Török Monika

Nyomtatóbarát változat

Így estefelé az „alvóváros” tízemeletes szörnyszülötteibe szállingóznak haza az itt lakók. Ezrével lépnek be a szürke arcú, fáradt emberek a szürke házak ezreibe.

A Kontyfa utcai iskolában este hat óra felé is égnek a villanyok, és – hogy igazán adekvát legyek – harsány röhögés szűrődik ki. Bár a hivatalos tanítási időnek rég vége, az aulában lakli srácok pingpongoznak, kisebbek aranyhörcsögöket etetnek, mások gitároznak vagy számítógépeznek. Nincs itt egy tanár? A tanáriban farmeros fiatalember siet a segítségemre, készséggel otthagyja a szövegszerkesztő klaviatúráját, és elmondja, hogy ne csodálkozzak, ez egy ilyen iskola. A fiatalember az iskola igazgatója, Sári Lajos.

– Szerintem a szabadidős tevékenységek rögtön elvesztik a lényegüket, ha elkezdjük szervezni őket, ha túlbiztosítjuk magunkat. De nem is lehet mindig azt mérlegelni, mit lehet és mit nem. A szabályok többsége amúgy is régen elavult Hány jó biciklitúra hiúsult volna meg, ha mindig azt méricskéltük volna, hány gyerek mellé pontosan mennyi pedagógus is kell kísérőnek!

Beszélő: Amit most itt látunk, az esti szabadfoglalkozás?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskola ne kiképző kaszárnya legyen, hanem olyan találkozási hely, ahol van helye a semmittevésnek is, ahová a gyerekek szívesen bejönnek csak úgy is, ahol akár órákig üldögélhetnek maguk elé bámulva.

Beszélő: A hagyományos pedagógiai szemlélet szerint a rend, a fegyelem és következetes tanári szigor tud eredményt produkálni. A tanuló nem érthet igazán ahhoz, hogy mit és hogyan akar tanulni – hisz gyerek, akit irányítani, vezetni kell.

– A gyerek éppúgy használója az iskolának, mint a pedagógus, ezért természetes, hogy beleszólása van az itt történő dolgokba. Az iskola olyan intézmény, ahol háromnegyed részben gyerekek vannak, mégis a maradék egynegyednyi felnőtt dönti el, mi a jó a többségnek.

Beszélő: Hogyan működik ez itt?

– Az elmúlt időszak látszatönkormányzatai az iskolában súlyosan rányomják bélyegüket a mostaniakra is. Az iskolai önkormányzatról általában azt gondolják, hogy valamiféle ünnepély keretei között kegyesen jogokat adnak át a gyermekeknek. Szerintem viszont semmiféle jogot nem kell átadni, mert van nekik.

Beszélő: Hogy kezdődött?

– Amikor 1988-ban idekerültem igazgatónak, a klasszikus felállás volt itt is: a tagozatos osztályok meg a „hülye” maradék. Olyan politikai színezetű döntést hoztunk, hogy bár fontos a tehetséggondozás, a 6–10 éves gyerekeket nem kell feltétlenül szelektálni. Úgy gondoltuk, hogy legyenek tagozatos gyerekek, de ne legyenek tagozatok. Valódi fakultáció kell.

Általánosan elfogadott nézet pedagóguskörökben, hogy vannak elitosztályok, és itt elitpedagógusok tanítanak. És van a „maradék”-osztály. Az a csökkent értelműeké. Az iskola vége felé persze ennek megfelelően is viselkednek a srácok.

Arról is megoszlanak a vélemények, hogy mi a nagyobb szakmai teljesítmény: ha a 8. év végére egy egész elitosztály – ha beledöglik is – középfokú nyelvvizsgát tesz, vagy ha a „maradék”-osztály tanulói nem verik be az ablakot, és esetleg jól megtanulnak írni, olvasni, számolni. Nyilvánvaló, hogy mindkettő ugyanolyan emberfeletti erőfeszítést követel. Az iskolának pedig egyik fontos feladata, hogy kompenzáljon, mert mindenkinél van mit. Az a célunk, hogy a srácok között elfogadhatóvá váljék: valamire mindenki alkalmas. Hogy mire – ezt kell megtalálnunk.

Beszélő: Mit és hogyan sikerült megváltoztatni?

– A lépcsőzetes bevezetés elvét követve két irányban indultunk el: az alsó tagozatban és a 9. osztályban. Felbontottuk a klasszikus órakereteket. Az elsősök között óriási különbségek vanak érettségben, szerzett ismeretekben és örökölt képességekben. Ezt nem szabad így hagyni. A különbséget csökkenteni kell, de nem a jók kárára. Be kell hozni a hátrányokat úgy, hogy mindenkinek azt nyújtsuk, amire szüksége van. Első osztályban a 45 perces órák helyett 35 perceseket tartunk, ez amúgy is jobban megfelel az életkori sajátosságoknak. A naponta felszabaduló 60 perc a „szabad sáv” a kompenzáció, illetve a pluszt adó foglalkozások számára. Akinek lemaradása van, korrepetáláson vesz részt; akinek erre nincs szüksége, az járhat énekre, drámajátékra, angol orientációra – ez nem növeli a különbséget a gyerekek között a hagyományos tantárgyakban.

