Skip to main content

Esernyős gyilkosok

Vissza a főcikkhez →


Todor Zsivkov személyesen adta ki a parancsot a rendszer bírálói és az emigránsok meggyilkolására – adják hírül a bolgár lapok, rádió- és tévéműsorok, s már-már egymást túllicitálva szolgálnak újabb és újabb részletekkel. Legutóbb épp Kalugin, a KGB-tábornok leleplező adatai ejtették ámulatba a bolgár tv-nézőket. Kalugin azt állítja, hogy Todor Zsivkov 1977-es belügyminiszterén, Dimitar Sztojanovon keresztül a KGB-hez fordult, hogy „segítsenek a rendszert kritizálóktól megszabadulni”. Legelőször is Zsivkov választottjai közül Georgi Markovot kell „likvidálni”. Ez így is történt! Markov, az akkoriban népszerű bolgár író londoni kiküldetése persze mind a mai napig szóbeszéd tárgya, egyesek szerint a belügyi költségvetés terhére élte az emigránsok életét. 1978. szeptember 7-én – Zsivkov születésnapján – hunyt el az addig ismeretlen Ryzin-méregtől, amelyet egy ismeretlen a Waterloo hídi megállóban esernyőjével a lábába szúrt.

A gyanút, miszerint a gyilkosság mögött a bolgár titkosszolgálat áll, Szófiában határozottan visszautasították. Mindazonáltal az „esernyős módszert” továbbra is használták. Nem sokkal később Vladimir Kosztov, a kommunista napilap, a „Rabotnicseszko Delo” sztárriportere épphogy megmenekült az ugyanilyen haláltól.

A Ryzin receptjét – így Kalugin – a Szovjetunió bocsátotta Bulgária rendelkezésére, az esernyős módszert Zsivkov utasítására a hazai laboratóriumokban dolgozták ki. Kalugin úgy véli, hogy a KGB akkori főnöke, a Szovjetunió későbbi vezetője, Jurij Andropov a kellemetlenkedő értelmiségiek meggyilkolásáról (semmit) nem akart tudni. Andropov állítólag szóról szóra ezt mondta Zsivkovnak: „A politikai gyilkosságok ideje lejárt.” Hogy ne rontsa meg a bolgár állam- és pártfőhöz való szoros és baráti kapcsolatot, a szovjet vezetés Zsivkovnak szabad kezet adott, de arra felkérték, hogy a merényletekhez ne legyen közvetlen köze – nyilatkozta Kalugin, a koronatanú. Jóllehet, a szovjetek azért Szófiába küldtek egy Golubjov nevű KGB-instruktort és méregszakértőt. Ez 1977-ben történt.

Úgy tűnik, most Zsivkov igyekszik semmire sem emlékezni: „Úgy hangzik, mint egy kalandregény” – mondta az exdiktátor a bíróság előtt –, „erkölcsöm és meggyőződésem soha nem engedte volna, hogy ilyet eltitkoljak, és azt sem tudom elképzelni, hogy Bulgáriában bárki egy ilyen tettet helyeselt volna.”

A bolgárok leginkább azt remélik, hogy a Zsivkov elleni vád, amely eddig csak „személyes meggazdagodás”-ról és a néptulajdon elsikkasztásáról szólt, most majd „gyilkosságra való felbujtás”-sal bővül. Egy probléma van csak, a Georgi Markov-akta a Ryzin előállításának aktájával együtt szőrén-szálán eltűnt. Még se London, se Moszkva nem tett ígéretet, hogy titkos bizonyítékait kiadja Szófiának.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon