A magyarázatok azért nem hiányoznak. A Világgazdaság az MNB meg nem nevezett szakértőire hivatkozva múlt csütörtökön például magyarázatot adott arra, hogy az MNB adatai szerint miért is exportálunk 500 millió rubellel több árut a KGST-országokba (növelve alig behajtható követeléseinket), mint amiről a külkereskedelmi tárca állítólag tud. Ha jól értem, a magyarázat az, hogy „1991-re 500 millió rubelnyi fizetés húzódott át”. A lap nem részletezi, hogy az áthúzódás pontosan mit is jelent, vélhetően azt, hogy ekkora értékű exportra csak idén fizettünk rá. A probléma csak ott van, hogy az MNB korábbi, a cikkben nem ismertetett adatközlése szerint tavaly éppen ennek az ellenkezője történt: a pénzmozgás valóban eltért az árumozgástól, de a rubeles exportunkat 174 millió rubellel túlfizették.
De lássunk egy másik magyarázatot. A Magyar Hírlapnak az első fél év idegenforgalmáról szóló cikke fölöttébb optimista. Harminc százalékkal nőtt a devizabevétel – szól a hangzatos cím. Magából az írásból kiderül, hogy erről szó sincs. A konvertibilis idegenforgalmi bevételek – a leértékelés miatt – csak forintban számolva nőttek majd’ harmincöt százalékkal, devizában húsz százaléknál is kisebb volt a növekedés.
Ha az idegenforgalmi bevételek és kiadások havi alakulását figyeljük, akkor meglepő dolgokat találunk. A Magyarországra látogató külföldiek és a külföldre utazó magyarok száma rendszeresen januárban (s az év első három-négy hónapjában) a legkisebb. Ha az idegenforgalmi bevételeknek és kiadásoknak van némi közük az idegenforgalomhoz, akkor vélhetően ezek ilyenkor a legkisebbek. A rendelkezésre álló számok (merthogy a tisztánlátást még ez ügyben is titkos adatok korlátozzák!) eddig ezt igazolták.
1991 januárjában viszont kiugró idegenforgalmi számok születtek, amelyek jelentősen meghaladják mind a múlt év végi, mind az ez év február–júniusi adatokat. A statisztikának januárra egy „csúcsidőszaki”, nyári adatot sikerült produkálnia 112 millió dolláros bevétellel és 68 milliárdos kiadással. Ha az egyéb havi adatok alapján korrigáljuk – a szezonális ingadozásnak megfelelően – az idei januári adatot, akkor a január–májusi időszakra lényegében pontosan ugyanakkora forgalmat kapunk, mint egy évvel korábban. De ez nem indokolja meg kellő hitelességgel a januári „nagy ugrást”.
A KSH jelentésére hivatkozó Magyar Hírlap-cikk egyrészt megállapítja, hogy idén a tőkés országokból érkezők száma nőtt, míg az idegenforgalmon belül a turisták, a kirándulók és az átutazók közül egyedül a turistáknak nevezettek száma nőtt 12 százalékkal, „ami valószínűleg főleg az üzletembereknek az érdeklődésének tulajdonítható”. Ezek az üzletemberek azonban döntően szintén a tőkés országokból érkezhettek, ami azonban rögtön fölveti, „mi történt a másik oldalon”.
A magyarok külföldi üzleti, hivatalos utazásainak jelentős részét a jogszabályokkal is preferált kormányzati, intézményi és vállalkozói kör bonyolítja. Az emiatti devizakiadás forintban számolva (csak erre áll rendelkezésünkre adat) az első fél évben nagyobb volt, mint a tavalyi év egészében. Tehát a forintleértékelést figyelembe véve is óriási, több száz százalékos növekedésről van szó. Ami akár örvendetes is lehet, amennyiben ezek valóban üzleti utazások, s nem egy elit réteg béren kívüli támogatásáról van szó.
No de mégiscsak! Körülbelül ez volt rendszeresen Kupa Mihály adószakértő válasza azokra a kritikákra, hogy az 1987-es adóreform számos sebből vérzik. Ezt soha nem vitatta. A kényszerű kompromisszumok ellenére mégiscsak egy piaci adórendszer felé tettünk nagy lépést, fejtegette, okkal.
Most ismét készítheti érveit. Úgy tűnik, a kompromisszumok sora ismét eljő kedves szakterületén, ahogy az új adótörvényeket majd a parlament elé terjesztik. A már elfogadott számviteli törvény tízmilliárdokkal rendezi át a költségvetés adóbevételeit, ami önmagában is kikényszeríti az új adótörvényeket. A héten a kedélyeket leginkább egy rövid távon fontos kérdés borzolta föl. A Pénzügyminisztérium hivatalos lapja még júliusban ismertette az új adókoncepció alapelveit. Ebben többek között hangsúlyozta az adóalap szélesítésének elengedhetetlenségét, ami a mai kedvezmények drasztikus szűkítését s az eddig adómentesen kezelt jövedelmek megadóztatását jelenti.
Az ugyanebben a hónapban született részletesebb pénzügyminisztériumi előterjesztés-tervezet az adórendszer átalakításáról már tartalmazza, hogy a devizabetéteket is meg kell adóztatni. Mindezt megerősítették az elmúlt egy-két héten az adótervezetről született cikkek, interjúk. A minisztériumban az adókoncepció felelőse Kupa Mihály közeli munkatársa, Lukács József miniszteri biztos, akit a mai miniszter bírt rá kinevezésekor arra, hogy maradjon a Pénzügyminisztériumban.
