Hogy tisztán lássunk: az ÓKÜ állami vállalat és az OSTAG, vegyes részvénytársaság között tavaly június 1-jén, a tőkeemeléskor kristályosodtak ki és váltak egyszersmind teljesen kuszává a viszonyok. Az OSTAG tízmillió forintos alaptőkéjét 50 millió márkával emelték meg, ami az ÓKÜ-nek a gyárból e célra kihasított, 20 millió márkára taksált termelőeszköz-apportjából és a két német részvényes – a Metallgesellschaft és a Korf-csoport – 15-15 millió márkás készpénz-befektetéséből adódott össze. Az OSTAG-hoz került a nevezetes FAM, vagyis Folyamatos Acélöntőmű és az 1975-ben üzembe helyezett RDH, vagyis Rúd- és Dróthengermű; a Finomhengerművön viszont, amelyet 1913 és ’37 között rendeztek be, sajátosan osztozkodtak: az 1937-es abroncshengersort kiszemelte a részvénytársaság, a régebbi finom-, közép- és betonhengersor (ahol figyelmeztetősztrájk zajlott le) állami kézben maradt. Szervezetileg a Finom továbbra is egységes, bár kétféle állomány (367 fő OSTAG-os és 217 fő OART-os) tartozik egyazon személy: Sztrogh Lajos üzemigazgató irányítása alá.
Az egyik német részvényes, a Metallgesellschaft odakint kereskedelemmel foglalkozik, és – a rossz nyelvek szerint – ő finanszírozta meg a másik társ hozzájárulását; a Korf-csoport két kohóvállalattal tönkrement már. (Másrészt azt is mondják, hogy mostani képviselője, egyben az OSTAG felügyelőbizottságának elnöke, Ralph Weber kiválóan menedzselt egy kohócéget Mexikóban.) A tőkeemelés során jócskán értéken alul kellett szerepeltetni az állami apportot, úgy tudni például, hogy egy 30 millió forintos híddaru ezer forintnak számított, és ugyancsak ezer-ezernek egy kohó és négy léghevítője. Persze, mondhatnánk a kor szellemében, minden annyit ér, amennyit a piacon megadnak érte, márpedig a kohászat válságban van. Az abroncshengersor szőröstül-bőröstül 72 ezer forintot képviselt piacilag. De többet érhet még, ha jól működtetik.
E keretek felvázolásakor mindkét vezérigazgatói székben Lotz Ernő ült, bár húsz nap múlva, egy jogszabály-módosítás miatt meg kellett szüntetni a perszonáluniót. Lotz Ernő feltétlenül jól választott: az OSTAG cég elnök-vezérigazgatói posztját tartotta meg. A német többségű vegyes vállalat jóval előnyösebb pozíciókat élvez, mint az ÓKÜ. Szerződésben mondták ki például – bár e kitételt később enyhítették –, hogy a magyar állami cég rendelkezésre bocsátja mindazon eszközöket, amire a német többségű cégnek szüksége van. Továbbá az ÓKÜ, amelynek a kezén maradt az energia- és a szállítási szolgáltatás, utolsó a sorban, amidőn a részvénytársaság tartozásait egyenlíti ki; de fizetés dolgában nemcsak az ÓKÜ, az egyszemélyes kft.-kbe szervezett szolgáltatócégek (a RIMA, a MOZAIK, a METEOR kft.-k) is ki vannak szolgáltatva az OSTAG-nak. A német tőke olyan formában is tért hódít, hogy az rt. irányítóapparátusának kulcsposztjaira – mert hát az apparátus megkettőződött – kintről hoznak be embereket, eléggé irritálva az irodisták számát amúgy is gyanakvással figyelő, állásvesztéssel fenyegetett alsóbb beosztású bennszülötteket. Egy példa, legalábbis ahogy mesélik: egy külföldről visszaszármazott, magas beosztású hazánkfia mutatóujját maga felé billegetve hív magához egy bennszülöttet, amire öntudatosan ez visszavág, miszerint ő a maga részéről csak kutyájával szemben enged meg magának ilyen gesztust.
Érdekes módon a „munkás kft.” ötlete Lotz Ernő agyában fogant meg egy engedékeny pillanatában. Novemberben egy munkásgyűlésen a vezérigazgató előadott egy koncepciót, mely szerint ’91-ben próbaképpen önelszámoló egységgé, „profitcentrummá” kellene átváltoztatni az üzemet – mégpedig az OSTAG-érdekeltségű abroncssorral együtt –, majd, ha jól mennek a dolgok, ’92-ben indulhat a „munkás kft.”! Ugyanis már szeptemberben kiszivárgott, hogy meg akarnak szabadulni az üzem ÓKÜ-állományú dolgozóitól (jött ugyanis az üzemhez az értesítés, hogy nem kell a két ÓKÜ-s bérelszámoló), és ettől fogva a Finomhengermű középvezetői (név szerint Krisztián Flórián, Németh Ferenc és Ivacs Gyula üzemvezetők, valamint Tartó Lajos főművezető) komolyan vették szakszervezeti tisztségüket (hagyományos Vasas-egységről van szó).
