Skip to main content

Parti Nagy Lajos

Parti Nagy Lajos: Rókatárgy alkonyatkor

„A róka az róka, az róka, az róka”


A rókatárgy, hogy menekülsz,
a luftod és a laufod.
Zsombékra ülsz vagy lóra ülsz
a rókatárgy az az, hogy

„egy rókatárgyban mennyi vér,
egy rókatárgyban meghalok,
mit ér a nyurga, könnyű prém,
mit ér a bordalok?”

A rókatárgy egy frakkzakó,
nehéz étrend a mellén
a rókatárgy faggyas, fakó
felhők egy őszi kelmén.

A rókatárgy szivarhamu,
hanyag lukaktól ékes,
eléggé rongyolt állagú,
éppenhogy partiképes.

Egy rókatárgy mit is mutat,
mellényzsebében óra,
méri a szőlőpartokat
és vér csorog le róla.

























Parti Nagy Lajos: Szép versek 1963


Többszöri nekifutásra, s a magam számára is meglepően végigolvastam ezt a könyvet, noha Szép verseket nem olvas, hanem lapozgat az ember, sétálgat benne föl s alá, mint egy kiállításon, ahol a résztvevők sokkalta fontosabbak, mint kiállított tárgyaik.

Úgy is mondhatnám, a Szép versek a résztvevés antológiája, nem hibája ez neki, hanem természete, s nincs ember, ki ne a fényképeknél kezdené az ismerkedést, illetve kezdte volna, amikor már és még voltak íróportrék a sorozat köteteiben.


Parti Nagy Lajos: Tízezer óra Kosztolányi

Réz Pállal beszélget Parti Nagy Lajos


Az írott, szerkesztett változatot némi fölvezetés után alighanem azzal fogom kezdeni, hogy a LEVELEK – NAPLÓK kötettel befejeződött a Kosztolányi-összkiadás, amelynek legtöbb darabját antikváriusok sem látták évek óta, amely nélkül ugyanakkor hiányos minden valamirevaló magyar könyvespolc. Kézenfekvő, hogy legelőször e két és fél évtizedes legendás sorozatról kérdezzelek.

Véletlenül éppen Kosztolányiból érettségiztem… Az elefántcsonttorony költői, ez volt a tételem a Berzsenyi Gimnáziumban, vagyis Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád.


Parti Nagy Lajos: Szóvég

Fikarc


Ebben a lapszámban, tőlem függetlenül, nyilván esik majd szó búcsúról, helyzetről és jövőről, s ha én is ejtek marginálisan, nem illetékességből, hanem illendőségből teszem, mégiscsak utolsó szám, a hetilap utolsó száma, részemről tehát búcsú „e hasáboktól”.

Mondhatnám úgy is, költözöm, költözünk, Tituszné. De ez a kisebbik baj. Hogy megszűnt egy hetilap, az a nagyobb.


Parti Nagy Lajos: Tükörháj

Fikarc


Beszéljünk komolyan, mondja Szép Róza, ne ebben a melegben, mondom, de igenis ebben, csattan föl, ha ez van, hát ebben, s hogy nem gondolná-e kissé, hogy teljesen elkanászodott, mármint én, nem vadászik mondatok után, nem diktafonozik, nem cédulázik, se fúr, se farag, csak hájakat ereszt, mint az ökör, hogy hogyan, azt nem tudja, de igenis.

Tessék szépen.

Fogni a francos képernyőjét, és tessék.

Nagyon meleg van, Tituszné, mondom vasárnap estefelé, hat és nyolc között, pállott, tapadós gumilepedők az alkonyat, süti a szemközti ház reves tégláit a nap, hát ott ülö






Parti Nagy Lajos: Lassú fénykép tolószékkel

Fikarc


Még bamba a reggel, mikor meglátom őket, a tolókocsis férfit az asszonnyal. Jönnek és mennek, öt perc sincsenek. S ezt is csak látom, ablak mögül, némák tehát, ahogy az utca, nem tudok róluk semmit. És történni is alig történik valami.

Parti Nagy Lajos: S. J. levele tárgyban

Fikarc


Levelet kapott, mondja vasárnap reggel Tituszné, a Jolántól.

Parti Nagy Lajos: A könyv nadrágszíja

Fikarc


Szállnak a nyárpelyhek, Tituszné, és ez jó, van sok jó, hogy jön a nyár, hogy élünk. Meg a könyvhét. Mire e sorok megjelennek, épp zajlik a könyvhét, mely ünnepe e „kultúra”, „könyvkiadás”, szűkebben „irodalom” nevezetű, homályos célú és szabadidős valaminek. Bizonyos szempontból az utolsó lesz, hisz július elsejével vége annak a felháborító és tűrhetetlen kivételezettségnek, mi az említett – szép szó! – ágazatban képződő jövedelmek bizonyos csoportját érintette.

Parti Nagy Lajos: Ostel

Fikarc


Szabó Anasztázia attól fél, írtam jobb híján, húsvét előtt, hogy majd undok lesz, és harapni fog. Egy kétujjas kesztyű, azután meg harap, de nem. Hanem gunnyaszt a holland műfüvön, cévitaminos ízesítés, nyomelemek. Néz a szeme, mint a polyvitaplex.

Figyelj rá az Anikára, meg ne fojtsa. És vedd el tőle az epilátort.

A barkák járnak-kelnek, mint az egerek, kövér plüssegerek vékony ágon. Mondják, le fog csúszni a Halászbástya, lazul a márga, bele a Dunába, s akkor úszni kezd majd, rigójancsi Mohács felé.




Parti Nagy Lajos: Wolfrám

Fikarc


Miről? Hát a szüretről, mondja Szép Róza, és melegszik a szeme a sötétben. Nevet, mint a száraz sifonér. Általában is, meg konkréten is. Még ha jót arról az egyről nem is mondhat. Ámbár, láthatom, sok szüret jött utána, talán túl sok, s némely békés alkonyatok, mikor a világ szilvájából csak úgy, magától csusszan ki a hold, szépen, hogy nem válik vörössé se szőlő, se dombhát, szóval némelyszer akár el is lehetett felejteni azt az egyet. Persze, mikorra el lehetett volna, már nem volt érdemes.

Mit nem volt érdemes, Tituszné? Amikor a Wolfrámmal fölrobbant a taposókád, azt.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon