A nagy Duna mentében ennyit még az illetlen beszéd kurva anyját nem szidták.
E lakocska, mely amúgy igen drága nékem, szemforgatásban mindig is virtuóz volt, s itt abba is hagyhatnám, írhatnék az őszről, de nem hagyom, és nem írok. Az utóbbi évek legszebb kora őszét elfújta az idők szele, a szél entése, hogy finom legyek (Magya rember nemtrá gár / rohadt geci akor mány!), másként mondva: derék hazám az elmúlt két hétben leminősítette magát a vacak, mállékony, véres-röhejes banánköztársaságok szintjére.
Mondhatni, egy bonyolult hazugság igazsága (hazudtunk a hatalom érdekében, hogy azt megragadva véget vessünk a hazugságnak) állt és veszített egy egyszerű igazság hazugságával szemben (magyar ember nem hazug, aki hazug, mondjon le).
Hogy a történteknek a beismert hazugság volna az oka, tehát az, hogy a miniszterelnök zárt körben mondott egy szenvedélyes, túlretorizált beszédet arról, hogy elég volt a hazugságból, e privilegizált posványból, honnét magát se vonta ki, szóval hogy ebben a hazug politikai légkörben e hazugságellenes beszéd volna az oka mindennek – nos, ez hazugság, sőt kapitális baromság. Az őszödi beszéd gyanúsan flott ürügy, hogy a parlamenti ellenzék a hatalom reményében pár hónap bujtogatás után kivigye „a magyar embereket” az utcára, bár hogy ott mit csinál velük, az momentán nincs kitalálva.
Eleddig a csőcselék-kisebbség elfoglalt és kissé szétvert egy középületet, másfelől a szimpatizáns-többség heteken át petíciózott, köztörvényes és/vagy naftalinista szónokai révén alkotmányozó nemzetgyűlést játszott, hogy a Szent Korona-tan alapján álló alkotmányt követeljen, s hogy a népfelség nevében lemondassa a miniszterelnököt, a kormányt, a konvergencia-programot, a parlamentet, az Európai Uniót, a fradit, a megszorítást, az öregedést, a kevés Kossuth téri vécét, az őszt, a gázszámlát, a múltat és jövendőt.
Október 4-én este írom ezt, már túl az önkormányzati választásokon, s innen a pénteki bizalmi szavazáson. S tán innen egy az őszödihez hasonlóan súlyos beszéden, többek között arról, hogy, Kis Jánost idézve, a miniszterelnök „rálát cselekedetei aggályos voltára”, stb. Ezzel, történjék bármi, tartozik az őt választóknak.
A mai állás szerint a bizalmi szavazásra a Fidesz elmegy, majd kimegy a térre, és gyűlik ott, ameddig a lemondandó le nem mond. Csakhogy a koalíció stabil többségben van, tavasszal a választók nagyobb része az ő hazugságaikra szavazott a Fidesz sokkal nagyobb hazugságaival szemben.
Nagy beszéd tán lesz a téren, de ha lemondás odabent, az alkotmány keretein belül nem lesz, akkor mi lesz? Másnap megint gyújtó hangú beszéd, majd megint nemlemondás lesz? Avagy valaki Főlegális és Főlegitim bemegy végül, kihozza a koronát, fölveszi, s bejelenti: eztán kint van a bent? Majd árpádsávos zászlók alatt az Egészséges Fejbőr zenekar eljátssza a Himnuszt, s a kiszabadított forradalmárokat az úri közönség addig tapostatja az őszödi beszédbe tekert Gyurcsány-csomagon, amíg?
Amíg mi? Amíg mi nem?
- Kistotál [6]