A koncepció elkészült, aztán beütött a választási kampány. Bár korábban a minisztérium nem cáfolta a közzé tett elképzeléseket, Kupa Mihály választási nagygyűlésén cáfolta a devizabetétek megadóztatását, valamint azt a minisztériumi tervet is, hogy a mezőgazdasági kistermelők 500 ezer forintos bevételének adómentességét megszüntetnék. Ezután még három napon belül kétszer cáfolta ugyanezt.
A devizabetét ma lényegesen kedvezőbb megtakarítási forma, mint a forintbetét. Ugyanis a forintbetétek kamata után forrásadót kell fizetni, viszont a devizamegtakarítások adómentesek. A forint védelme érdekében, a kettős valutarendszer veszélyeinek csökkentésére az MNB javasolta a forintbetétek adójának eltörlését s a devizabetétek adómentességének megtartását.
Az adósságmenedzselésért felelős MNB számára aligha lehet fontosabb cél, mint a fizetőképesség megőrzése, ami nagyon ingatag alapokon nyugszik. Az elmúlt hónapokban sokat nyilatkoztak a devizatartalékok növekedéséről. A konvertibilis nemzetközi tartalékok év vége óta a hitelfelvételi többlet és a működőtöke-behozatalból származó bevételi többlet révén 1,2 milliárd dollárról 1,7 milliárdra nőttek, állapítja meg az MNB május végi jelentése. De részben a keleti dollárkereskedelemre való áttérés miatt ez továbbra is alig kéthavi importunk fedezésére elegendő, ami nemzetközi mércével rendkívül alacsony. Ráadásul az egyéb rövid lejáratú konvertibilis külföldi követelések (azaz a külföld elhelyezett devizabetétei) is csökkentek 2,7 milliárd dollárról 2,2-re, ami a külföldi bizalom ingatagságának is jele.
Ebben a devizahelyzetben tehát létfontosságú, hogy a lakosságnál lévő deviza hazai bankokba kerüljön. A tervbe vett devizabetét-adó ezt enyhén szólva veszélyezteti, s tovább növelné az országból eddig kimenekített – becslések szerint – több milliárd dollárt.
Talán az adókivetés valóban csak egyes adószakértők elképzelése volt, amit maga a pénzügyminiszter nem kívánt kormánya elé terjeszteni. Lehet, hogy így igaz, de mindettől csak saját választási kampányában visszakozott, noha a Világgazdaság már júliusban ismertette új adótervét; erősödhet tehát az az érzésünk, hogy a pénzügyminiszter túlságosan is könnyen enged gazdasági kérdésekben a politikai nyomásnak. Végtére is szakértői arcképét most készül fölcserélni a politikusival…
A gazdasági kabinet vezetője több ponton is módosítani látszik a korábbi elképzeléseket. Egyre inkább hajlandónak mutatkozik lemondani a privatizációból származó bevételekről, ami azt is jelenti, hogy immár nem zárkóznak el a tőkeemeléses privatizációtól. Nem utolsósorban a munkahelyek védelmében. De ez azt is jelenti, hogy a privatizációból remélt államadósság-csökkentés is kútba esik. Az államadósság finanszírozása viszont a kamatszintet emeli. Több közgazdász véleménye szerint már eddig is jelentősen emelte a kamatszintet az államháztartás finanszírozási igénye. A már említett adókoncepció még nem cáfolt része, hogy a többi megtakarítási formához képest preferálják az állami papírokat, ami kiválthatja a kamatok növekedését.
Nem kerül viszont ellentétbe saját programjával a pénzügyminiszter, amikor újólag megerősíti, hogy a munkanélküliség elleni küzdelem érdekében akár az inflációellenesség keménységén is enyhíteni kell. Becslése szerint a ma 186 ezres munkanélküliség 250-300 ezerre is nőhet. A mai konstrukciók s a költségvetés tehervállaló képessége már a mai munkanélküliség finanszírozását sem biztosítja, amire tehát további milliárdokat kellene valahonnan előteremteni. S ha például a vállalkozásoktól 30 milliárdot követelő társadalombiztosítás valóban behajtja követelései egy részét, s elindítják a csődeljárásokat, akkor az év végi több százezres munkanélküliség aligha minősíthető pesszimista előrejelzésnek. Elég, ha az MNB váltóleszámítolási tilalmi listájára tekintünk. 1990. év elején még 176 tartósan, nagy összeggel fizetésképtelen vállalatot tartottak nyilván. Év végén ez a szám 282 volt, 1991. május végén pedig már 460.
Bár ki tudja, mi minden történhet még. Az Antall-kormány első hónapjaiban jelentette ki az akkori gazdasági kulcsember, Matolcsy György a Magyar Nemzetben, hogy még 1990-ben döntő lépésekre kerül sor a privatizációban, s elindítják a csődeljárást a legnagyobb fizetésképtelen vállalatok ellen. Kupa Mihálynak mindenesetre az 1991-es naptári évben még éppen annyi ideje van az ígéretek teljesítésére, mint amennyi nem volt elegendő Matolcsy Györgynek egy évvel korábban…
- gazdaság [6]