Skip to main content

Vereségmentes konfliktusmegoldás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Thomas Gordon: A szülői eredményesség tanulása c. könyvéről


Th. Gordon olyan ideális módszert javasol könyvében (Parent Effectiveness Training, New York, 1975) a szülő–gyermek kapcsolat rendezésére, amely mindkét fél megelégedésére vereségmentes konfliktusmegoldásra épül.

Bizonyára sok szülő mélyen egyetért a módszerrel, de lehet, hogy nem mindenkire hat a felfedezés erejével, mert egy régi, ösztönös szülői hozzáállás újfajta megfogalmazásaként is felfogható.

A lényeget érintő (az értő figyelem a vereségmentes megoldás kérdésében) alapvető egyetértéssel egy időben fölmerül néhány kétség is. Az első a módszert, mind modellt vagy sémát érinti. Minden „módszeres” esetben fellép ugyanis annak a veszélye, hogy alkalmazása korlátozást jelenthet az egyéniségek sokfélesége számára. A módszer csak akkor működik, ha sablonszerűén alkalmazható, vagyis feltételezi, hogy az ember alkalmazkodik sablonjaihoz.

Ebből következik másik hátránya, az egyoldalúság. A Gordon-módszer vitathatatlanul kiváló lehet bizonyos konfliktusok rendezésére, de nem minden esetben és nem feltétel nélkül.

A módszer egyoldalúságát legjobban az tükrözi, hogy a vereségmentes modell eszköze kizárólag a verbális kommunikáció.

Vitathatatlan persze ennek alapvető fontossága, de egy kapcsolatban nem hanyagolható el sok másféle megközelítés és megoldás sem (pl. nem verbális kommunikáció, érzelemkifejezés, viselkedésminták-utánzás, lejátszás stb.).

Th. Gordon könyvével párhuzamosan érdemes és nagyon érdekes elolvasni Marie Winn könyvét (Gyerekek – gyermekkor nélkül – Children without childhood, New York, 1981). Arról a konzervatívabb oldalról nézve ugyanis a Gordon-módszer sürgeti a gyerekek felnőtté válását. A verbális kommunikáción alapuló konfiktusmegoldások vereségmentes módszere ugyanis felelős és döntőképes egyéniségeket tételez föl a gyerekek esetében. Ösztönzi mielőbbi önállósodásukat.

Kérdés, hogy ez kinek milyen mértékben lehet hasznos vagy terhes. A gyerekek folyamatos változásban lévő kialakulatlan személyiségek. Lehet, hogy mindennél nagyobb szükségük van szüleik megbízható szeretetére, melyből bőven futhatja empátiára, elfogadásra, kölcsönös megegyezésekre, bármire.

Reméljük, hogy nincs egyedül üdvözítő módszer; és a különböző társadalmakon belül meghagyják az embernek az esélyt arra, hogy saját egyénisége és gyerekei egyéniségének összhangjában egyedül találjon rá a gyermekéhez vezető útra, a megfelelő szülői attitűdre.

A módszerrel szemben érzett kétségeket önkéntelenül is felerősíti a terjesztésére fordított igyekezet. A kampányjelleg mögött nemcsak az üzleti szellem, hanem a meghatározó társadalmi szerkezet érdeke is sejlik.

Egyetlen hibátlannak tűnő módszert sem ajánlatos feltétlenül elfogadni. Ha az Amerikából (kissé megkésve) ideáramló tréningkampányból kiszűrjük a használható anyagot, ne felejtsük el hozzáadni helyi sajátosságainkat és főként önmagunkat.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon