Skip to main content

Hallgassuk meg az ellenzéket is!

Vissza a főcikkhez →


„Meggyőződésem, hogy így nem lehet iskolát vezetni. Természetesen szükség van a minél nagyobb tanulói szabadságra, de ezt ne keverjük össze a szabadossággal. Az igazgatónknak nincs átfogó iskolavezetési koncepciója. Az ugyanis nem koncepció, hogy az alsó tagozatban felbontjuk az órakereteket, hiszen ez eléggé általános jelenség, azonkívül a pedagógiai pszichológia is ezt tartja helyesnek. A felső tagozatban szerencsére még megőriztük a tagozatokat, de mi lesz, ha ez a korosztály elvégzi a nyolc osztályt? Úgy látom, akkor valamiféle minimálprogram indul be a magas szintű oktatás elve helyett. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy 10–14 éves tanulónak akkora az elszántsága és az akaratereje, hogy majd önmagától, a saját szabadidejéből különféle órákat vesz fel pluszban.

Megfelelő követelményekre igenis szükség van, máskülönben parttalanná válik az egész oktatás. Ez hozzáértés kérdése a vezetés részéről: a formabontáshoz nem árt talán megismerkedni a formával is.

A 9. osztály alapjában nem lenne rossz dolog, de erre a feladatra már van megfelelő intézmény, a Dolgozók Általános Iskolája. Az a tanuló, aki 16 éves korára már kétszer bukott, és még mindig nem volt képes elvégezni a nyolc osztályt, nem való a normális általános iskolába. Igenis rontja a morált. Az nem lehet elérendő cél, hogy majd itt ellébecolunk még egy évet, dolgozgatunk egy kicsit, pénzt is keresünk az iskolán, aztán majd felvesszük a munkanélküli-segélyt, hiszen már volt munkaviszonyunk… Ezt nem tehetjük meg a többi tanulóval.

Az alapítványi pénzeket nem a szórakozásra, a szabadidőre kellene elkölteni, van itt elég feladat, fel kellene újítani a tantermeket, padokat venni, kifesteni. Ez nem csak az állam dolga, hiszen mi töltjük itt a munkanapunk egyharmadát, hát szebbé, otthonosabbá kell tennünk a környezetünket.”

Egy felső tagozatos tanár










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon