Az alábbi történet hőse, az 54 éves Vizi Imre minden kétséget kizáróan igazi szabadságharcos, s noha eredeti nevére kiállított Corvin-gárdista igazolvánnyal és nemzetőrségi igazolvánnyal rendelkezik (az előbbi valószínűleg egyedi dokumentum), szinte mindenütt rideg közömbösségbe ütközik. Pedig állandó küzdelemben leélt igen szomorú múlt áll mögötte. Az utóbbi néhány évet leszámítva, születésétől a Fejér megyei Kápolnásnyéken élt. A forradalom előtt vasutasként nehéz körülmények között dolgozott. Abból a korból kitörölhetetlen emlék maradt számára az a brutalitás, ami az ÁVH-irodában érte a békekölcsön bejegyeztetésének megtagadása miatt. A felkelés első napjától a legnagyobb fegyveres csoport kötelékében harcolt. November 6-án egy szovjet akna egyik lábát letépte, és a szilánkok számos más helyen is a testébe hatoltak. Kórházba került. Még súlyos betegen, 1956 decemberében a pufajkások kivitték a kórteremből, és összeverték.
Padlóra küldve
Munkát „ellenforradalmi múltja” miatt nehezen kapott, s mindenütt diszkrimináció érte, bárki megalázhatta, kötekedhetett vele. A helyi rendőri szerveknek teljesen ki volt szolgáltatva, akik menetszerűen (6-16 hónapra, összesen 6 és fél évre) bebörtönözték, 2-3 havonként félholtra verték a rokkant embert. Feleségétől és gyermekeitől az ellene irányuló intrikák miatt kellett elválnia. Egzisztenciálisan is teljesen tönkretették: a számtalan rárótt bírság mellett előbb 1969-ben kölcsönpénzen megtermesztett dinnyéit érte vandál pusztítás, majd egészen a közelmúltban, 1989-ben szintén súlyos kölcsönökből létrehozott baromfitelepét mérgezett táppal semmisítették meg (amely utóbbi esetben persze nem kell belügyes provokációt feltételeznünk).
A volt corvinista, a minimális jövedelemmel rendelkező, többgyermekes családapa, aki állandó fájdalmakkal küszködik, érthető bizakodással nézett a jövőbe. Joggal számíthatott arra, hogy hamarosan elkészítik a műlábát, végre anyagi és erkölcsi támogatásban részesítik. Elmondása szerint először – 1989-ben – a Pofoszhoz járogatott, ahol bemutatta a szabadságharcos igazolványait. Az ottlévők több Corvin közi harcos mai fényképét mutatták meg neki. Közölte, hogy a 34 évvel megöregedett arcok közül nem ismer fel senkit, de nem is hiszi, hogy ez egyáltalán lehetséges. Ezután csupán pártoló tagsági könyvet állítottak ki számára. Csendes, szerény természete nem bizonyult elégségesnek dokumentumai érvényesítésére. Vizi megítélése szerint ügyét a Pofosz-vezetők nem vették komolyan, mindig akadt fontosabb intéznivalójuk, vagy gyűléseztek.
Szövetségi labdajáték
Nem járt szerencsésebben az ’56-os Szövetségben sem. Hornyák Tiborék különösebb érdeklődés nélkül felvették az adatait, lefénymásolták iratait, és megnyugtatták, hogy értesítik, mit intéztek. Ennyi volt a kapcsolata velük. Hornyák azt mondta nekem, hogy Vizit egyből a Pofoszhoz küldte, a teljes ügyintézést rájuk bízta.
Az volt Vizi Imre benyomása, hogy túl sok energiát emészt fel a szervezetek egymással szembeni torzsalkodása, gyűlölködése. Több helyen kétségbe vonták a szabadságharcos múltjára vonatkozó dokumentumainak hitelességét, mondván, hogy ezek a papírok lopottak is lehetnek, tehát nem bizonyítékok. (Itt meg kell jegyezni, hogy az igazolásokban valóban van némi pontatlanság: Vizi Imre helyett Vizim Imre névre van kiállítva. Ezt többen kifogásolták a szervezetek vezetői közül. A születési hely és az anyja neve viszont megegyezik, így nehezen érthető ez a rosszhiszeműség. Ilyesfajta elírások még nyugodalmasabb időkben is gyakran előfordulnak.) Természetesen bizonyos mértékű gyanakvás helyeselhető. De miért nem győződtek meg a tényállásról a helyszínen, Kápolnásnyéken?
Biztos lábakon?
Később a Pofoszban arra biztatták, hogy szerezzen még bizonyítékokat a múltjáról, s ígéretet tettek műlábának kifizetésére, ha megcsináltatja. Másfél éves várakozás után végül Pongrátz Gergely közreműködésével, Für Lajos rendelkezése nyomán a katonai kórházban készült el a műláb. A Corvin köziek egykori parancsnoka, Pongrátz, akivel a ’89. október 23-i ünnepségeken találkozott, nem ismerte fel, de emlékezett a felkelők körében elterjedt nevére: „Vasutas.” Tízezer forintos támogatásban is részesítették. Minden dokumentumot (börtöni és kórházi iratokat) saját magának kellett kijárnia. Az ügyintézés körülbelül egy évig tartott, anyagi megterhelést is jelentett, mivel taxit kellett rendszeresen igénybe vennie, ezenfelül a fénymásolatok is meglepően költségesek voltak. Az erre irányuló érdeklődésemre a Pofosz-iroda azt válaszolta, hogy ők kevésbé eredményesen tudják elintézni az efféle utánjárásokat, és különben is mindenki önállóan végzi a dokumentumainak felkutatását, mivel a szövetség nem rendelkezik ehhez elegendő anyagi forrással. Egyedül a TIB ’56-os szekciójánál talált megfelelő fogadtatásra. Fenyőfalvi Antal a szervezet képviseletében szerzett a polgármesteri hivatalnál húszezer forintos támogatást tüzelőanyagra.
Mindeközben ugyanazokat a rendőröket, hivatalnokokat látta régi posztjukon, akik annak idején gumibotozták, meggyötörték. Postai küldeményei még ma is gyakran eltűnnek. Szerinte nem történt rendszerváltás, csak hatalomváltás. Csalódottságában meglehetősen támadó hangú levelet írt a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek.
Most már lemondott arról, hogy igazságának érvényt szerezzen, s inkább otthon marad. Egészségi állapotának javulásában bízik, hogy ismét elkezdhessen dolgozni.
P. S. Most került a kezembe egy 1990. decemberi igazolás Vizi Imre volt munkahelyéről, a MÁV-tól, ahonnan elbocsátották. A MÁV igazgatója már négy hónapja elismerte a törvénytelenséget. „A felülvizsgálat eredményeképpen megállapítottam, hogy az ön által sérelmezett intézkedés kétséget kizáróan politikai okra volt visszavezethető. Ma már egyértelmű, hogy az ilyen intézkedéseket jogsértőnek kell minősíteni.”