Június 4-én, kedden reggel a miniszterelnök az alkotmány 59. szakaszára – a jó hírnévhez és a személyes adatok védelméhez való jogra – hivatkozva kijelentette: jogszerűen járt el, amikor a kisgazdavezetők kérésére közölte velük, szerepel-e nevük a volt állambiztonsági szervezet titkos munkatársainak nyilvántartásában. Ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozása nem sért állami és közbiztonsági érdeket, mondta a kormányfő. Nem zárható ki az sem, hogy az érdeklődő megismerje a róla felhalmozott teljes anyagot.
Nagy horderejű kijelentések ezek. Szellemében egybevágnak mind azzal az általános elvvel, hogy a személyes adat azé, akire vonatkozik, mind pedig a Stasi-iratok kezeléséről szóló németországi törvénytervezettel, amely szerint a Stasi megfigyeltjei igényt tarthatnak a róluk gyűjtött információkra.
Nagy horderejű kijelentések! Kár, hogy ellentmondanak az eddig hangoztatott belügyminiszteri álláspontnak: a nyilvántartások megbízhatatlanok, az egész ügynökkérdésről jobb lenne egyszer s mindenkorra megfeledkezni. Kár, hogy még inkább ellentmondanak az eddigi belügyminisztériumi gyakorlatnak, amely nem tette éppen egyszerűvé, hogy az egykori politikai elítéltek betekintsenek akár a peres anyagaikba.
Nagy horderejű kijelentések… lennének, ha nem aznap hangzottak volna el, amikor a miniszterelnök nevében nyilatkozó belügyminiszter ugyanarra az alkotmányhelyre hivatkozva közölte, a művelődési és közoktatási miniszter helyesen tiltotta meg, hogy az illetékes országgyűlési bizottság tényfeltáró kutatást végezzen az egykori Állami Egyházügyi Hivatal irattárában. Pedig azt is az alkotmány mondja ki – 21. szakaszában –, hogy az országgyűlési bizottságoknak a kért iratokat mindenki köteles a rendelkezésére bocsátani. Az alkotmánynak, úgy tetszik, mindig az a paragrafusa érvényes, amelyet a kormány aznap megfelelőnek tart…
Félő, így lesz ez az Alkotmánybíróság határozatával is. Pedig az új helyzet – a kisgazdák által kierőszakolt kárpótlási törvény leglényegesebb részei alkotmányellenes voltának megállapítása – olyan politikai patthelyzetet teremtett, amely akár egy új kibontakozásnak is alapja lehetne. Most volna értelme a pártközi egyeztetéseknek, most végre meg lehet egyezni néhány alapkérdésről (kárpótlás, volt egyházi ingatlanok, önkormányzati tulajdon), amelyek hónapokkal ezelőtt almacsutkaként akadtak fenn a törvényhozás torkán… A nagy elhatározások pillanata jöhetne most, a miniszterelnök megszabadulhatna terhes szövetségeseitől, a kisgazdáktól, akiknek szemmel láthatóan szintén elegük van belőle. Jó alkalmat kínálna egy szakításra a kisgazdák makacssága a kárpótlás ügyében, meg a Torgyán-botrány, amely – ahhoz képest, hogy emberjogi kérdés –, a kormányfő számára aggasztóan kedvező pillanatban robbant ki.
Mindenekelőtt az emberi jogok szempontjából aggasztóan. Torgyán ugyanis – mifelénk – megúszhatja. Vannak már jelek, hogy kiderül, nem is volt az az ügynökösködés olyan igazi ügynökösködés, némely ügynök mindenkiről csak jót jelentett, és különben sem kell a dolgokat felfújni. Akkor pedig megmarad a kormányfőnek a kicsit meggyomrozott, kicsit megpuhított kisgazdavezér.
Ami pedig az Alkotmánybíróságot illeti, már megmondta Szabad György: nyárig hozzá lehet passzítani a kárpótlási törvényt az alkotmányhoz. És ha a Fidesz újból az Alkotmánybírósághoz fordul? Hohó, annak már nincs halasztó hatálya – s ha egyszer kimérték a földet, azt már nem veszi vissza Sólyom László.
A miniszterelnök nem hallgatta meg a hozzá intézett interpellációt. A Ház alkotmányügyi bizottsága kimutatta, nem is köteles meghallgatni, a választ rábízhatja a kormány bármely más tagjára. Az interpelláció elhangzása után Antall József tüntetőén bejött a Ház üléstermébe – nehogy valaki azt gondolja, más elfoglaltsága volt abban az időben.
Gőg, hajlíthatatlanság az akarata érvényesítésében, hajlékonyság a törvények alkalmazásában…
Mi lesz veled, magyar jogállam? Mi lesz veled, demokrácia?
- Beszélő [6]