Skip to main content

[Alapkő-tétel]

Vissza a főcikkhez →


Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviseld Urak!
Tisztelt Polgármester Urak! Tisztelt Akadémia!
Hölgyeim és Uraim

!

Nagyon nehezemre esik egy ilyen kiváló és képzett gyülekezet előtt beszélnem. Az én üzletem sohasem a beszédtartás volt, hanem a tervezés és az építés. Én mindig egy fogd meg!-ember voltam.

Mégis szeretnék egy pár szót szólni most, az alapkő elhelyezése alkalmából.

Én a Corvin ötletét és tervét azért támogatom, mert támogatásra méltó terv. 60 év különböző diktatúrái után minden népnek szüksége van olyan intézményekre, amelyek egy új típusú embert produkálnak: humanista, demokrata, multikulturális, pluralista embert – egyszóval: egy embert.

Új egyetemre van szükség azoknak a képzéséhez, akik majd az új európai magyar ajkú polgárt fogják világra segíteni, és integrálni az öreg európai kultúrába.

Sajnos én úgy látom, hogy önöknek, magyaroknak még nagyon nagy nehézségeik vannak az új szabadság kezelésében – még nem merem mondani: az új demokrácia kezelésében. Új szélsőségek alakulnak, teret nyernek, tagokat toboroznak, és népszerűségük nő. Ezek a szélsőségek a politikai spektrum szélsőjobboldalán állnak.

Az út a demokrácia felé nem könnyű, és nem egyszerű. Az én választott hazámban, az új német tartományokban a volt NDK területén hasonló helyzet van kialakulóban, mint Magyarországon. Idegengyűlölet, antiszemitizmus – minden antimás! Gyorsan nyernek teret. Az én félelmem az, hogy azok a populista csoportok, amelyek nálunk és önöknél vannak, szabad utat engednek az utcai csőcseléknek. A mi kormányunk legalább szóban keményen elhatárolja magát ezektől a jelenségektől.

A „másság” gyűlölete nagyon egyszerű dolog. Régebben azt mondták, hogy a zsidók a felelősek mindenért. Ma azt mondják, hogy a zsidók és a biciklisták tehetnek mindenről. Ha az ember megkérdezi, hogy miért? A válasz, az nagyon egyszerű: miért ne?

A barátaim és én azért szeretnénk a Corvin Egyetem tervét támogatni, hogy felelni lehessen ezekre a szélsőséges jelenségekre. Reméljük, hogy a terv mögött sok tiszteletre méltó és tisztességes ember fog állni. Olyan emberek, akik azonos ideálokban hisznek, mint az én barátaim, és akik az idő folyamán most és később ezekért az ideálokért ki fognak állni.

Félek, hogy a jobboldali szélsőség nyerni fog Magyarországon, és ráteszi a kezét erre a nagyon törékeny konstrukcióra: a Corvin Egyetemre.

A Corvin-tervhez a barátaim és én nemcsak a pénztárcánkat adjuk, hanem a hitünket is. Nem szeretnénk csalódni, számunkra ez szörnyű volna!

Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim!

Én még csak azt mondhatom, hogy remélem: a Corvin segítségével a jövő generációk egy jobb társadalomban fognak élni – egy emberibb társadalomban – az egységes Európa közepén.

Az út nagyon nehéz lesz.

Kívánok önöknek, gyermekeiknek és unokáiknak minden jót.

Isten áldja magukat.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon