Skip to main content

Túlélők és élniakarók

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Egészségügyünk beteg – ezt évek óta tudjuk. Tudja a mindenkori egészségügyi kormányzat, tudják a közgazdászok, tudják az orvosok, és nem utolsósorban a betegek, akiknek rengeteg idejükbe, utazgatásukba kerül a szakellátások közötti bolyongás, a hosszú várakozás. Kézhez kapott fizetésünk mellé – elvben – az állam természetbeni juttatásként adja a teljes körű egészségügyi ellátást, mégis fizetünk, nem is keveset, s nemcsak a „fizetőképes" páciensek, hanem mindenki. Szemérmes borítékok csúsznak a fehér köpenyek zsebeibe, de mivel szinte mindenki ad, a pénz már semmilyen különszolgáltatást nem garantál. A pazarló és ugyanakkor nélkülöző, diszfunkcionális egészségügyi rendszer átalakítása nagyon kényes politikai kérdés. Egy nagy szakma bonyolult érdekviszonyait vágja át, s az állampolgárok biztonságérzetét bolygatja meg. Ebben az országban, ahol a nemzeti jövedelemből kb. harmadannyit költünk az egészségügyre, mint pl. Franciaországban, sokkal több beteget kezelnek kórházban, ahol a legköltségesebb az ellátás, mint bárhol Nyugaton, és sokkal több az orvos. A változás nyilvánvalóan a kórházi osztályok csökkentésével és orvos-munkanélküliséggel jár. Nem csoda, hogy a kormány nem lép (nem lépett az előző sem), s nem csoda, ha az orvosszakmán belül folyik a küzdelem a túlélésért.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon