Rajna-Pfalz tartományban, Kohl szűkebb pátriájában megalázó vereséget szenvedett a kancellár pártja. A CDU az NSZK megalakulása, azaz 44 év óta irányította (egymagában vagy koalícióban) a bortermelők szép tájakban és történelmi emlékekben gazdag tartományát. A decemberi országos választáson még a szavazatok 45,8 százalékát szerezte meg a tartományban a koalíció vezető pártja, de a vasárnapi választáson már csak 38,1 százalékát. A szociáldemokratákkal épp fordítva áll a dolog: decemberben csak 36,1 százalékot kaptak, most 44,8 százalékot. A liberálisok 6,9, a zöldek 6,4 százalékot szereztek; a győztes szociáldemokraták tetszésük szerint akár az egyiket, akár a másikat vonhatják be a megalakuló kormányba.
A vereség, amely a Bundesratban, a tartományok tanácsában is megfosztja többségétől a CDU vezette kormánykoalíciót, hatalmas csorbát üt a kancellár presztízsén azért is, mert Kohl – nem úgy, mint a széles ívben elkerült keleti tartományok esetében – derekasan kivette a részét a választási harcból. A kudarcban volt része helyi okoknak is: a két választás közben puccsszerűen megbuktatták Vogelt, a CDU-hoz tartozó népszerű tartományi miniszterelnököt (mellesleg a szociáldemokrata Vogel testvérét), de a döntő ok országos ügy: az adóemelés. Nem csupán az, hogy emelték az adót, hanem – ugyanannyira –, hogy nem mondtak igazat. „Steuerlüge”, vagyis hazudozás az adóról: a választás kimenetelének ez a magyarázata. A decemberi választást ugyanis részben avval az ígérettel nyerték meg, hogy – ellentétben Lafontaine, az akkori kancellárjelölt jóslataival – az egyesülés nem kényszeríti ki az adók fölemelését. A vereségben része van az összetett szó mindkét tagjának. Annak, hogy újabb tehervállalásra kényszerítik (a terhektől korántsem összeroppanó, de mégis ingerült) egykori nyugatnémeteket. És annak, hogy a kancellár félrevezette a választókat. „Azért nyertünk, mert a szavunknak hitele van” – mondotta 43 éves Scharping, a tartomány leendő miniszterelnöke.
„A visszatekintés fájdalommal töltheti el a CDU-t, de megrettennie akkor kell, ha a jövőt fürkészi”, írja a keddi Frankfurter Allgemeine Zeitung. „Rajna-Pfalz elvesztése után a régi NSZK-ban már csak egy tartomány az övék: Baden-Württemberg. Elvesztették a nagyvárosokat is. Hogyan kapaszkodhat meg a párt fenn, a kormányhatalomban, ha odalenn szétporlad a fundamentuma?” A másik nagy kormánypárti újság, a Die Welt szerint a vereségnek „a legnagyobb mértékben riasztania kell Kohlt. A kudarcot, amelynek színtere politikai szülőföldje, igencsak sűrű személyes jelenlétével sem tudta megakadályozni. Ugyanakkor a vereség olyan időben következett be, amikor rendkívül kritikus hangulat uralkodik az új tartományokban.” A Hamburger Abendblatt megállapítja: „A megsemmisítő vereség után nem lehet tagadni a CDU súlyos válságát. Alsó-Szászország és Hessen után Rajna-Pfalz a harmadik fiaskó. A bonni koalíció jobban, mint eddig bármikor, rá van utalva arra, hogy a harmadszor is győztes szociáldemokratákkal minden fontos kérdésben konszenzust alakítson ki.”
Az erőviszonyok megváltozása a Bundesratban csakugyan lényeges esemény: a szövetségi törvények több mint felét jóvá kell hagyatni a tartományi tanácsban, köztük a közületi kiadásokra vonatkozó törvényeket. Engholm, akit május végén, a brémai konferencián választanak meg a szociáldemokraták új vezetőjévé, kijelentette: nem törekszenek a törvényhozás lassítására, akadályozására, de az új adócsomag legvitatottabb elemét, a vagyonadó mérséklését nem fogják jóváhagyni.
