1 hozzászólásEgy háború megítélésénél nemcsak az számít, mi zajlik a konkrét harctereken, hanem az is, hogy milyen módon látjuk, hogyan láttatják velünk a háborút – írta nemrég a kitűnő Közel-Kelet-szakértő, Daniel Pipes, aki ezzel elég pontosan meg is jósolta, miért veszti el Izrael ezt a kurta-furcsa, egy hónapos háborút. Mert elvesztette, semmi kétség. És ennek nemcsak, sőt, nem elsősorban az az oka, hogy a Hezbollah a vártnál modernebb iráni és szíriai eszközökkel lőtte őket gyáván, civilek mögé bújva, hanem az, hogy ami mindebből a világ képernyőire került, az a (halott) civil pajzs volt, miközben a pajzsot tartó kéz vágóképként sem került adásba.
A háború megkezdése után hamar kiderült, hogy Izrael sem objektív, hadviselés-technikai okokból, sem a nyugati közvéleményben, a fejekben kialakuló álláspontok miatt nem nyerheti meg ezt a csatát. A zsidó állam az egyoldalú gázai és libanoni kivonulásért cserébe mindkét fronton háborút kapott, ráadásul mindkét hadszíntéren Irán és Szíria proxy-szervezeteitől, s kezdettől fogva megkapta az „aránytalan” válaszcsapás vádját: persze, hiszen egy háborúnak nem az „arányos” válaszcsapás a célja, hanem az ellenfél legyőzése. Sok volt a civil áldozat? Igen. De a nemzetközi közvélemény, vagy ha más nem, az Amnesty International attól sem lett volna boldogabb, ha Izrael darabra ugyanannyi rakétát lő ki ugyanannyi civil lakóházra, mint a síita terrorszervezet Észak-Izraelre.
A nyugati közvéleményt nemigen érdekli, hogy Libanon területén hogyan működhet a hatályos 1559-es ENSZ-határozat dacára egy külföldi állam által finanszírozott, jól kiterjedt terrorista network, amelynek deklarált célja Izrael elpusztítása; nem érdekli, hogy Gázában és a nyugati parton egy olyan terrorszervezet van kormányon, amelynek deklarált célja úgyszintén Izrael elpusztítása; nem érdekli a Nyugatot, hogy a Hezbollah manipulálta az újságírókat; hogy nem Bejrút egészét, hanem egy szűk körzetet bombáztak; hogy pl. ugyanaz a zöldsisakos „libanoni mentőmunkás” és ugyanaz a síró asszony bukkan fel különböző manipulált fotókon Bejrút különböző pontjain.
Nem érdekli őket az sem, hogy ki kezdte a háborút, miért kellett Izraelnek Dél-Libanonba mennie – az meg pláne nem, hogy őnekik mi közük hozzá. Továbbra is elismert, tekintélyes, idézendő figurának tartják – és nemcsak a szélsőbaloldalon! – Noam Chomskyt, aki nem sokkal a támadás előtt látogatást tett a Hezbollah főhadiszállásán, Libanonban, és ott fényképeztette magát azokkal, akik utána mentek zsidót ölni.
A nyugati (többnyire balos, Izraellel szemben valami megmagyarázhatatlan, ambivalens ellenszenvet tápláló) médiaértelmiség naponta jön az „aránytalan” válaszcsapásokkal, a két katona elrablása miatti „túlzott” válasszal, az izraeli „jogsértésekkel” – mert Izraelről van szó. A terrorista támadók és a katonailag védekezők közti, értelmiség által kreált morális egyenlőségtétel nélkül szinte elképzelhetetlen az 1701-es ENSZ-határozat („tűzszünet”), amely éppen ezt az elképesztő világlátást legitimálta – vagy el tudjuk képzelni, hogy a Népszövetség 1944-ben megkéri a nácikat és a zsidókat, hagyják abba egymás vegzálását? Úgy, hogy meg sem követeli a nácik lefegyverzését?
A gond az, hogy a nyugati fejekben a zsidó állammal kapcsolatos sok stupid elfogultság és előítélet nem hagy elég teret ahhoz, hogy megértsék: már régen nem az a kérdés, mit kezdünk Izrael megsemmisítésének a szándékával. Ezzel majd Izrael megbirkózik, és szerencsére nem fogja érdekelni, mit szól hozzá például a „felvilágosult”, „civilizált” Európa, amely képtelen megbirkózni az iszlamista kihívással, ugyanakkor retteg felszállni egy repülőgépre, amelyre immár amúgy sem vihet fel hajzselét.
Nem, a kérdés az: mikor vesszük végre észre, mikor halljuk végre meg, amit iráni, szíriai, dzsihádista, hezbollista, hamászista figurák egy ideje már nem kódolva, hanem nyíltan kimondanak: hogy az egész zsidó-keresztény civilizációval van gondjuk? Mikor értjük meg végre, hogy odalent Izrael és odaát Amerika nem valami privát háborút folytat, hanem hogy ez egy és ugyanaz a háború (Podhoretz nyomán és az egyszerűség kedvéért nevezzük IV. világháborúnak), és a mi életünk is a tét?
Persze kérdés, hogyan is érthetnénk meg mindezt, ha már nem is nevezhetjük terroristáknak a terroristákat? Amikor e sorokat írom, az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága úgy határozott, teljesen rendben van, hogy az MTV Híradó nem terroristáknak, hanem „harcosoknak” nevezi a Hezbollah embereit, mivel – nem fogják elhinni, mi az indoklás –: „az Európai Unió nem tekinti a Hezbollah szervezetét terrorszervezetnek, így éppen az lett volna a műsorszolgáltató részéről kifogásolható magatartás, ha az adott szervezet tagjait a nem egységes nemzetközi megítélés ellenére terroristaként említette volna.” Marad a semleges „harcos”, amely egyszerűen fegyveres embereket jelent, minősítés nélkül.
A Hezbollah mögötti többezres hullahegy pedig az egységes nemzetközi megítélés szerint nem tény, hanem vélemény, vélemény, vélemény.
- Vendégkönyv [6]