Skip to main content

Ki ellenőrzi a puskákat?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Hozzászólás Szabó Miklós Ki parancsol a puskáknak? című írásához)


A neves szerző ezúttal, úgy tűnik, ingoványos talajra tévedt, írásának logikája ugyanis „A hatalom a fegyveres erő” (maói) képletből kiindulva, kizárólag a „ki parancsol?” kérdéséhez vezethetett el. Ez viszont nem jelent mást, mint a „parancsnoklási jog” újraelosztásának igényét, ami alkotmányos alapon aligha valósítható meg.

A problémafelvetés ebben a formában „hamis”-nak tűnik. A demokratikus jogállam alapja ugyanis a hatalommegosztás. Ebből következően a „ki parancsol?” helyett kizárólag az lehet kérdés, hogy „ki ellenőrzi” a „puskákat?” (és ez az ellenőrzés garantálja-e a hatalommegosztást?).

Az elmondottak alátámasztására álljanak itt Eötvös József gondolatai: „…tagadhatatlan, hogy központosítás nélkül egy állam sem lehet biztos külveszélyek ellenében. Oly hatalom, minőt az állam egész haderejének központosítása megkíván, egyes kezében szükségképp korlátozza, sőt veszélyezteti a polgári szabadságot…”* Következésképp a demokrácia polgári szabadsága és a honvédelem központosítási igénye összeegyeztetendő. Vagyis háború idején az országvédelem érdekében a haderő feletti hatalom a legteljesebb mértékben központosítandó. Békeidőszakban a hatalom oly mértékben megosztandó, amely meggátol mindennemű kizárólagos befolyást a fegyveres erőkre. Ezt teszi a Magyar Alkotmány és a Honvédelmi Törvény is, amikor békében a fegyveres erők alkalmazásának jogát az Országgyűlésre, irányítását a kormányra, katonai vezetését pedig a honvédség parancsnokára bízza. Az elnök-főparancsnoki jogkör ténylegesen az ország veszélyeztetettsége időszakában a központosítás érdekében gyakorolható (szükségállapotban a Országgyűlés akadályoztatása esetén, rendkívüli, illetve hadiállapotban a Honvédelmi Tanács élén).

Szabó Miklós véleménye szerint:

„Az elnöknek kell főparancsnoki jogköre alapján gondoskodni arról, hogy a honvédséget csak »rendeltetésszerűen«, az ország külső fegyveres védelmére lehessen felhasználni.” Továbbá: „A honvédség működésének hozzáillesztése a kormány aktuális politikájához, s egyúttal az elnök-főparancsnok képviselte hosszú távú szempontok érvényesítése – ez a honvédség parancsnokának feladata.”

Anélkül, hogy a „problémát jogászkodó vagy hazafiaskodó ködbe burkolni” szándékoznánk, néhány megjegyzést szükséges a fentiekhez fűzni.

A honvédség alkalmazására vonatkozó döntés joga békeidőszakban kizárólag az Országgyűlést illeti meg (Alkotmány 19. § (3) j. pont). A honvédség parancsokának ezért más rendelkezést (sem a főparancsnokét, sem a kormányét) nem áll jogában végrehajtani.

Mielőtt a kérdés második részét elemeznénk, néhány gondolatot a honvédség parancsnoki intézményéről.

A Magyar Honvédség Parancsnoksága 1989 decemberében „született meg”, kizárólag „politikai” szempontok alapján. Létrehozását a honvédség új politikai vonaltól történő „függetlenítésének” szándéka, továbbá szövetségi „kötelezettség” indokolta. Ez utóbbi azáltal, hogy az Egyesített Fegyveres Erők Katonai Tanácsának tagja, beosztásban a vezérkari főnök fölött kellett hogy álljon. Ha a döntés a katonai racionalitás alapján történt volna, a honvédséget ma a vezérkar (és annak főnöke) vezetné. (Az utóbbi következtetés személyekre nem értelmezendő.)