A „munkás kft.” voltaképpen egy önigazgató, de igazából nem tulajdonos (esetleg egy munkavállalói részvénytulajdonlási programmal azzá váló) társaság lenne, melyben – elképzeléseik szerint – 1 millió forinttal venne részt a kft., 300 ezerrel az ÓKÜ. A dolgozói részt már összegyűjtötték; az állami vállalati részt pedig éppoly erővel lehetne vagyonleértékeléssel képezni, mint ahogy az az OSTAG tőkeemelésekor történt. Ha nem adja az OSTAG az abroncssort, választhatnak az emberek, melyik helyen akarnak dolgozni. Ivacs Gyuláék szerint mindenkinek volna hely, a mostani három műszakkal ellentétben négy műszakban folyhatna a termelés, ezt hazai kereskedelmi vállalatoktól begyűjtött szándéknyilatkozatokkal tudják bizonyítani.
De aztán – vélhetően a német felek befolyására – meggondolta magát Lotz, továbbra is a levegőben lógtak a felmondások, az üzembélieknek most már önállóan kellett kitartaniuk az önállósulás gondolata mellett. Januárban figyelmeztetősztrájkkal, februárban a gyár előtt rendezett demonstrációval adtak nyomatékot követelésüknek, majd március 8-án szavazást tartottak, amelyen 559 résztvevő közül 541-en a „munkás kft.” mellett. Az OSTAG ekkor hirtelen úgy érezte, az egész Finomhengerműre szüksége van, és április 10-én bérbe vette a három állami tulajdonú hengersort. Időközben súlyos fegyelmi eljárást indítottak a három üzemvezető ellen (a vád az volt, hogy megtagadták az elbocsátandó dolgozók listájának összeállítását).
Múlt héten, amikor ott jártunk, a három bérbe vett üzemcsarnok kongott az ürességtől. Az abroncsüzemben foglalkoztatták a hengerészeket, meg különféle takarításoknál. Hanák János dr., aki épp most lett Lotz helyett az OSTAG vezérigazgatója, elmondta: a Finomhengermű „zökkenőmentesen” működik, a mindenkori megrendeléseknek megfelelően csoportosítják a munkaerőt. Hanák János, a Dunai Vasmű korábbi fejlesztési igazgatója, felkért külső szakértőként koncepciót dolgozott ki az OSTAG fejlesztésére, és e munkája befejeztével – még Lotz lemondása előtt – kérdezték meg, vállalná-e a vezérigazgatóságot; elképzelése szerint az ózdi kohászatot szerves egységben kell továbbfejleszteni, indokolt tehát, hogy a Finomhengermű ne váljon külön. Szőke Tibor, aki április elején az ÓKÜ vezérigazgatója és egyben miniszteri biztos lett, viszont nem zárkózik el a „munkás kft.” gondolata elől. Viszont szerinte nem ez a legfontosabb kérdés, hanem hogy miként alakul az ÓKÜ és a részvénytársaság viszonya a jövőben.
Az OSTAG ugyanis egymilliárd forint veszteséget produkált hat hónap alatt (ebben egyenrangú az ÓKÜ-vel, amely szintén ennyivel zárta a múlt évet). A Metallgesellschaft, azzal érvelve, hogy ő finanszírozta a veszteségeket, „be akarja tudni” többletkiadásait, és olcsó áron vagy ingyen követeli magának az ÓKÜ kezén maradt hengersorokat és a szállítási, energiaszolgáltatási ágazatokat. Ellenkező esetben – így az ultimátum – kivonja a tőkéjét. Mármost neki, mint miniszteri biztosnak – mondja Szőke Tibor – elsősorban az állam érdekeit kell szem előtt tartania, tehát hogy az esetleges további privatizációs lépés során méltányos üzletet kössenek. (Bod Péter Ákos például, mint más forrásból megtudtuk, nem engedi az energiaszolgáltatást.) Mindebből azt szűrhetjük le, hogy a finomhengerművi dolgozók sorsa attól függ, érdemesnek találja-e az állam eladni a finom-, közép- és betonsort.
A Pekó Művek (volt Durvahengermű) tulajdonosa (illetve lízingelője), Petrenkó János szerint a „munkás kft.” életképes lehet. Az mese, amit híresztelnek: hogy ne lenne elegendő kereslet. A kohászat nem válságágazat. Segített is megszerezni a „munkás kft.” megalakításához szükséges 300 millió forint hitelajánlatot (bár még nincs meg hozzá a garanciaajánlat). Hogy az új vállalkozás ki lesz szolgáltatva az OSTAG-nak az anyagellátás terén? Nem igaz, a Pekó Művek már 85 százalékban függetlenítette magát az OSTAG-tól. A német részvényesek rosszhiszeműen járnak el, terjeszkedési szándékuk más vállalkozások megakadályozására irányul. Ő egyébként kételkedik abban, hogy a Metallgesellschaft veszítene ezen az ózdi bolton. Külföldön világpiaci ár alatt értékesít, ennek hasznát élvezheti kereskedelmi érdekeltségein keresztül, és ő, Petrenkó János, biztosan állítja, hogy kereskedik ily módon másik érdekeltségével, az osztrák Donewitz-acélművel.
Szerinte hiba külföldiekkel kisebbségi részesedésű társaságba menni. Most jön Svédországból, és az ottani IPASCO céggel kötött társasági, szerződést nagy mennyiségű hengerelt dióda gyártására. A részesedés 50-50 százalékos!
- gazdaság [6]