Habozva – és ígérjük, utoljára – tesszük idézőjelbe a „munkás” jelzőt. Mert egyfelől természetesen középvezetők kft.-je ez, az ő értésük és rátermettségük meghatározó lesz a fokozott felelősséggel irányított vállalkozásban. Másfelől a kft. eredendő célja a finom-, közép-, beton- és abroncssor körül dolgozók munkahelyének megtartása, védelmükben és segítségükkel vívott konfliktusos küzdelmet, vasas-szakszervezeti színekben, Krisztián Flórián, Ivacs Gyula, Németh Ferenc üzemvezetők és Tartó Lajos főművezető (Beszélő, május 4.). Szerencsére kerültek magas szinten is pártfogók, s ebben talán szerepet játszott a helybéli nagy vállalkozó, Petrenkó János közbenjárása. Még mindig jobb egy nullszaldós munkás kft. – magyarázta annak idején a pártállás szerint szocialista képviselő a miniszterelnöknek és az ipari miniszternek –, mint az utcán lézengő emberek. Az április közepén miniszteri biztosnak kinevezett Szőke Tibor már kifejezett munkáskáefté-szimpátiával érkezett a városba, csak hát ebbéli érzelmei a Metallgesellschaft az Ózdi Acélmű Rt.-ben (ÓART) elfoglalt többségi jelenléte miatt nem bontakozhattak ki.
A német részvényesek – akik az ÓART révén birtokolták a ’37-es évjáratú abroncssort, a még régebbi többi hengersort pedig bérbe vették az ÓKÜ-től, majd leállították – nem láttak fantáziát a Finomhengerműben, Krisztiánék szerint csupán „selejtfeldolgozónak” akarták megtartani az üzemet. E véleményükben volt egy jó adag büszkeség is: a Finom az egyetlen üzem Ózdon, amely képes a selejtes bugával (nem négyzetes hasábra sikeredett alakú acélféltermékkel) mit kezdeni. Közben folytak a munkás kft. működőképességének előzetes vizsgálatai. Két pozitívumot is kimutattak – számol be Pálinkás László, aki az ÓKÜ fejlesztési igazgatójaként már akkor is támogatta a hengermű önállósodását. Az életképesség-kutatás során egyenként újra megkeresték a Finomhengermű megrendelőit, és kisült, hogy – az ÓART akkori érvelésével ellentétben – van kereslet a betonacél, szögacél, T-acél stb. iránt. Ezenkívül kiszámították, hogy önállóan olcsóbb a termelés, eltűnnek a központ fenntartásának költségei és a „vertikális különbözetnek” nevezett kalkulációs tétel, amelynek orvé alatt az üzemnél mutatták ki a vertikum alsóbb fázisaiban el nem számolt pazarlást. Sőt: hogy önállóvá válik az anyagbeszerzés, Petrenkó nyomdokain haladva rendelhetnek csehszlovák bugát, amely tonnánként 16 ezer forintba kerül, szemben az ÓART-nak fizetendő 21 ezerrel! Igaz, a cseh–szlovák állam ma még dotálja az acéltermelést, és ez nem fog menni az idők végezetéig.
Május végén, tetemes veszteséget és adósságot maga után hagyva, kivonult az ÓART-ból a Metallgesellschaft, részvényeit a nagy csődmenedzser Állami Fejlesztési Intézet (ÁFI) vette át. Az ÁFI munkatársától, Welker Jácinttól a hét elején megtudtuk, még nem találtak vállalatot, amiből valamiképp részesedést szerezve, kielégítenék a németeket (40 millió márka tartozást ismertek el, ami az eredeti befektetés felére értékelt ÓART-részvények 15 milliójából és 25 milliós hitelből adódik össze). Mindenesetre elhárult a fő akadály, a Finomhengermű június 10-én megkezdhette a termelést. A foglalkoztatás fenntartásának követelése máris teljesült, mind a hatszáz alkalmazottnak van munkája, sőt most fog átigazolni a munkás kft.-be a 70-80 fős karbantartó személyzet – a karbantartás el volt hanyagolva az elsorvasztásra ítéltetés egy éve alatt –, és némi adminisztratív személyzet (pl. bérelszámolók) is. Négy műszakban, azaz folyamatos munkarendben dolgoznak, akár a régi szép időkben. Viszont így is csak a kapacitások felét tudják kihasználni (a teljes kihasználáshoz ezerötszáz ember kellene), így felváltva működtetik a hengersorokat.
Látogatásunkkor a betonsort járatták éppen: a 80 milliméteres bugát 8-as betondróttá hengerlik-nyújtják ki. Ezt tudja a betonsor. A félkész termék úgy két és fél méter hosszú lehet, és három darab, egyenként legalább két Beszélő-szerkesztőséget átérő késztermék kerekedik ki. A gépek nemcsak régiek, de igen specializáltnak is látszanak; például egy igen elmés fogas szerkezet araszoltatja ki oldalirányban a hosszú betonvasakat, biztosítva az időt a lehűlésre és a helyet az izzóan új drótoknak. Oldalt egy berendezés csonkja, azt mondják, a csévélőé, amivel betonvas tekercset lehetett csinálni, és amit a Metallgesellschaft bontatott le. A csarnok hátsó felében halmozódik a vashulladék, mivel nincs aki feldolgozza, hiszen – az áprilisban látottakkal szöges ellentétben – csak a Finomhengermű dolgozik a nagy acélkomplexum termelőegységei közül. Selejt kontra hulladék ügyben tehát kölcsönös lehet az egymásrautaltság a Finom és az ÓART között.
