Jogilag nem támadható: az országgyűlési képviselők mandátuma nem kötött. A frakció a képviselők önkéntes szövetkezése, amelybe a parlamenti ciklus indulásakor lépnek be a képviselők, és joguk van onnan kilépni. A képviselőket jelölő és támogató pártok magától értetődőnek tekintik, hogy a megválasztott képviselő a párt frakciójához csatlakozik, ennek elmulasztását azonban nem szankcionálja a jog.
Más a helyzet politikailag. A képviselők túlnyomó többsége pártok jelöltjeként jutott mandátumhoz. E tekintetben négyféle képviselőt indokolt megkülönböztetni. Az első kategóriához tartoznak, a pártlistáról bejutottak, mint Pozsgay Imre vagy Ugrin Emese. Ők mandátumukat kizárólag a pártnak köszönhetik. Mindketten elindultak egyéni választókerületben (Pozsgay Imre Sopronban, Ugrin Emese Esztergomban): Pozsgay az első fordulóban megszégyenítő vereséget szenvedett, és a második forduló előtt visszalépett. Ugrin Emese az első és második fordulóban egyaránt harmadik helyen végzett. Pozsgay Imre az MSZP Bács megyei listavezetőjeként, Ugrin Emese pedig a KDNP országos listáján jutott be a parlamentbe. Pozsgaynál érdemes megemlíteni, hogy Bács megyében az MSZP listás eredménye a harmadik leggyengébb volt az országban Csongrád és Vas megye előtt. Nincs miért feltételezni, hogy Pozsgay Imre személye segítette volna a megyében az MSZP-t. Sem Pozsgay Imre, sem Ugrin Emese nem tudta átülését olyasmivel indokolni, hogy az elhagyott párt bármilyen tekintetben eltért volna a választások előtt hirdetett programjától. Ezért az, hogy elhagyták a frakciót, s magukkal vitték a mandátumot, politikailag elfogadhatatlan.
Ebbe a kategóriába tartozik Ilkei Csaba is, aki egyéni kerületben nem indult, az MDF Somogy megyei listavezetője volt. Hogy ismert tv-személyiségként mennyit hozott az MDF-nek, azt nem tudjuk, azt azonban igen, hogy ebben a megyében érte el az MDF az országban legalacsonyabb listás eredményét. A frakció elhagyását hosszas konfliktus előzte meg, melynek politikai tartalma nem világos, hiszen nem annyira a kormánypárti politika tartalmát, mint inkább stílusát vitatta. A politikai tisztesség tőle is azt kívánta volna, hogy – ha nem tud megmaradni a frakcióban – mondjon le mandátumáról.
Pontosan fordítva ítélhetjük meg Deme Zoltán és Király Béla – a második kategóriába tartozó átülők – magatartását. Függetlenként indultak, de a kampány során elfogadták több párt támogatását. Túlnyomórészt maguknak köszönhetik mandátumukat, joguk volt csatlakozni az őket támogató valamelyik párt frakciójához, s akár elhagyni azt. Az azonban nem ildomos, ha mandátumuk birtokában élesen támadják azoknak a pártoknak valamelyikét, amelynek mandátumukat köszönhetik, miként ezt Deme Zoltán nemegyszer megtette.
Sajátos a harmadik kategória, azoknak a képviselőknek a helyzete, akik független jelöltek voltak, de elfogadták egy part támogatását a kampányban, s ezek után gyakorlatilag ennek a pártnak a jelöltjeként kerültek a parlamentbe, mint Király Zoltán és Maczó Ágnes. Király mandátumát túlnyomórészt saját népszerűségének köszönhette, sőt az MDF mellé állva Csongrád megye többi választókerületében is erősítette az MDF-et. Maczó Ágnesről, aki az első fordulóban még harmadik volt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9. választókerületében, aligha mondható valami hasonló. Mindkettőjüknél világos volt azonban a szakítás politikai tartalma. Király a köztársasági elnökválasztással kapcsolatban került szembe az MDF-fel, holott az MDF ugyanazt képviselte a választások után, amit korábban is. Király állt úgy az MDF mellé, hogy nem vett tudomást erről a számára fontos politikai nézetkülönbségről. Maczó Ágnes viszont azt a harmadikutasságot kérte számon az MDF-től, amit a párt Antall József elnökké választása előtt hirdetett. Róluk ezért nem mondhatjuk, hogy ne lett volna joguk magukkal vinni mandátumukat.