A helyzetet a Honvédelmi Törvény módosítása „szentesítette” azzal, hogy a honvédség vezetésének jogával a honvédség parancsnokát ruházta fel. A Varsói Szerződés katonai szervezeteinek felszámolásával ezen parancsnoki intézmény végre megszabadult politikai jellegétől. Az elnöki és kormányzati politika „hozzáillesztésének” igényével Szabó Miklós a honvédség parancsnokát ismételten „politikai” szereppel kívánja felruházni.

Ez „fából vaskarika”, amelynek az alábbi következményei lehetnek:

– a honvédség parancsnoka „szabadon” mérlegelhetné, hogy az elnöki vagy a kormányzati rendelkezések közül melyiket milyen „mértékben” hajtsa végre;

– az elnök-főparancsnok és a honvédség parancsnoka együttesen vagy az utóbbi önállóan katonai hatalmi központot alkothatna (ami ugyebár ellentmondana a hatalommegosztás elvének);

– a honvédség parancsnoka – az elnöki intézkedéssel összevetve – bármikor felülbírálhatná a honvédelmi kormányzat rendelkezéseit (de az elnök-főparancsnokét is, mivel az békeidőszakra törvényileg nincs szabályozva);

– a honvédség parancsnoka ezúton ütközőponttá válhatna az elnök és a kormány között;

– a honvédség mindenkori parancsnokának személye és egyéni nézetei vagy érdekei dönthetnek el, hogy „elnökpárti” vagy „kormánypárti” befolyás érvényesüljön a honvédségben.

A problémafelvetés kissé „sarkított”, de Szabó Miklós elképzelései a fenti „változatok” lehetőségeit magukban hordozzák.

A hatalommegosztás garanciái bizonyára nem ezen az úton érhetők el.

A Magyar Honvédségről – állapotából következően – aligha tételezhető fel, hogy kibújjon „a politikai ellenőrzés alól”, és „önálló politikai központtá” váljék, vagy „segítségével” valamely politikai erő „akaratát akár erőszakkal” kényszerítse rá a társadalomra.

Szabó Miklós felvetése ugyanakkor arra utal, hogy társadalmunk jelenlegi közhangulata alkalmas arra, hogy felidézze a fegyveres erő hatalommá válásának veszélyérzetét. Ennek ellensúlyozására kizárólag az alkotmány és a törvények betartása szolgálhat. A törvények szabad értelmezése, a katonai vezetői jogkör politikai ítélőbírává szélesítése ellenkező hatást, hatalom-összpontosítást vagy anarchiát eredményezhet.

Ugyanakkor jogos igény lehet az alkotmányos és törvényi garanciák megerősítése. E célból megfontolható lenne olyan „független” testület létrehozása, amelynek feladata volna a fegyveres erők törvényes működésének felügyelete. (Erre van példa az egyik szomszéd országban.)

Ezen testület szervezeti formáját tekintve elképzelhető mint „a köztársaság honvédelmi megbízottja” intézmény. Feladatkörébe tartozhatna: a honvédség és a határőrség felhasználásának, működésének és állapotának felügyelete, a törvények és jogszabályok érvényesülésének és más, a honvédelem alapvető érdekeit szolgáló területek figyelemmel kísérése.

Az intézmény élén mindenkor egy, a honvédelmi politikában, a stratégiában és a hadtudományban járatos, a honvédséget és a honvédelmi irányítást jól ismerő, tábornoki rangban lévő „pártsemleges” személy állhatna. Tagjait a parlamenti pártok egy-egy katonai szakértője és egy alkotmányjogász alkothatná.

Kinevezésük a köztársasági elnök hatáskörébe tartozna, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának javaslata alapján. Munkájukról az Országgyűlésnek (Honvédelmi Bizottságnak) lennének kötelesek beszámolni.

Kondor Lajos

vezérőrnagy

* „A XIX. század uralkodó eszméi…” XI. fejezet




















































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon