A Romániában megjelenő Romániai Magyar Szó 1991. március 28-i száma a következő közleményt adta közre:
„A romániai magyar diákok magyarországi főiskolai oktatásával kapcsolatban a következőket hozzuk az érdekeltek tudomására: az 1991-es iskolai évtől a szegedi Juhász Gyula főiskola vállalja 30 diákunk teljes képzési költségeinek fedezését. A 30 hely szakonkénti elosztása a következő: biológia–földrajz, biológia–testnevelés, földrajz–testnevelés, ének-zene, könyvtár–magyar, latin–egyéb (történelem, magyar, angol, német). A fenti szakok mindenikén 5-5 helyünk van. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 20 helyünk van. A kiválasztást mindkét esetben a Bolyai Társaság fogja végezni, itthon, azok közül, akik ebben az évben hazai egyetemekre felvételiztek, a korábban közzétett állásfoglalásunknak megfelelően. Hangsúlyozzuk, hogy a romániai tananyag és tanterv alapján kell készülni a felvételire.”
Aláírás: RMDSZ Tanügyi Bizottság, Bolyai Társaság
Érdemes felfigyelni e közleményre. Közismert, hogy a magyarországi egyetemek felvételi jelentkezési határideje március elseje. Akkor miért hirdetnek meg 28 nappal később is felvételi lehetőséget? Talán nem volt elég jelentkező? Korántsem. A magyarázat amilyen kézenfekvő, olyan elképesztő.
Száz százalék esély – csak nullásoknak
De nézzük az előtörténetet. 1990 elején – félig-meddig „magánkezdeményezésként” – felvettem a kapcsolatot a magyarországi egyetemeken működő Felvételi Előkészítő Bizottságokkal (ezek a bizottságok eredetileg a „fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek továbbtanulását elősegítendő” jöttek létre, e kategória „fellazulásával” azonban épp az utóbbi években erősen kibővült a felkészíthetők köre, intézményenként különböző módon – a szerk.), s lehetőséget kaptunk arra, hogy az 1990. őszi előkészítő táborokban már 50 erdélyi fiatal vehessen részt, majd pedig a következő, 1991 tavaszán tartott tábor időpontjáig „levelező” formában és időközi konzultációk formájában folytathassák a szervezett és a magyarországi egyetemek programja alapján kialakított felkészülést. Ez a felkészítési módszer nagyon bevált, már az elmúlt évben kitűnően megfeleltek a követelményeknek azok a hallgatók, akik ily módon jutottak be az egyetemekre.
Ám ebben az évben – úgy látszik – hiába készül 50 diákunk: a miniszteri körlevél gyakorlatilag megtiltotta a külföldi magyarok felvételét anyagiak hiányára hivatkozva, s a különböző alapítványokból csupán 250 hallgató számára biztosít helyet. Mégpedig annak a 250 hallgatónak, aki jelenleg a Nemzetközi Előkészítő Intézetben az ún. 0. évfolyamot végzi. Hogy mi szükség erre a 0. évfolyamra, nem tudni. Ha csak tízezer forintnak tekintjük egy diák havi eltartási költségeit, akkor is 2 millió-ötszázezer forint havonta az az összeg, amit a legalább kétes körülmények között kiválasztott 0. évfolyamosokra költenek.
Az említett körlevél kézhezvétele után kérvényeztük Töttössy Istvánné minisztériumi osztályvezetőnél, hogy az említett 250 helyre felvételizhessenek azok az erdélyi fiatalok is, akik immár egy éve, otthon, de állandó egyetemi felügyelet mellett készülnek a felvételire. A válasz elutasító volt. Az érv: azzal a 250 diákkal senkinek nem szabad konkurálni, „azokhoz nem nyúlunk”.
Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, akihez „fellebbezésemmel” fordultam, egyetértett ugyan az esélyegyenlőség elvével, a megoldást azonban az illetékes főosztályvezetőre, azaz Töttössy Istvánnéra bízta, vagyis ezzel az ügyet eleve halálra ítélte. A történet már-már kedvező fordulatot vett, ugyanis Töttössyné (talán makacsságomat látva?) közölte velem, hogy „sikerült kicsikarnia” az alapítványoktól még harminc helyet, de semmivel se többet, amelyre már mindenki versenyvizsgázhat. Mindenki, akinek Töttössyné megengedi. Kisvártatva kiderült ugyanis, hogy a főosztályvezető asszony ezt az újonnan kikönyörgött 30 helyet is az RMDSZ kezébe adja át, s erre a 30 helyre külön felvételi vizsga lesz (ld. a felhívást).
Kidobott pénzek – kidobott évek
Hogy mi lesz az egyetemi autonómiával, mi lesz a felsőoktatási intézmények által megszabott követelményekkel, hogy fogják ezeket teljesíteni a román tananyagból felkészült hallgatók, ez a jelek szerint senkit sem izgatott. Mint ahogy azon sem gondolkodott el senki, hogy a tavaly átgondolatlanul felvett több mint 1000 erdélyi fiatalnak több mint egyharmada lemorzsolódott már az első tanév folyamán. Az eltartásukra kidobott pénz tekintélyes summát jelent akkor is, ha csak havi 10000 forintot számítunk egy főre… És ez a jövő tanévben is megismétlődhet – még ha valamivel kisebb tételekben is, csupán azért, mert nem érvényesült az összehangolt felkészítés–vizsgáztatás elve.
Nem problémamentes persze az ún. FEB-táborok ügye sem. Ezek az intenzív bentlakásos tanfolyamok ettől az évtől kezdve önköltségesek. Ahhoz, hogy az előírt 300 ezer forintot egy erdélyi diák be tudja fizetni, 8–9000 ezer lejért kell forintot vásárolnia, ami egy jól kereső munkás kéthavi fizetése. (Vannak „elszigetelt” segélyek: Szegeden például a kisgazdapárt ajánlotta fel az ingyenes elszállásolást.) De mindez kidobott pénz, ha Töttössy Istvánné rendelkezése nyomán úgysem felvételizhetnek azok, akik nem rendelkeznek protekcióval, vagy nem élvezik az RMDSZ politikai támogatását.
Végső mentsvárként feltettem a kérdést, hogy mi lesz abban az esetben, ha a 250 nemzetközi előkészítős „kiválasztott” a 0. évfolyamon kapott összes segítség ellenére sem tud bejutni az egyetemre? Ki kapja akkor az üresen maradt helyet? Majd tartunk egy pótfelvételit – hangzott a válasz. Tehát egy tisztességes felvételi vizsga helyett három álvizsga lesz. Olyan sok pénze van a minisztériumnak, hogy mindent háromszorosan tud megfizetni?
Mindezek után igazán másodlagosnak látszik a cikk elején idézett közleményben felsorolt szakpárok összeállítása. Csupán egy-két meglepő adalék: Romániában húsz éve nincs latinoktatás, csak bizonyos helyeken 1 évig heti 1 órában, ennek ellenére a latin négy különböző szakpárban szerepel. Két szakpárban lehet választani a testnevelést, holott a testnevelés szakosok így sem tudnak már elhelyezkedni, arról nem beszélve, hogy a testnevelés igazán nem igényelne speciális anyaországi-anyanyelvi képzést. Hiányzik viszont épp a legfontosabb szakpár, a magyar–történelem. Most már csak annyit kérdezek: ki állította össze ezeket a szakpárokat? Ebben is a Vatra keze van?
(Marosvásárhely)
Hivatkozott cikkek
- Oktatás [7]