volna úgy is, hogy – jóllehet, rendhagyó módon – ezúttal az egyetem érdekeit képviseli. Viselkedhetett volna a vezetőség a hatalomtól független autonóm szervezetként is, hiszen ez lenne a dolga, ezért kapja a fizetését. Elhatározhatták volna, hogy tájékoztatja az érintetteket – a tanárokat, a hallgatókat, a színpad dolgozóit –, hogy azoknak ne folyosói pletykákból kelljen értesülniük az ügyről.
Horribile dictu előfordulhatott volna az is, hogy az egyetemi polgárság érdek-képviseleti szerveit bevonva, közösen alakítanak ki egy stratégiát, és a vezetőség ennek alapján tárgyal a piaristákkal. Végezetül kérhette volna, hogy ha már a hatalom szíveskedett egy tollvonással elvenni az egyetem eddigi színházát, akkor méltóztasson gondoskodni egy másikról. Történelmi és morális megfontolásból…
Mindez persze nem így, hanem a régi, bevált módszer szerint történt: a hatalom hatalomként, az egyetem vezetősége szervilis Fejbólintó Jánosként viselkedett. Így jött létre az a nagyszerű konstelláció, hogy az egyetemnek nincs színháza, a Piarista Gimnáziumnak viszont lesz kápolnája, a gimnáziumtól több kilométer távolságban lévő bölcsészkari épületben. Hírlik ugyan, hogy az egyetem Szerb utcai épületében az egyik előadóteremből a jövőben kialakítanak egy kisebb színháztermet, de hogy az ehhez szükséges, legszerényebb becslések szerint is négy-ötmillió forintot hogyan fogják előteremteni az egyetem szűkös költségvetéséből, azt senki nem tudja.
A piaristák stratégiája egyébként érthető. Ők hosszú távon – jogosan – a bölcsészkar egész épületét szeretnék visszakapni. A jelenlegi cseppfolyós politikai viszonyok közepette, számukra rendkívül fontos, hogy minél előbb megvethessék lábukat az épületben. De miért van az, hogy ma Magyarországon egy jogsértést csak egy újabb jogsértéssel lehet orvosolni?
S végezetül egy Rajk Lászlótól kölcsönzött találós kérdés, amely talán segít megvilágítani néhányat azokból a bizonyos történelmi és morális megfontolásokból: Ki az a vezető politikus ma Magyarországon, aki annak idején a Piarista Gimnáziumban végzett?
- Kultúra [6]