Skip to main content

Végtelen (csőd)történet

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Az dolgot magát nézzük


Bár elvárható lett volna, de azzal, hogy fölkerültek a listára, még az általuk kezdeményezett öncsődi eljárás sem gyorsult meg. A Duna Cipőgyár igazgatója például a lista megjelenése után érdeklődött a Szanáló Szervezetnél: „Mikor jönnek a buldózerek?” Mire azt a választ kapta, nem is olyan komoly az ügy, a Szanáló Szervezet még nem is kapott utasítást a felszámolási eljárás lefolytatására. Hasonlóan vontatottan halad a többi csődeljárás is, bár számuk most már egyre nagyobb. Egyre nyomasztóbb a megfelelő intézményi háttér hiánya, a csődbe ment vállalatok értékesítése nagyon elhúzódik, ami nemcsak a hitelezők számára jelent bizonytalanságot, de súlyos értékvesztéssel is jár.

Tehát a csőd ma már valóban nem tabu, de szinte kivárhatatlan, míg egy ilyen procedúra lezajlik. Az eljáráson valószínűleg könnyítene az új csődtörvény, amelynek kidolgozására szintén ígéretet tett a kormány felállásakor. Egy darabig úgy is volt, ősszel már tárgyalja a parlament, de azután feledésbe merült más fontos, kapcsolódó törvényekkel együtt.

Maradt a kinyilatkoztatás, miszerint a vállalati belső fizetésképtelenségen, a sorban álláson is segítene, ha felszámolnák azt a 40-50 céget, amely tartós fizetésképtelenséggel küszködik, termelése nem hatékony, veszteséges, s nincs is esélye arra, hogy önerőből ezen változtasson. A felszámolás mai gyorsasága mellett ezek a „fekete lyukak” még jó néhány évig csak nyelnék a pénzt. Annak idején a gazdasági kamara is próbálkozott azzal, hogy megtalálja a megoldást az eljárás gyorsítására, de javaslataik kizárólag az állami, költségvetési áldozatvállalás különféle fokozatai mellett lettek volna megvalósíthatók.

Folyamatosan hallani a kereskedelmi bankok nagyobb szerepvállalásáról az ilyen fekete lyukak felderítésében és a felszámolások kezdeményezésében. Már a felderítésnél kezdődnek a problémák, hiszen a vállalatok ma több helyen vezethetnek elszámolási betétszámlát, ami nehezíti fizetőképességük megítélését. Sőt ma már odáig süllyedt a fizetési morál, hogy egy cég akkor sem tesz eleget fizetési kötelezettségének, na van pénze. Ugyanis magas kamatozású bankbetétben tartja a pénzt, miközben szállítójával olcsón hitelezteti működését. Persze a bankok ettől függetlenül aránylag pontosan megítélhetik ügyfélkörük fizetési helyzetét.

De valóban érdekeltek-e a felszámolások kezdeményezésében?

A jelek szerint nem, hiszen nem ők a vállalatok tulajdonosai. Csak a valódi tulajdonos érdekelt abban, hogy a nagyobb veszteséget elkerülve még idejekorán keresse a kiegyezés lehetőségét a hitelezőkkel. A bank azonban csak hitelezi a céget, s inkább úgy előzi meg a nagyobb krachot, hogy idejekorán kiszáll a kétséges vállalatok hitelezéséből, s már kihelyezett kölcsöneit igyekszik legalább részben beszedni. Nem is beszélve a kamatokról. Egy elhúzódó felszámolás a banknak is teher. Az ezzel együtt járó, még banki jelzálogok birtokában is elkerülhetetlen hitelezési veszteség mögött sokáig megfelelő tartalékok sem álltak. Az elmúlt hetek banki közgyűlésein került először középpontba a növekvő kockázatok ellensúlyozására a tartalékpozíció erősítése.

Nem véletlen tehát, hogy a bankok inkább új pénzügyi kilábalási programok kidolgozására ösztönzik a fizetési nehézségekkel küszködő vállalatokat, esetenként maguk is közreműködve ebben, mintsem hogy rögtön a bírósághoz fordulnának.

A kormány által beígért, de máig teljesítetlen csődtörvény elfogadásáig tehát várhatóan nem sok változik, maradnak a hosszadalmas, egyes esetekben évekig tartó felszámolások, egyezkedések.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon