Egészségügyünk beteg – ezt évek óta tudjuk. Tudja a mindenkori egészségügyi kormányzat, tudják a közgazdászok, tudják az orvosok, és nem utolsósorban a betegek, akiknek rengeteg idejükbe, utazgatásukba kerül a szakellátások közötti bolyongás, a hosszú várakozás. Kézhez kapott fizetésünk mellé – elvben – az állam természetbeni juttatásként adja a teljes körű egészségügyi ellátást, mégis fizetünk, nem is keveset, s nemcsak a „fizetőképes" páciensek, hanem mindenki. Szemérmes borítékok csúsznak a fehér köpenyek zsebeibe, de mivel szinte mindenki ad, a pénz már semmilyen különszolgáltatást nem garantál. A pazarló és ugyanakkor nélkülöző, diszfunkcionális egészségügyi rendszer átalakítása nagyon kényes politikai kérdés. Egy nagy szakma bonyolult érdekviszonyait vágja át, s az állampolgárok biztonságérzetét bolygatja meg. Ebben az országban, ahol a nemzeti jövedelemből kb. harmadannyit költünk az egészségügyre, mint pl. Franciaországban, sokkal több beteget kezelnek kórházban, ahol a legköltségesebb az ellátás, mint bárhol Nyugaton, és sokkal több az orvos. A változás nyilvánvalóan a kórházi osztályok csökkentésével és orvos-munkanélküliséggel jár. Nem csoda, hogy a kormány nem lép (nem lépett az előző sem), s nem csoda, ha az orvosszakmán belül folyik a küzdelem a túlélésért.
Hivatkozott cikkek
- Egészségügy [6]