A kelet-európai „fellazítási” majd demokratizálási folyamatokban kétségkívül az előőrs szerepe jutott egy bizonyos Soros Györgynek, aki tárgyszerűségében nyugatiasán, alanyiságában pedig közép-európai módon teremtett lehetőséget „átállítani a váltókat”. S talán ez jelzi a leginkább, hogy tulajdonképpen nem is pénzről volt szó. Azaz nem elsődlegesen pénzről. Persze a fennálló rezsimek korruptsága lehetőséget adott némi pénzzel is megtámogatni az érveket. Soros György nagy mutatványa azonban mégsem ez volt, hanem az a finom taktikai bravúr, mely a Kádár-rezsim bürokratáiban képes volt meghagyni saját hatalmuk illúzióját, miközben végérvényesen szertefoszlatta a legitimitásukba vetett, addig is igen felszínes néphitet.
Soros György könyve nemrég jelent meg Magyarországon. A lehetetlen megkísértése címen a 2000 egyesület kiadásában. A szerző néhány tanulmányát tartalmazza, melyek a nyugatiasodás kelet-európai esélyeit latolgatják, és emellett behatóan foglalkoznak az egész Szovjetunióra kiterjedő Soros-akciókkal, valamint azokkal a meg-megújuló kísérletekkel is, melyekkel Kínában próbálkozott Soros alapítványa megfelelő bázist kialakítani. Ám Kelet-Európát illő emlegetni mind a szovjet, mind pedig a távol-keleti példákkal kapcsolatban is, mert a szerző koncepciójában – igen érdekes módon – nemcsak a polgári, általa nyitott társadalomnak nevezett és életképesnek bizonyult berendezkedés tűnik fel világmodellként, hanem világmodell jellege van életképtelen kelet-európai párjának is. Már ebből is látható, hogy a társadalomfelfogás klasszikus hagyományainak olyan örököse Soros, aki világegészben gondolkodik, s aki a „dichotomikus értékképzés” alapján, a világ említett egészét, kivételt mellőző zárt és nyitott rendszerekre osztja. Tanulmánykötete, a gyakorló üzletember szemszögéből értelmezi az emberi együttélés különféle formáinak fogalmi szövetét, ám az olvasó számára egy pillanatig sem kétséges, hogy a szerző nem egy eltanult fogalmi világhoz próbált valóságot találni. Sokkal inkább fordítva; ezért tud eredményesen érvelni a marxi ideák ellenében is.
Soros mellesleg meglepően érti azt a világot, mely egykoron emigrációra kényszerítette, s mely nemcsak az egyén számára bizonyította be, hogy tulajdonképpen kevéssé képes emberhez méltó csodákat produkálni. Sok mindennapi lemondás kell e tisztánlátáshoz, a saját és a sajátos ambíciók korlátozása; tulajdonképpen pontosan az, ami Soros György tanulmánygyűjteményének címében is visszaköszön: a lehetetlen megkísérlése.
E könyv s az életút nemcsak politikai szándékok sorozatának megtestesítője. Gyaníthatóan kissé filozofikus, némileg költői vállalkozás arra, hogy az üzleti élet eddigi periférikusságát megszüntesse, s beemelje a pénzügyi jártasság erényét az egyetemes kultúra ismérvei közé. Könnyed analógiák és vaskos tények révén példázza az üzleti élet hajlamaiban megmutatkozó alanyi lüktetést, és hivatkozásai minduntalan humán példázatokká válnak: a fellendülés-visszaesés gazdasági sémája –mondja Soros – „azt hiszem, ugyanolyan módon használható, mint a feltételes mód a nyelvben. Megjósolja, hogy mi történhet, és esetleg még azt is, hogy mi nem”, de nem szab meg határokat. Egy másik helyütt pedig így ír „Ha össze akarom békíteni az eredeti zárt társadalom–nyitott társadalom elképzelésemet a történelmi változások kölcsönhatás-elméletével, akkor nagy nehézségekkel találom szembe magamat. A sémának van egy strukturális fogyatékossága: modelljei időtlenek, míg a valóságos világ nem az.”
Mi kell tehát ahhoz, hogy érintetlen, töretlen kedéllyel vonuljon át valaki a világon, úgy, ahogyan azt Soros György teszi? Nos, erre A lehetetlen megkísértése szemérmesen elhallgatja a választ. Talán – találgathatnánk – az egyéni tehetség vagy a Sorosra oly jellemző, sajátosan egyedi derű, amitől lényegét tagadnánk meg, ha egyszerűen optimizmusnak neveznénk, és alulértékelnénk, ha csak szellemességet látnánk benne. Hogy a Soros-jelenséget megértsük – mely Soros György személyiségénél több is egy kissé, meg kevesebb is –, nos ehhez talán ellenfeleit kellene megidézni. Azokat, akik bonyolult politikai kombinációkat ötöltek ki éveken át, hogy magyarázatot találjanak a „milliomos” érthetetlen kelet-európai „nagyvonalúságára”. Azokat, akik ma is mindent kevesellnek, s azokat is, akik a „magyarságot” féltik tőle. Azokat, akik utánozzák, s azokat is, akik konkurálni akarnak vele. Vagyis, azokat megidézni, akik számára érthetetlen az a valóság, amelyben élnek, és akik számára pótolhatatlan az a világ, amelytől szabadulni szeretnének. Egyszóval: az ő példájuk bizonyítja talán a leginkább, hogy a Soros-jelenség nem kevesebb, mint a lehetetlen alternatívája. Azé a lehetetlené, amely elviselhetetlen.
- Kultúra [6]