A negyedik kategóriát alkotó képviselők egyéni választókerületben, de pártjelöltként kerültek az Országgyűlésbe. A személy és a párt szerepe a választási eredményben nehezen választható szét. Mindemellett úgy tűnik, hogy a választókerület többségében inkább pártra, és csak másodsorban személyre szavaztak a választók. A jelölt személy pedig, amikor elfog-adta a párt általi jelölést, a párt programját fogadta el. A kampányban a pártok többé-kevésbé világos platformokkal vetélkedtek a szavazatokért, ezért különösen visszás, ha egy képviselő attól a párttól, amelyiknek színeiben győzött, átáll ahhoz, amelynek jelöltjével szemben, azt legyőzve került a parlamentbe.
Ebből a szemszögből érdemes szemügyre venni Horváth Tivadar és Balogh János választási eredményeit. Horváth Tivadar a Győr-Moson-Sopron megyei 6. választókerületben az első fordulóban 8798 szavazattal lett első, míg listán az SZDSZ csupán 7180 szavazatot kapott. Horváth Tivadar személyének, és nem az SZDSZ-nek köszönhette tehát szavazatait? Vizsgáljuk tovább az adatokat! Második a kisgazdajelölt lett (6841 szavazattal), harmadik a kereszténydemokrata jelölt (6662) szavazattal, negyedik pedig az MDF jelöltje 5793 szavazattal. Pártjaik listás eredménye rendre 7180, 6571, illetve 4409 szavazat volt. Horváth Tivadar többletszavazata, több mint másfél ezer – nyilvánvalóan abból adódott, hogy a Fidesz listájára szavazók – 2574 – nagyrészt rá szavaztak (a Fidesz nem állított egyéni jelöltet). Kereszténydemokrata szavazat bizonyosan nem jutott Horváth Tivadarnak, és MDF-es sem. Ezek szerint nemigen mondhatjuk, hogy Horváth Tivadar személyében nyerte meg a választást, és méltányosan vitte magával mandátumát a kormánypárti oldalra, a kereszténydemokrata frakcióba.
Még nyilvánvalóbb ugyanez Balogh János esetében. Egyéniben ő 7388 szavazattal nyert, míg kerületében listán az SZDSZ 7434 szavazattal lett első. A listán 2403-an szavaztak a Fideszre, amely nem állított egyéni jelöltet, e szavazatokból nem jutott Balogh Jánosnak. Külön említést érdemel, hogy a Csorna-Farádon lakó képviselő Csornán csak 1093 szavazatot kapott az első fordulóban, míg az SZDSZ-listán 1209 szavazathoz jutott. Ott tehát, ahol leginkább ismerték, az első fordulóban 17,7 százalékkal csak harmadik lett, és a második fordulóban is – 41 százalékkal – vereséget szenvedett. Olyan településeken szerzett szavazatokkal tudott nyerni, ahol személyesen nem ismerték, ahol az SZDSZ-imázs és az SZDSZ-kampány hozott szavazatokat. Talán még az is megkockáztatható, hogy Balogh János személye inkább ártott, mint használt az SZDSZ választási eredményének.
Mivel is indokolták az átülést? A televízió Napkelte c. műsorán kívül mindketten a Magyar Fórumban nyilatkoztak erről. Horváth Tivadar elmondta: „a korábban hirdetett programot másként éreztem és tettem magamévá, mint amit ebből a gyakorlatban megvalósulni láttam.” Az egyházi ingatlanokkal és kárpótlással kapcsolatos SZDSZ-álláspontot hozza fel példaként. Le kell szögezni: e kérdésekben az SZDSZ parlamenti állásfoglalása teljes összhangban volt az SZDSZ programjával, melynek ismeretében Horváth Tivadar elfogadta, hogy az SZDSZ jelölje.
Amit pedig Balogh János írt a Kisalföldben arról, hogy „ne engedjük, hogy megosszanak bennünket internacionalisták, kozmopolita liberálisok”, hiszen „nekünk magyaroknak kell maradnunk”, annak az SZDSZ-ben tényleg nincs helye; ő nyilvánvalóan tévedésből lett az SZDSZ képviselője. Azt a programot is elutasítja, amelyet megismerhetett, amikor képviselőjelölt lett.
Természetesen helyeselhető, hogy ha egyszer Horváth Tivadar és Balogh János nem tud többé azonosulni az SZDSZ-frakció álláspontjával, akkor nem marad szabaddemokrata-képviselő. Jelölésük annak idején – hibás döntés volt. Ugyanakkor jogosnak tűnik az SZDSZ-frakció és a helyi szervezetek álláspontja: az lett volna a korrekt eljárás, ha Horváth és Balogh lemondott volna mandátumáról.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [9]