Skip to main content

Energiakoncepciótlanság

Vissza a főcikkhez →


Október végén a kormány a parlament elé terjesztette energiapolitikai koncepcióját, vele együtt a szénbányászati szerkezetátalakítási programját. E dolgozatokról a törvényalkotási munka drámai torlódása miatt még mindig nem tárgyalt a parlament, de ez éppenséggel a dokumentumok előnyére is válhat. Mert lehet javítani rajta.

Az általános energetikai javaslat anélkül hozza szóba az energiagazdaság fejlesztését, hogy tisztázná, miképpen változik a gazdasági – különösen külgazdasági – környezet, s ennek megfelelően miképpen kellene változtatni a magyar gazdaságpolitika preferenciáit. Enélkül pedig az energiapolitika légüres térbe kerül, és egyszerűen nem értelmezhető. Egy fiktív „prognózisból” kiindulva vezeti végig fejlesztési javaslatát (először szerinte stagnál az energiafogyasztás, majd évente 0,6%-kal – a villamosenergia-fogyasztás évente 1,5%-kal – növekszik). Holott a bizonytalanságok miatt sokkal inkább alternatívákban kellene gondolkodnia, számolva az import hirtelen kiesésének lehetőségével. A kisebb bizonytalanságok kezelésére elég volna kombinált ciklusú gázturbinás erőműveket létrehozni; de emellett, mivel energiaforrás-veszteségeink komoly méreteket is ölthetnek, legalábbis megfontolandó, hogy nem kellene-e egy új alaperőművet is beléptetni még az ezredforduló előtt. Az előterjesztés nem számol e lehetőséggel, így természetesen azt sem vizsgálja, hogy milyen is legyen az az alaperőmű: ligniterőmű vagy atomerőmű? Hallgat az előterjesztés, holott az lenne a dolga, hogy felkészítsen e nem könnyű döntésre.

Közben úgy tesz a javaslattevő, mintha emelkedettségéhez méltatlan lenne bármiféle földhözragadt anyagiasság. Nem derül ki, hogy mibe kerül energetikánk a közeljövőben, holott nem kisebb a tét, mint gazdaságunk talpon tartása. De hát, anyagiakról szó ne essék! Az ipari tárca hallgatólagosan azt feltételezi, hogy az önfinanszírozó szénbányászat kialakítása és a jelenlegi széntermelés volumenének és hőértékének fenntartása egyidejűleg biztosítható. Valójában ha az előbbi elvet részesítjük előnyben, akkor a jelenlegi hazai széntermelésnek legfeljebb csak 60–65%-át tarthatjuk fenn. Ami pedig a kőolajimportot illeti: ha ennek jelentős része az Adria-vezetéken érkezik az országba, akkor a szovjettől eltérő olajminőség miatt szükségessé válik kőolaj-finomítóink korszerűsítése.

A javaslat nem beszél sem a bérleti és koncessziós jogok eladásának lehetőségéről, sem arról, hogy a korábbi lakossági energiafejlesztési hozzájárulásokból épített létesítményeket lakossági vagy éppen önkormányzati tőkerészesedésűvé lehetne átalakítani. Nem ejt szót sem a Magyar Villamos Művek Tröszt, sem az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt szervezeti átalakításáról.

A környezetvédelmi fejezet nem száll alább az általánosságok fennkölt szintjéről. Nem tűnik ki, miként fogunk eleget tenni e téren vállalt nemzetközi kötelezettségeinknek, hogyan tároljuk a kiégett nukleáris üzemanyagot meg a kis és közepes aktivitású hulladékot, hogyan kéntelenítjük a füstgázokat.

A szénbányászati előterjesztés nem tud mit kezdeni a saját maga által javasolt „bányászati önfinanszírozás” fogalmával. A szénbányászat csődhelyzetét nem kis részben az idézte elő, hogy folyvást változott a bányászati beruházások pénzügyi rendszere. Erre nem figyel fel az ipari tárca, mint ahogy nem tud mit kezdeni a jövedelmezőség kategóriájával sem. Hol makroszinten, hol regionális szinten jövedelmező bányászatról beszél, megint másutt arról, hogy az egyes aknákat kell gazdaságossá tenni. Pedig a három különböző megközelítésből három egymástól merőben különböző eredmény vezethető le.

Új bányák nyitásáról persze szót sem ejt a minisztérium; a jelenleg üzemelő 32 széntermelő egységből csak tizenkettőt minősít perspektivikusnak. Ez akár 20 akna bezárását is jelentheti, ami a hazai széntermelés drasztikus visszaesését fogja eredményezni még akkor is, ha a program szerint „a gazdaságosan működtethető bányákból kitermelt szén volumene a jövőben sem fog csökkenni”. A valóság ugyanis messze esik attól, amit a tárca a szénbányák teljesítőképességéről feltételez.

A szénárrendszerben a javaslat szerint érvényesíteni kellene a pillanatnyi árváltozásokat. Holott a bányászat gazdaságossága csak hosszú távú szemlélettel ítélhető meg. Szénbányákat nem lehet a kőolaj kiszámíthatatlan tőzsdei áringadozásainak megfelelően kinyitni és bezárni. Ezért meggyőződésem, hogy csak az elképzelhető legalacsonyabb árprognózis mellett is gazdaságosnak ítélhető széntermelési mennyiségre szabad felkészülni.

A szénbányászat szerkezeti és szervezeti átalakítását működésképtelen elképzelés alapján javasolják végrehajtani. A tökéletesen eszköztelen felszámoló szervezetek képtelenek a csődbe jutott bányák pénzügyi rendezésére. Ha nem történik meg a pénzügyi rendezés, és a bányák továbbra is folyamatosan veszteséget termelnek, akkor előbb-utóbb fizikailag kell likvidálni őket. Ezt pedig vélhetően a javaslattevők sem így gondolják.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon