Az egészségügyi válság jeleit minden amerikai jól ismeri, sokan már a rendszer egykor oly biztosnak tűnő alapelveit is megkérdőjelezik.

Az amerikaiak az egészségügyi szolgáltatást ugyanolyan árunak tekintették, mint bármi mást – semmi okot nem láttak arra, hogy az egészségügyi szolgáltatás és biztosítás terén zajló versenyt korlátozzák vagy szabályozzák.

Szabadpiac

A világ fejlett országaiban a 80-as évekre mindenhol olyan társadalombiztosítási rendszerek alakultak ki, amelyek döntő forrását közpénzek biztosítják, s amelyek mellett a magánbiztosítások csa

Vigyázó szemünket vessük Angliára!

Angliában a lakosság egészségügyi ellátását az adókból finanszírozott ingyenes állami szolgálat biztosítja, amit a konzervatívok hevesen bírálnak. Az 1980-as évek elejétől Mrs. Thatcher kormányának retorikáját is a piac, az egészségügy privatizációjának jelszava uralta, csakúgy, mint most a mienket. A legtöbbet hangoztatott célkitűzés az volt, hogy a költségvetési finanszírozásról térjenek át a biztosításon alapulóra. Az elképzelés nem volt vadonatúj, az Angol Orvosszövetség már 1970-ben előállt hasonló javaslattal.

Az elmúlt évtizedekben a magyar egészségügy elbillent a kórházi ellátás felé.

Ez az a terület, ahol a legszembeszökőbbek és mindannyiunk számára a legköltségesebbek a torzulások. Túl sok az orvos, és túl sok az ágy. Egy főorvos annál nagyobb, minél több beosztottja van, és minél több ember fölött rendelkezhet. Annál nagyobb az ő akár tudományos, akár „társasági” hatalma. Az orvosi státusok száma pedig az ágyak számát követte.

Külföldi példákra hivatkozni hálátlan dolog, mert a legtöbb példaként állítható ország Magyarországnál sokkal gazdagabb. Ám – mint az az Egyesült Államok szociális gondozási rendszerének rövid áttekintéséből is kiderül – a pénz csak az egyik fontos elemé a rendszernek. (Az információk Dr. Pető Katalintól, a VIII. kerületi ideggondozó főorvosától származnak.)

Az Egyesült Államokban a nyugdíjkorhatár 65 év, a várható élettartam viszont 85-90 év között van.

Progresszív paraziták

Megkezdődött a közszolgálati, korábban állami, ma önkormányzati alkalmazásban álló orvosok szabad vállalkozása, sok helyen a korábban állami, ma önkormányzati vagyont képező kórházi infrastruktúrával. Egyre-másra alakultak a kft.-k, amelyek csak annyiban nem tartoznak a kórházhoz, hogy a betegeik, akiket ugyanott és ugyanakkor látnak el, mint a biztosított beteget, nem hálapénzt adnak, hanem előre meghatározott összeget fizetnek.

„Ez nem pártrendezvény. Mi, a szervezők, SZDSZ-esek vagyunk, de ez egyszerűen egy liberális orvosklub. Ide mindenki eljöhet, akit érdekel ez az eszmevilág” – mondja dr. Záborszky Katalin főorvos, az SZDSZ egészségügyi tagozatának vezetője. „A tagozat 1990 márciusában alakult meg. Az első egy-másfél évben végigjártuk az egészségügyi rendszer alapkérdéseit, és kidolgoztunk egy tagozati programot.

Ha rendszert akarunk változtatni, magától értetődik, hogy meg akarjuk változtatni a rendszer egyik részét, az egészségügyet is. Annál is inkább, mert azt az alrendszert már korábban bírálták, és azok is, akik az egész rendszert lényegében megváltoztathatatlannak ítélték. Most mégis azt tapasztaljuk, hogy az egészségügy megváltoztatása a vártnál nehezebb feladat, jóval nehezebb, mint például a politikai rendszeré.

Az egyik nehézség abban áll, hogy nem eléggé ismerjük azt, amit meg akarunk változtatni.

(R)észérvek


Az egészségügy reformjáról gondolkodók körében meglehetősen elterjedtté vált az a .meggyőződés, hogy a rendszer hatékonyabb és célirányosabb működésének legfőbb előfeltétele a tulajdonviszonyok gyökeres megváltoztatása. Sokak szemében a gyógyító szolgáltatások mielőbbi privatizálása annál is időszerűbbnek tűnik, mert a tulajdonviszonyok átalakítása a gazdaság más területein már évek óta folyik, s megfelelő lépések híján félő, hogy az egészségügy a tőkékért folyó versenyben behozhatatlanul lemarad.

– A privatizáció helye az egészségügyi ellátórendszerben egy olyan időszakban került előtérbe, amikor ez a rendszer merőben új alapokra helyeződik. A finanszírozás átalakulása új perspektívákat nyit valamennyi szektorban.

A költségvetésből fenntartott, állami egészségügyről a biztosítási alapon működtetett egészségügyre való áttérés hosszú folyamatát éljük. Különösen nehézzé teszi ezt az átalakítást az a specialitás, hogy közben nem tehetjük ki a „tatarozás miatt zárva” táblát.

Szokatlan nálunk, hogy a felsőoktatás és tudomány egyik erődítménye, egy orvostudományi egyetem, kitárja kapuit a nem céhbeliek előtt, hogy tekintélyes, tudományos rangokkal ékesített doktorok fiatal mamákkal és papákkal, alternatív mozgalmárokkal tanácskozzanak. De szokatlannak tekinthető az is, hogy az intézményes hierarchiát felrúgva egyenrangú félként üljenek együtt orvosok védőnőkkel és szülésznőkkel; hogy kamaszlányok vegyenek részt egy szülészeti konferencia szervezésében, hogy itt lehessenek a gőgicsélő, vagy éppen csak totyogó apróságok, akikről igazából szó van.