Bokor Judit

Nyomtatóbarát változat

Amikor az egészségügyi reform lehelete megcsapta a körzeti orvosok háza táját, a XIII. kerületben bizalmatlansági válság robbant ki az orvosok és az önkormányzat között. A vita középpontjában először az önkormányzat hatáskörének kérdése állt (Beszélő, 1991. április 20., május 11., május 25.). A csata – úgy látszik – azóta is dúl; az elmúlt hetekben több lap hírt adott különböző összeütközésekről. Pontosabban: talán végre sikerült a csatározóknak megegyezésre jutni.

„Jobb lenne nem bolygatni most a történteket, hadd csillapodjanak le a kedélyek” – mondták többen is, akiket megkérdeztem, mi történt tulajdonképpen. Az ügy azonban nemcsak a XIII. kerületet érinti. Most, amikor minisztérium, társadalombiztosítás, önkormányzatok az első lépéseket teszik meg az egészségügyi rendszer megújításának irányában, egy egész sor tisztázatlan kérdés kerül napvilágra. „Olyan a helyzet, mint amikor a játékvezető megfújja a startsípot, csak éppen azt nem lehet tudni, kézilabda- vagy futballmeccset játszunk-e” – mondta egy beszélgetőpartnerem.

A startsíp valóban megszólalt. Január 1-jétől az önkormányzatok feladata az egészségügyi alapellátás biztosítása. A körzeti orvosok többe nem a kerületi kórház alkalmazásában állnak. Hanem kiében? Itt kezdődik a probléma. E körül a kérdés körül robbant ki ismét a vita a XIII. kerületben.

Audiatur et altera pars alapon külön-külön akartam meghallgatni az önkormányzat és a körzeti orvosok véleményét a történtekről. De dr. Takács Lívia, az Egészségügyi Osztály vezetője és dr. Dénes László, a Körzeti Orvosi Kollégium elnöke közösen fogadtak. Az előzményekről már a lapokból értesültem: a polgármester március 31-ig szóló szerződéssel kívánta az önkormányzat állományába átvenni a körzeti orvosokat, s amikor azok tiltakoztak – úgymond –, állásuk elvesztésével fenyegette meg őket. Kölcsönösen sérelmezett hangvételű szó- és levélváltások, viharos értekezletek után született meg végre a megállapodás.

A kollégák változatlan munkaviszony és alkalmaztatási feltételek mellett kerülnek át a kerülethez – mondja a főorvos asszony. – A problémát azonban valójában csak elodáztuk. Reálisan egyikünk sem láthatja, milyen helyzetbe kerülnek az orvosok az új rendszerben. Lehet, hogy egy másfajta működési forma lesz számukra a megoldás. Kft., szellemi szabadfoglalkozás, az önkormányzattal és a társadalombiztosítással kötött különböző szerződések. Ez a március 31-i határidő egyébként is a mi teljes bizonytalanságunkat fejezte ki. Hiszen akkor még úgy volt, hogy kezdetben a társadalombiztosítás nem közvetlenül az önkormányzathoz utalja át az alapellátásra szánt összeget, s hogy egyelőre nekünk kell előlegeznünk… A biztosítási kártyák kiosztása is késik. Megértem, hogy egy határozatlan időre szóló munkaviszony határozott időre változtatása nyugtalanságot keltett a kollégákban, de ez csak egy első határidő lett volna, a reform tempójához igazítva. S az alapellátással kapcsolatos felelősségünket mi nagyon komolyan vesszük. Jóval előrébb tartunk az átállásban, mint sok más kerület. S ha lehetőségünk lesz, mindent megteszünk majd a körzeti orvosok jobb felszereltsége érdekében. Az egészségügyi kormányzatnak az az elképzelése, hogy a műszerezettség javításának költségeit részben az orvosok fedezzék; mi ezt a terhet le szeretnénk venni a vállukról.

A komputeres adatfeldolgozás, a beteghez kivihető, EKG-készülékek, a laborlehetőségek valóban lényeges javulást hoznának a munkakörülményeinkben – veszi át a szót Dénes dr. – Ha az önkormányzat ígérete megvalósul, talán az új rendszerben is érdemes lesz ebben a működési formában gondolkoznunk. Végeredményben ez a mi pozíciónkat erősíti meg abban a – várható – konkurenciaharcban, amelyet a kerületbe kívülről érkező magánorvosok, potenciális háziorvosok színre lépése jelent. De ahhoz, hogy a betegellátás az átállás alatt is zavartalanul biztosítható legyen, nyugalomra van szükség. Kapkodva, létbizonytalanságban sem gyógyítani, sem körzetet építeni nem tudunk. Érdekképviseleti szervezeteink – a Körzeti Orvosi Kamarai Alapszervezet, az Alapellátási Dolgozók Független Szakszervezete és a Körzeti Orvosi Kollégium – ezért léptek fel határozottan. Az, hogy mi most itt ülünk ketten a főorvos asszonnyal, azt bizonyítja, hogy végre béke van, s ezt a nagy kincset őrizni kell.

Vagy ellenkezőleg? Ez is a bizalmatlanság jele volna? – szólal meg bennem Lucifer, de távol essék tőlem a szándék, hogy veszélyeztessem a XIII. kerületiek békéjét. S dr. Grósz György önkormányzati képviselőnek, a szociális és egészségügyi bizottság elnökének a véleménye is eszembe jut: igaz ugyan, hogy az önkormányzattal szemben kezdettől fogva gyanakvással viseltető hatvanegy, felnőtteket ellátó körzeti orvos olyan garanciákat várt volna el a jövőjére vonatkozóan, melyeket a fennálló jogszabályok nem tesznek lehetővé, de a polgármester helyesen tette volna, ha az önkormányzat képviselőivel, illetve az egészségügyi bizottsággal előre egyeztette volna a határidős szerződtetéssel kapcsolatos álláspontját.

– A konfrontációba talán belejátszottak a korábbi kerületi belharcok, a különböző orvoscsoportok közötti erővonalak mentén vívott régebbi csaták, hiszen részben ugyanazok a részt vevő szereplők, mint korábban. De a körzeti orvosok bizonytalanságáért a felső egészségügyi irányítás is felelős: a reformtervezet nem nyújt számukra egy határozottan megfogalmazott perspektívát – mondta Grósz dr.

Hát igen. A meccs elkezdődött. Döntse el az élet, hogy kézilabdát vagy futballt játsszunk? Egy biztos: nehéz volna megmondani, kit érint érzékenyebben a játék, a „nézőket” vagy a „játékosokat”.

• Egészségügy