–epe–, –pp–

Nyomtatóbarát változat

Kérdés persze, hogy – egy államtitkári szék betöltésének indokán kívül – kell-e egy kormánynak ifjúságpolitika. Mindeddig elsősorban ennek megválaszolásával maradt adós a jeles államtitkár, s ismerve a kormány körültekintését, a válaszra még sokáig várhatunk.

A válasznak ugyanis nem egyszerűen arról kell szólnia, hogy a kormány vállalja-e a gyermek- és ifjúsági korosztályokkal való foglalkozás kötelezettségeit és terheit, hanem arról is, hogy a mai magyar körülmények között lehetséges-e e korosztályok megkülönböztetett támogatása.

Az Antall-kormány elmúlt egy évének eredményeit szemlélve indokolt a vélemény, hogy mindez nem lehetséges, mert a kormány maga s erre szerződtetett politikusai sem képesek átlátni, hogy mit jelent fokozottan törődni a gyerekekkel, a fiatalokkal. Igazságtalanok lennénk, ha nem ismernénk el, hogy ma az ifjúsági kérdés minden másnál jóval bonyolultabb, s hogy ezzel megbirkózni máshonnan verbuvált államtitkároknak se volna egyszerű.

A magyar ifjúsági probléma valóságosan akkortól keltezhető, amikor az ifjúság érdekérvényesítését a maga kezébe vette. Mindeddig – az egységes magyar ifjúsági szervezet, a DISZ megalakulásától a KISZ Demisszé válásáig – különvált egymástól az ifjúság és annak képviselete. Jó kedélyű, meglett elvtársak mondták el az éppen legfogékonyabb kormányférfiaknak, hogy mivel kellene az állami ifjúságpolitikának foglalkoznia, lehetőleg úgy, hogy minél több íróasztalt lehessen beállítani a KISZ-székházakból érkező negyvenes ifjúságpolitikai szakértők számára.

Ez a réteg mára eltűnt. Helyükbe azok a fiatalok – valóban többnyire 30 éven aluliak – léptek, akik kortársaik körében elfogadottnak mondhatók, s nem a bőkezűen örökhagyó nagybácsi kegyeit keresve sorolják elő orosztályuk problémáit. Ez a történet azonban alig kétéves. Akkor kezdődött, amikor szinte egyik percről a másikra elolvadt a KISZ, s zavaros pocsolyamaradványa, a Demisz teljesen súlytalanná válva már csak a legelemibb protokoll-látogatásoknak tudott eleget tenni a mind kevésbé érdeklődő miniszterelnökök és miniszterek tárgyalótermeiben. Amikor a „törvénytelen” Fidesz példát adott arra, hogy az ifjúság sokféleképpen összetett – amit persze sokan tudtak. Ekkor bontakozott ki a remény is, hogy az új ifjúsági szervezetek új ifjúságpolitikát kényszeríthetnek ki a kormányból.

A robbanásszerű pluralizálódás azonban csak oda vezetett, hogy sok, de erőtlen szervezet jegyeztette be magát a bíróságokon. A Fidesz áttűnt politikai pártba, a MISZOT pedig – amint ezt teszi azóta is – nem volt képes arra, hogy integrálja s érvényesítse a fiatalság érdekeit bármilyen kormányzati szándékkal szemben vagy mellett.

Ez volt a helyzet az Antall-kormány hivatalba lépésekor, ebben a helyzetben ült tárgyalóasztalhoz az Ifjúságpolitikai Kabinet és a MISZOT küldöttsége, hogy aztán döntés nélkül álljanak fel onnan – csinos sajtó- és tévéközleményekkel azért kendőzve a semmit.

A helyzet voltaképpen azóta – 1990. december 6. óta – sem változott. Az ifjúságpolitikai ügyek vitelét a kisgazda munkaügyi minisztertől átvette a kisgazda miniszterelnökségi államtitkár, akinek szelíd pillantásain kívül vajmi kevés stratégiai elképzelésével szembesülhetett a közvélemény.

