A vizsgálat eredményeit még nem hozták nyilvánosságra, a litván sajtóban viszont egyre több szakértői állásfoglalás lát napvilágot. Az eddig ismert tények egyértelműen azt bizonyítják, hogy ezt a terrorcselekményt csak a KGB segítségével, illetve jóváhagyásával követhették el: a hadművelet illeszkedett a litván határállomások elleni megfélemlítő akciók sorába, sőt a forgatókönyv is megegyezett az előző támadásokéval. A különbség „csupán” annyi, hogy az OMON harcosai eddig csak „testi fenyítésben” részesítették a vámosokat, gyilkosságra most vetemedtek először. Az előkészítés is a KGB stílusában történt: az akció során hagyományos lőszert használtak, nem a téli, lettországi események során bevetett, biztosan ölő töltényeket, mivel ezek zárt térben könnyen visszapattannak a falról, és kárt tehetnek a támadókban is.
A KGB bűnrészessége szinte biztosra vehető, a végrehajtó intézmény, illetve személyek azonban továbbra is ismeretlenek. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy a helyi litvániai OMON egyik osztaga hajtotta végre a rohamot. Később azonban kiderült, hogy nekik sziklaszilárd alibijük van: aznap a főváros egyik laktanyája mellett bomba robbant, oda vezényelték ki őket, biztosítani a terepet. A gyanú ezután a katonaságra esett, de a helyi egységek főparancsnoka meggyőzte a vizsgálóbizottságot arról, hogy nem rendelkezik ilyen célokra kiképzett emberekkel. Nem kizárható az sem, hogy a KGB különleges ügyosztálya hajtotta végre az akciót, azonban ez az egyetlen olyan feltevés, amelynek nem lehet utánajárni.
Több kriminalista felfigyelt arra, hogy a határállomás lerohanásának módja és stílusa nagyban emlékeztet egy profi bankrablásra. Ebből arra következtetnek, hogy a gyilkosok a gazdasági maffia megbízásából is „dolgozhattak”, s elképzelhetőnek tartják, hogy mindez egy bosszúhadjárat kezdete.
A koronatanúnak számító határőr életét egy amerikai sebész mentette meg, s az orvosok szerint már kihallgatható állapotban van.
Ez a terrorakció még jobban elmérgesíti a litván belbiztonsági erők és az ország területén állomásozó OMON-egységek közötti viszonyt. A litván rendőrség, a nemzetőrség és a határfelügyeleti szervek engedélyt kaptak a kormánytól a fegyveres önvédelemre. Ebben a kiélezett szituációban Alksnis ezredes, a litván parlament (szovjet elkötelezettségű) Szojuz frakciójának vezetője azt nyilatkozta a Szabad Európa Rádiónak, hogy ezzel az incidenssel Litvániában elkezdődött a polgárháború. A rádióállomás orosz részlege érthetetlen módon komolyan vette ezt az információt, és két napon keresztül kizárólag a polgárháborús veszélyről sugárzott adásokat. A litván sajtóban joggal nevezték nyílt provokációnak és uszításnak a SZER minden egyes műsorát, mivel ez a veszély a valóságban egy pillanatra sem volt reális.
Más kérdés, hogy a gorbacsovi Baltikum-koncepciónak az egyik legfontosabb eleme az állítólagos litvániai polgárháborús veszély hangsúlyozása. Gorbacsov már Párizsban azzal fenyegette a nyugati hatalmakat, hogy amennyiben tovább támogatják a balti államokat, a térség hamarosan „libanonizálódik”, illetve könnyen „második Karabah” válhat belőle. A Nyugatnak kényelmesebb nem észrevennie, hogy a központi szovjet hatalom minden egyes megmozdulása a Baltikumban a belső egyensúly felborítását, a csírájában már megjelent polgári társadalom bomlasztását célozza.
E koncepció részeként jelent meg hirtelen a nemzetközi fórumokon a baltikumi nemzeti kisebbségek problémája. Ily módon a konfliktus látszólag nem egy birodalom és egy megszállt ország között alakul ki, hanem a megszállt területen belüli problémává alakul, s egy ilyen helyzetben mindig szükség van az erős, központi „rendteremtőre”.
- Külföld [6]