Még Petrenkó János is hathetes szabadságra küldte embereit, mivel az energiaszolgáltató vállalat áramszünetet vezetett be az ÓART fizetetlen számlája miatt (a vakációt a Pekó Művek saját gáz-és villanyórák beszerelésével hasznosítja). Közben a 170 milliós villanyszámlát kiegyenlítették ugyan, de – olvashatjuk az Ózdi Vasasban – még mindig csak harminc napra elegendő nyersanyaga van a részvénytársaságnak, ami nem elég biztonságos. Október 1. kemény határidő, akkor mindenképp indítani kell a nagyolvasztót – ígéri Szőke Tibor miniszteri biztos, aki az új felállás szerint az ÓART elnök-vezérigazgatója is egyben. A lakótelepi házakat ugyanis hulladékhővel fűtik. Bár talán meg kellene fordítani a technológiát, és maradék fűtéshővel acélt csinálni – forgathatjuk ki az Ózdi Vasasban idézett szavakat, amelyekkel a miniszteri biztos egy pályázatról számolt be. A pályázatban azt ígérik a Közös Piac szervezetének, a Montánuniónak egy 4,6 milliárd forintnyi beruházási hitel reményében, hogy specializálódást hajtanak végre Ózd és az eddigi vetélytárs Diósgyőr között: oda kerülne a „metallurgia” (azaz az acélgyártás), ide pedig a feldolgozás. A szerkezetátalakítás ott 800 milliós, itt 1,2 milliárdos nyereséggel kecsegtet – így az idézett szavak –, az ár 30-40 százalékos (más, csak Ózdra vonatkozó forrás szerint 3500-4000 fős) létszámleépítés.
Pálinkás László lett a munkás kft. egyik ügyvivője, megtartva emellett a fejlesztési igazgatóságot is; a másik ügyvivő Marczis Gáborné, a rúd-, drót- és hengermű korábbi vezetője, akit – ahogy az Ózdi Vasas írja – az ÓART egykori vezetői „igen csúnyán kiebrudaltak az RDH-ból”. Június óta a 120-150 ezer tonna éves kapacitásának megfelelő mennyiségben termelnek; már folyik is befelé az árbevétel a megrendelőktől. Eddig csak belföldre szállítottak, bár Pálinkás információja szerint a rendelésállomány 15 százaléka külföldi. A legnagyobb gond – és ez esetleges termelésbővítés szempontjából legszűkebb keresztmetszet – a beszerzendő anyagok finanszírozása. Induláskor 80 millió forint hitelt vettek fel. A hitel persze drága mulatság, ezért ha sikerül az elgondolt 20-25 millió forint nyereséget elérniük (négyszázmilliós árbevétel mellett), elsősorban a forgóalapot kívánják bővíteni belőle, és csak másodsorban emelni a kereseteket. Jelenleg a bruttó átlagbér 15-16 ezer forint a Finomhengerműben.
Mindehhez képest elenyészően szerény a munkás kft. 2,1 millió forintos alaptőkéje. E nagyság a dolgozók áldozathozó képességéhez igazodik – átlagosan kb. 2000-2000 forinttal szálltak be –, hiszen az alapítók tartották magukat ahhoz a kiinduló feltételhez, hogy a dolgozói részesedés legyen többségben. Korábban 2/3–1/3-os tulajdoni megosztást képzeltek el a dolgozók és az ÓKÜ között, végül 52-48 százalékot hoztak ki. Az ÓKÜ visszavásárolta az ÓART-ba apportált abroncssort (a bevitt, gépenként, tételenként 1000-1000 forintos „forgalmi” értéken, összesen 72 ezer forintért), és ezt mint tőke-hozzájárulást egészítette ki a korábban 98 millió forintra taksált saját hengersorokkal. „Ha darabját ezer forintért adták a németeknek, akkor most miért nem adták el nekünk?” – teszik fel Krisztiánék a fogas kérdést. Az üzemcsarnokokat megtartotta magának az állami tulajdonos, ez valószínűleg nem kis adu lehet a kezében; igaz, a csarnokok értékét már végleg nem lehetett beletuszkolni az 1 milliós apportértékbe; a használatukért fizetendő bérleti díjról még nem döntöttek. A dolgozók mint tulajdonosok hét részvényescsoportot alkotnak, így egy részvényes 150-160 ezer forintos üzletrészt képvisel (15-16 szavazatot a 210-ből). A csoportok képviselőket választottak maguk közül, valamennyi képviselő üzem-, főmű- vagy művezető, igaz, tulajdonosi szempontból polgári jogviszony áll fenn köztük és a képviseltek között. Ha egy csoporttag el akarja adni a befektetését, azt először a csoporton belül kell felajánlania, ha itt nem veszik, akkor más csoportnak, és csak végső esetben külső személynek. Amellett, hogy a dolgozói tulajdonosság ilyenformán hétfelé aprózódva áll az ÓKÜ 100 szavazatával szemben, felértékeli az állami tulajdonos szavát, hogy némely kulcskérdésekben csak konszenzusos döntést lehet hozni. Ilyen kérdések: az ügyvivők és a felügyelőbizottsági tagok megválasztása, a mérleg jóváhagyása, az eredmény felosztása.
Kapcsolódó cikkek
- gazdaság [7]