Skip to main content

Tartalék kontra osztalék

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Budapest Bank


Az 1991 őszén meghozott banktörvény szerint a céltartalékot az adózás előtti nyereségből lehet elkülöníteni, s ezért a bankok az év során befizetett nyereségadójukból – 40 százalékos adómértéket figyelembe véve – a képzett céltartalék 40 százalékát visszaigényelhetik. Tették is ezt a bankok, s az első negyedévben összesen 10-12 milliárd forint nyereségadó visszafizetésére jelentették be igényüket a költségvetésnél, az amúgy sem rózsásan álló költségvetés felelőse, Kupa Mihály legnagyobb bosszúságára. A miniszter elérte, hogy a nagybankokat csak a közgyűlések után kelljen „kifizetnie”. Amint több fórumon hangoztatta, azért szabta meg ezt a határidőt, mert az állam – tulajdonosi jogával élve – még megvizsgálja, hogy a bankok reális mértékű céltartalékot képeztek-e. Nem rejtette véka alá a miniszter, hogy rossz szemmel nézi a legmohóbb, azaz legnagyobb céltartalékképzéssel élő bankárokat, mondván, miért nem tanúsítottak nagyobb önmérsékletet. Az előzmények után többen attól tartottak, hogy az állami tulajdonos előbbrevalónak tartja majd a közgyűléseken a fiskális érdekeket, mint a bank vagyonának, tartalékainak gyarapodását.

Nos, ezúttal nem így történt, s amint Szabó Tamás, a privatizációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter már egy múlt heti sajtótájékoztatóján sejtetni engedte, az állam inkább vállal átmeneti költségvetési vérveszteséget is. Csakhogy a bankok erősödtek. Mint Csepi Lajos a közgyűlésen elmondta, közeleg, esetleg még idén sor kerül a Budapest Bank tőkeemeléses privatizációjára. Emiatt javasolta az ÁVÜ azt is, hogy csak 4 százaléknyi osztalékot fizessenek ki készpénzben, 4-et pedig a részvények felülbélyegzésével kapjanak meg a tulajdonosok. Ez persze negatív rekord a nagybankok készpénzben kifizetett osztalékainak sorában. Az ÁVÜ indokása szerint a bank tőkemegfelelés, azaz tőkehelyzet szempontjából még nem elég szép ahhoz, hogy megtessen kérőinek. Ezért nem engedhető meg, hogy a tartalékvagyon további csökkentésével juttassák készpénzhez a tulajdonosokat. A nyolcszázalékos osztalékhoz ugyanis fel kellett volna áldozni 1,06 milliárdot a tartalékvagyonból.

Természetesen a közgyűlésen jelen levő 5428 szavazó részvényből 3041-ét kézben tartó ÁVÜ-nek nem okozott gondot a többségi akarat érvényesítése. Nem kívántak viszont társak lenni az önfeláldozásban a kisrészvényesek, sőt több, 100 milliós részvénycsomagot kézben tartó tulajdonos sem. Ha már úgyis csak 8 százalék az osztalék a remélt 10 helyett, akkor legalább fizessék is ki – hangzott innen-onnan. Hogy így a bank tartalékvagyona csökkenne, azzal nem törődtek, mivel – hangsúlyozták – nem tudnak ők hosszú távra gondolkodni, nekik most kell a pénz.

Igaz, az államnak is kellene a pénz, de az biztos, hogy kivárni inkább tud, mint a fizetési gondokkal küszködő vállalkozó. Főként azután, hogy háttérbe tudta utalni a rövid távú gondolkodásra biztató fiskális énjét.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon