Parti Nagy Lajos: Mona Fibingerova

A kép fölé, mely lassan tíz éve kísér ilyen-olyan falaimra rajzszögezve, a fénykép fölé ki tudja milyen szándékkal és malíciával írta a hajdani szerkesztő, hogy „Fibingerova boldogsága”.

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Legnagyobb édesvizem

Reggel az ember, ébredjen bárhogy, még minden lehet. Csak kilép a teraszra, amim itt van bőven, szobányi teraszom nyugatra, kilép és minden. Még kalaposinas is, mondja Tituszné a maga explicit bölcsességével, hogy legyen nekem valami motív, ha már erre tartom, szavakra, mondatokra. Persze, hogy mért pont kalaposinas, ebben van valami titokzatosság.

Van itt motívom elég, levegőm, egem felhőkkel, látványom és akkora tágasság, hogy kitölt napestig, és ezt alighanem mondom is. Ha ki, hát ki, dünnyögi, hanem dolgozni ki fog?

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Kérészek temetője

Február 19-én, vasárnap fehéren süt a nap, változékony időt jósol a meteorológia, öt és tíz fok közöttit, kék-forma az ég, és zsömlét veszek reggel a Rottenbiller utcában. Tituszné Szép Róza, ez az én kézvezetőnőm ma szabadnapos, bár hogy melyikünk ad melyikünknek kimenőt, az eléggé tisztázatlan, én őt, ő meg engem tekint saját kreatúrának, a cselédkönyvön mindenesetre osztozunk.

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Egy bögre bitumen

Ha Szép Róza karácsony első éjjelén épp ott takarít, ahonnét az alábbi szöveg származik, s ha történetesen lomha, szürke szárnya van, és Ariellel mossa a követ azon a nehéz helyen; ha többedik felszólításra pohár vizet hoz, s nővérért, orvosért igyekszik kelletlenül, kik leteremtik majd, hogy vizet adott a hasbetegnek; szóval, ha ott van épp, ha fénylik arcán a púder valami ócska tüll alatt, s visszfénylik neki az a csorba, májszínű kő, akkor alighanem ő hozza és mondja el nekem a hasba szúrt ember monológját.

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Tituszné, a nátha

Ez is jól kezdődik, mondom január negyedikén, Tituszkor, két napja trombitálok, s úgy beszélek, mint egy deszkadob, persze se ez továbbra is, se az.

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Weöres Utinform

Hajnal óta szakad a hó múlt csütörtökön. A Szív utca egy darabig ódzkodik, hogy ő nem is tudja, mi ez a maskarádé, aztán megadja magát, kezd neki tetszeni e súlyos és mulatságos kisvárosiság. A Szív utca lánykora.

Harákolnak a hólapátok, sose láttam még egyszerre ennyi házmestert, autó alig jár, állnak a hallgató baba-szirénák a járdaszélen. Budapest csúszkál és bedugul, betör a természet Budapestre.

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Ha lejön ide a hold

Hát itt van, jól van, megvagyon.

Vigyázzban állt a csúnya, kicsi ember, s meg sem rebbent a keze, csak a víz, az csurgott szakadatlan gallérra, zubbonyra, kisingre. Folyott le mint a vonalzó. S még azután is csak állt ott az üres bögrével a száján. Száradt, örült a nyelésének. Végül letette a vizespadra. Napszak szerint éjjel volt, aligha nem nulla óra, hanem az ott kint nem az éjszaka, a ripacsos homlokán át is látta, a pirossá halványodó fényben is, hogy nem.

• Tovább

Parti Nagy Lajos:

Mikor írom ezt a választ, tél van, igaz, nem február, s meleg van a szobában, brummog és sziszeg a gázcserépkályha. Odakünn puhán, ahogy, a fahamu, alkonyodik, kigyullad a Szív utcában a hentesbolt cégére, e szögletes, húsipari hold. Hamarosan karácsony, rágyújtok, hosszú kávét iszom, kedvesem a másik szobában szöszmötöl – innen és szűken nézve akár igaz is lehet Petőfi válasza saját elhíresült kérdésére, hogy barátságos meleg szobában van a boldogság.

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Ikarus-szakkör

• Tovább

Parti Nagy Lajos: Egymás kályhái

Ugyan az obligát „Hölgyeim és uraim”-ból rögtön rájönne az olvasó, hogy az alanti szöveg egy kiállításmegnyitó – ez a műfaja is, mondjuk így, „beszéd” –, azért ideírom, hogy június 6-án hangzott el a Szépművészeti Múze­um­ban, a Lélek és test című fotókiállítás megnyitóján.

• Tovább