Vissza a főcikkhez →

„Meggyőződésem, hogy így nem lehet iskolát vezetni. Természetesen szükség van a minél nagyobb tanulói szabadságra, de ezt ne keverjük össze a szabadossággal. Az igazgatónknak nincs átfogó iskolavezetési koncepciója. Az ugyanis nem koncepció, hogy az alsó tagozatban felbontjuk az órakereteket, hiszen ez eléggé általános jelenség, azonkívül a pedagógiai pszichológia is ezt tartja helyesnek. A felső tagozatban szerencsére még megőriztük a tagozatokat, de mi lesz, ha ez a korosztály elvégzi a nyolc osztályt? Úgy látom, akkor valamiféle minimálprogram indul be a magas szintű oktatás elve helyett. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy 10–14 éves tanulónak akkora az elszántsága és az akaratereje, hogy majd önmagától, a saját szabadidejéből különféle órákat vesz fel pluszban.

Megfelelő követelményekre igenis szükség van, máskülönben parttalanná válik az egész oktatás. Ez hozzáértés kérdése a vezetés részéről: a formabontáshoz nem árt talán megismerkedni a formával is.

A 9. osztály alapjában nem lenne rossz dolog, de erre a feladatra már van megfelelő intézmény, a Dolgozók Általános Iskolája. Az a tanuló, aki 16 éves korára már kétszer bukott, és még mindig nem volt képes elvégezni a nyolc osztályt, nem való a normális általános iskolába. Igenis rontja a morált. Az nem lehet elérendő cél, hogy majd itt ellébecolunk még egy évet, dolgozgatunk egy kicsit, pénzt is keresünk az iskolán, aztán majd felvesszük a munkanélküli-segélyt, hiszen már volt munkaviszonyunk… Ezt nem tehetjük meg a többi tanulóval.

Az alapítványi pénzeket nem a szórakozásra, a szabadidőre kellene elkölteni, van itt elég feladat, fel kellene újítani a tantermeket, padokat venni, kifesteni. Ez nem csak az állam dolga, hiszen mi töltjük itt a munkanapunk egyharmadát, hát szebbé, otthonosabbá kell tennünk a környezetünket.”

Egy felső tagozatos tanár

• Oktatás