Találgatások tárgya, kivel lépjenek koalícióra Rajna-Pfalzban a szociáldemokraták. A zöldek nyomban bejelentették, hogy be akarnak kerülni a kormányba. A liberálisok is jelezték: lehet velük beszélni. Az utóbbi változatnak van nagyobb esélye, mert a szociáldemokraták a középrétegek felé akarnak terjeszkedni. Ebbe az irányba próbálják terelni őket a fogadatlan prókátorok is. A nagy érv: a konszenzus kialakítása a Bundesratban és egyebütt könnyebb lesz, ha az FDP szövetségben van mind a CDU-val, mind az SPD-vel.
Az új tartományokban uralkodó nagy elégedetlenségtől megijedt a Kohl-kormány. Cselekvésre szánta el magát, különösen amikor felismerte, hogy milyen veszélyes a hajdani NDK fölélesztett protesztmozgalmainak új keletű szövetsége a nyugatnémet szakszervezetekkel. Az ijedelmet tovább fokozta a Rohwedder, a vagyonügynökség vezetője elleni gyilkos merénylet. Ekkor úgy döntöttek, hogy további nagy összegeket pumpálnak a keleti országrészbe, és megváltoztatták a Treuhand-Anstalt, a vagyonügynökség irányelveit. A munkanélküliség növekedésének lassítására törekedve lemondtak arról, hogy minden gondolkodás nélkül felszámolják a veszteséges üzemeket. A nem teljesen reménytelen esetekben megpróbálkoznak ezentúl az üzemek szanálásával is. Időközben óvatosabbá váltak a szakszervezetek is, amelyek keleten foglalkoztatási és struktúrafejlesztési programot követelnek, nyugaton meg béremelést. Az ország nyugati felén rosszallják az adók emelését, amire keleti felében szükség van, hogy meg lehessen valósítani az általuk is követelt munkateremtő programokat.
A kancellár első ijedtségében közös bizottságok alakítására kérte föl a szociáldemokratákat, s azok ráálltak az ajánlatra, mert a Rohwedder elleni merénylet után maguk is úgy látták: nem ajánlatos a tűzzel játszani. De a bizottságok rangja, súlya, hatásköre egyre csökkent, még mielőtt összeültek volna. A kormány támogatói közül sokaknak nem tetszett a félhivatalos „nagykoalíció”. A rajna-pfalzi eredmény után azonban nem a kormányfő avagy a kormánytábor kénye-kedve dönti el, hogy a közös tanácskozás határozatai csupán ajánlások legyenek-e, avagy kötelező erejű döntések. Németországot ezentúl konszenzus alapján kell kormányozni.
Legközelebb három év múlva lesznek általános választások. De a CDU-ban már most kirobbant a vita akörül, hogy milyen arculata legyen a pártnak. Megszólalt Heiner Geissler, a volt főtitkár, akit Kohl túl koncepciózusnak ítélt és leváltott. Kijelentette, hogy „csörömpölnek a vészcsengők”; a pártnak ki kell lábalnia a bizalmi válságból, és új stratégiát kell kimunkálnia. A kancellár tagadta, hogy megrendült a bizalom pártja és személye iránt. A politika jó – mondotta –, csak még offenzívebben kell kiállni érte. De Kohl nagyobb realista és jobb taktikus annál, hogy kitartson e terméketlen szemlélet mellett, ami csak arra való, hogy a pártja még inkább elveszítse lába alól a talajt.
A szociáldemokraták bizakodva néznek a jövőbe. Azt hiszik, hogy stratégiájukat igazolják az események, s a párt – ellentétben az új arcokat kereső, de nem lelő CDU-val – megújul. A mai vezetők önként átadják helyüket a fiatalabbaknak. Nemcsak a győztesen elhódított tartományok élére kerültek új emberek, Vogel, a jelenlegi elnök hamarosan – a jövő hónap végén – átadja a stafétabotot Engholmnak. A leendő pártvezető, a jelenlegi schleswig-holsteini miniszterelnök jelentős erkölcsi tőkét halmozott fel már most, azaz még beiktatása előtt. Az emberek emlékeznek rá, hogy elődje, a CDU-hoz tartozó Barschel körmönfont rágalomhadjáratot folytatott ellene. Az ügy kiderült: Engholmot az együttérzés és a rokonszenv elsöprő győzelemhez segítette, s erre, mint időközben kiderült, nem bizonyult érdemtelennek. Ellenfele – talán még emlékeznek rá – szégyenében végzett magával egy svájci hotelszobában.
- Külföld [6]