A sajtót figyelve úgy tűnik, hogy a csehszlovák közvélemény kissé közönyösen figyeli a KGST lassú kimúlását. A tartózkodáson persze nem kell csodálkozni. Csehszlovákiában az elmúlt másfél év során a KGST-vel kapcsolatban radikális és egymással sokszor alapvetően ellentétes vélemények láttak napvilágot; az emberek feltehetőleg belefásultak a KGST-piac összeomlásának figyelésébe. A prágai vezetés a rendszerváltás után úgy vélte, hogy a szocialista monstrumot azonnal és radikálisan fel kell oszlatni. Miután azonban akadozni kezdtek a szovjet kőolajszállítások, a csehszlovák vezetés azonnal változtatni volt kénytelen álláspontján, és az állampolgárok megismerkedhettek a Szovjetuniótól való gazdasági függés csaknem minden részletével. Tudni való ugyanis, hogy a gazdasági váltás ellenére még mindig a Szovjetunió Csehszlovákia legjelentősebb gazdasági partnere, és keletről áramlik az energiahordozók és a nyersanyagok jelentős része. Így tehát Prága a KGST lassú feloszlatása mellett tette le a voksát, és eközben óriási erőfeszítéseket tett az egyoldalú függés megszüntetése érdekében. Az előző rendszer szovjet orientációja ugyanis szinte teljes mértékben eltorzította a csehszlovák gazdaságot. A szlovákiai üzemek nagy többsége például teljes mértékben a szovjet igények kiszolgálására rendezkedett be. A KGST tehát Csehszlovákia számára egyértelműen az igénytelen szovjet „piacot” jelentette, mely ráadásul óriási mennyiségű áru rendelésével stabilizálta a csehszlovák vállalatok helyzetét. Ez a biztos piac pedig egy év leforgása alatt összeomlott, és a csehszlovák gazdasággal szemben teljesen bizalmatlanná vált.
Canossajárás
A csehszlovák vezetés számára tehát a tavalyi év vége és az idei év a kétségbeesett keleti utak ideje volt. Ez alatt az időszak alatt Moszkvában járt Václav Havel köztársasági elnök, Alexander Dubcek, a parlament elnöke. Marián Calfa szövetségi miniszterelnök, Petr Pithart cseh és Vladimír Meciar (volt) szlovák kormányfő, hogy csak a legjelentősebb politikusokat említsem. Tárgyalásaik kézzelfogható eredménye azonban csupán annyi volt, hogy rendszeresebbé váltak a szovjet kőolajszállítások, és az országot már nem fenyegette az energiahiány közvetlen veszélye. Más konkrét eredményről, netán nagyobb szabású üzletről azonban egyikük sem tudott beszámolni. Meciar ugyan moszkvai útja után kijelentette, hogy a Szovjetunióból százezer munkahelyet hozott haza, később azonban kiderült, hogy ez is csupán egyike volt az azóta már leváltott miniszterelnök politikai blöffjeinek.
Marián Calfa szövetségi kormányfő nem ringatta magát illúziókba, és nemrég újságírók előtt kijelentette: „Amennyiben a szovjet–csehszlovák gazdasági kapcsolatok a jelenlegi ütemben csökkennek tovább, akkor két és fél milliárd dolláros árukészlet marad a nyakunkon. Egy ekkora mértékű sokkot pedig aligha tudunk elviselni. A szovjet vezetés ráadásul teljesen egyértelművé tette, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megítélésénél figyelembe veszi Csehszlovákia politikai irányvonalának milyenségét is.”
Prága azonban minden akarata ellenére sem mondhat le a szovjet megrendelésekről, hiszen egy ilyen lépés után egy sor vállalat azonnal a csőd szélére jutna. A prágai kormány így hitelezni kénytelen a fizetésképtelen szovjet partnernek, és így biztosítani a keleti piacra szállító vállalatok életben maradását.
A primitív cserekereskedelem azonban nem helyezi kellő gazdasági nyomás alá az igénytelen keleti piacra szállító csehszlovák vállalatokat, és így ezek továbbra is gyártják a másutt már eladhatatlan és korszerűtlen termékeiket. A kör tehát bezárulni látszik. Szovjet adatok szerint például tavaly a kivitel 20, a behozatal pedig 6 százalékkal volt alacsonyabb az 1989-es évi szintnél.
Prágában megpróbálják túlélni a szovjet piac remélhetőleg csupán időleges összeomlását. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy a Szovjetunió és a volt szocialista országok gazdasága eltérő módon fejlődik. A Nemzetközi Valutaalap nemrég közzétett felmérése például arról tanúskodik, hogy míg a KGST-tagországok termelése az idén 4,1 százalékkal csökken, a Szovjetunió nélkül a csökkenés már csak 1,3 százalék. A Valutaalap jelentése a jövő évre még nagyobb eltérést jósol. E szerint a KGST-országok termelése 1992-ben 2,2 százalékkal csökken, ha azonban leszámítjuk a Szovjetuniót, akkor jövőre már nem csökkenés, hanem 2,6 százalékos növekedés várható.
A várhatóan eltérő gazdasági fejlődés persze egyre élesebben veti majd fel a térség országai egymáshoz fűződő gazdasági kapcsolatainak kérdését. Csehszlovák szakemberek úgy vélik, hogy a KGST helyére csupán egy konzultatív szerepet betöltő utódszervezet léphet, mivel Kelet-Európa számára összehasonlíthatatlanul fontosabb a Nyugattal folytatott kereskedelem, mint a volt KGST-országok közti árucsere-forgalom.
Más véleményen vannak azonban az ENSZ mellett működő és Európával foglalkozó gazdasági bizottság tagjai. A nemrég Genfben közzétett jelentés arra figyelmeztet, hogy a KGST országainak tartózkodniuk kellene a radikális és gyors változtatásoktól és a kapcsolatok meggondolatlan felszámolásától. A kelet-európai és szovjetunióbeli reformfolyamattal foglalkozó bizottság úgy véli, hogy a multilaterális rendszert valamilyen formában a KGST feloszlatása után is fenn kell tartani, ellenkező esetben a térség kereskedelme a primitív kétoldalú árucsere-forgalom szintjére fejlődik vissza. Az ENSZ szakértői ezért a reform országainak azt javasolják, hogy a kereskedelem folyamatosabbá tétele érdekében hozzanak létre pénzügyi uniót, és így elkerülhetik a KGST feloszlatása után keletkező vákuumot. Egy hirtelen fellépő gazdasági káosznak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek – figyelmeztették az ENSZ gazdasági szakemberei a csehszlovák közgazdászokat.
- Külföld [6]