Beszélő: Drámajáték?

– Ide nem a jól szituált, magasan kvalifikált szülők gyermekei járnak, és egy 20 fős osztályból jó, ha öt olyan gyereket találunk, aki egész családban él. Nekünk ezért olyan pedagógusokra van szükségünk, akik nem félnek a gyerekektől, tudnak mosolyogni, játszani. Ezt nem tanítják az egyetemen, főiskolán. A drámajáték technikájának elsajátítása ebben segít a pedagógusnak, de segít a srácoknak is az önkifejezésben. Ez is egy felkínált kompenzációs lehetőség. Nálunk szerencsére van egy-két szakképzett drámapedagógus.

Beszélő: És mi a helyzet a 9. osztállyal? Az általános iskola csak nyolcosztályos.

– Bevezettük ezt a plusz egy osztályt, ide azok járnak, akik kétszer buktak, és elmúltak 14 évesek. Ez megfelel a dolgozók általános iskolájának elméletben, ezért is kaphattunk rá ideiglenes engedélyt. Sajnos van rá igény. A dolgozók általános iskolájában egy héten kétszer van tanítás, a többi napon dolgozni kell. Az oda be-, illetve onnan kikerülő srácok nyakába iszonyú erővel szakad az önállóság, a szabad idő. Nálunk a kilencedikesek az iskolában dolgoznak, máshol amúgy sem igen tudnának elhelyezkedni. Mindennap tanítás van délután; úgy, mint addig nyolc éven keresztül. Ez az egész napos elfoglaltság nem oldja meg ugyan a problémájukat, de legalább kezelni igyekszik. Jobb így, mint ha galerikbe tömörülve aluljáróznának.

Legtöbbjük iszonyú családi háttérrel rendelkező fenegyerek. A kilencedikben csak önként jelentkezett pedagógusok tanítanak. A kilencedikeseinknek lehetőséget, bizalmat adunk és egy tanévnyi időt, hogy éljenek vele. Ezalatt érnek is, felnőttebbek lesznek, felfogják a lehetőségeiket, amelyek egyáltalán nem rózsásak, és talán együtt kitalálunk valamit.

A srácok délelőtt dolgoznak, gombát termesztenek, karbantartják az épületet, vezetik az iskolai büfét. A bevételekből származó hasznot maguknak kell elosztaniuk az általuk meghatározott szempontok szerint. Délután csak közismereti tárgyakat tanítunk. Jövőre szeretnénk kísérletként folytatni ezt a kilencedik osztályt. A meglévő tantárgyak mellé jó lenne kínálatbővítésül felvenni például a gyors- és gépírást, a segédmotorosi ismereteket, szabás-varrást, háziasszony-, „háziférfi”-képzést.

Beszélő: Mindez pénzbe kerül. Miből?

– Néhány vállalkozó szellemű és szakértő szülő segítségével létrehoztunk egy „Alapítvány az iskoláért” című dolgot. Nem vagyunk és nem is akarunk alapítványi iskola lenni. Az oktatásügyet szerintem állami keretekben kell megoldani.

Mi nem akarunk azért pénzt kérni, hogy a gyerek egyáltalán idejárhasson, hogy alapfokú oktatási ellátásban részesüljön. De hát az is nagyon fontos, hogy egy állami iskola is tudjon annyit és olyan színvonalon nyújtani, mint bármely más formáció. Nekünk arra kell a pénz, hogy a személyi, tárgyi feltételeinket javítsuk. Alapítványi pénzből állami feladatokat nem fizetünk: például az iskola majdani felújítása sem a mi dolgunk. De így lett zárt láncú videorendszerünk, számítógépeink, és ebből oldjuk meg a továbbképzéseket is, a szabadidős tevékenységek bővítését és a pályaválasztás segítését. Van lehetőség a gazdasági vállalkozásokra is, de alapelv, hogy a pénz az iskolából nem mehet ki. Egyébként a 9. osztályunkat is alapítványi pénzből finanszírozzuk.

Beszélő: Honnan kerül pénz az alapítványba?

– Egyrészt pályázati pénzek és a gazdasági vállalkozások haszna kerül be, másrészt a szülők áldoznak anyagilag. Az adományokat leírhatják az adóalapjukból. Az alapítvány mint gazdasági egység ez idáig rendkívül jól működik, fizetett alkalmazottja nincs, a lelkes szülők végzik az adminisztrációt, ami egyelőre heti 3-4 órát tesz ki.

Beszélő: Sehol semmi gond?

– Tele vagyunk gondokkal. Most például abban mesterkedünk, hogy a hat újpalotai általános iskola akciószövetségre lépjen, és együtt kiugorjon a Gamesz atyai kezei alól. Majd mi gondoskodunk magunkról.

Egyébként házon belül sem egyszerű. Néhányan még mindig azt gondolják, hogy az a jó iskola, ahol nincsenek problémák, ahol csend van és nyugalom, ahol a tanár tanít, a tanuló meg tanul. A mi programunk ellenzéke egyelőre sértődött klikkeket alkot, és abban merül ki a demokratikus ellenvéleményük, hogy a múltamat hánytorgatják fel. Mert tudniillik azelőtt az úttörőmozgalomban voltam funkcionárius.

Beszélő: Hát akkor előre!

• Oktatás