Az ifjúságpolitikai kormányzatot általában is üldözi a sors: szegény államtitkár panaszosan jelenti be a képernyőn, hogy a gyermeki jogokról szóló nemzetközi egyezmény magyarországi kihirdetése akkora munka, amivel alig lehetséges néhány év alatt megbirkózni – s talán ugyanazokban a percekben a hivatal egyik kézbesítője átadja a kihirdetésről szóló kormányjavaslatot az Országgyűlés egyik irodájában: terjesztenék azt a törvényhozás elé. Szegény jó államtitkár alig kezdené meg az ismerkedést a ciklikusan botránykővé váló Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvánnyal, amikor a kormány ripsz-ropsz leváltja a kuratórium addigi elnökét, s helyébe az alig egy hónapja menesztett népjóléti helyettes államtitkárt ülteti – az eddigi társadalmi posztot ez az úr komoly kormány-főtanácsosi fizetés ellenében látja majd el.

Kell-e, van-e ifjúságpolitikája az Antall-kormánynak?

Ifjúságpolitikai megfontolásból szűkül-e a fiatalok támogatásának minden lehetősége az 1991-es költségvetésben? Ifjúságpolitikai indokok támasztják-e alá azt, hogy a kormányzat ahelyett, hogy tárgyalásba kezdene egyenként a több tucat gyermek- és ifjúsági szervezettel, maga is létrehozta saját csúcsszervi kezdeményét, az ifjúsági információs fórumot (infofórum), ahol havonként elmesélik a kormányalkalmazottak, hogy mit nem sikerült még elvégezniük? Ifjúságpolitikai szándékok nyilvánulnak-e meg abban, hogy a kormány érdeklődésével tünteti ki a MISZOT integrációs törekvéseit, s figyelmen kívül hagyja, hogy saját magán és a MISZOT-on kívül legalább négy szerveződés kívánja koordinálni a gyerekek és az ifjúság szervezeteit? Ifjúságpolitikai gondoskodásból utasította-e vissza ijesztő stílusban az ifjúság első határozott szociális fellépését a kormányfő 1990 őszén Szegeden? Ifjúságpolitikai indíttatásból veszi-e a kormány az egyházaknak visszajuttatandó javak listájára az ifjúság otthonává lett intézményeket: például az Egyetemi Színpadot, a Bibó István Szakkollégiumot, a pécsi és a szegedi egyetemi központot? Ifjúságpolitikai gondoskodásból ködösít-e a kultuszminiszter immár fél éve a zánkai gyermektábor körül? Ifjúságpolitika-e az, hogy a kormány ifjúságpolitikai kabinetje megalakulása óta szinte alig tartott ülést, egy ideje azért, mert elnöke munkaügyi miniszter lett?

Az elmúlt hónapokban tucatnyi törvény lépett hatályba úgy, hogy rendelkezései, ha nem is csorbították a gyerekek, a fiatalok jogait, életfeltételeiket azonban jócskán. Az év mindjárt a költségvetésben radikálisan megkurtított kulturális-rekreációs (következésképpen nagyon is ifjúsági) tételek elfogadásával kezdődött. Aztán kimondatott, hogy az iskolát elvégzett, de tovább nem tanuló fiatal nem kaphat munkanélküli-segélyt. A tisztiorvosi törvény elmosta a gyermek- és ifjúság-egészségügy kitüntetett kezelésének reményét. A gyermek- és ifjúsági szervezetek feleannyi állami támogatást kaptak, mint amennyi félpolitikai és szakmai szervezeteknek jutott.

Április 24-én az Országházban Bárdos Balázs is jelen lesz. S talán jelen lesznek olyan potentátok is, akiknek volna tennivalója az ifjúság ügyeiben. Ajánljuk: nyissák ki jól a fülüket-szemüket.

• Oktatás